A Phenomenal One megérkezett

12549060_1001521446552971_3872797092888152498_n

Hetekig csak pletykálták, de a ma hajnali Royal Rumble-n ténylegesen is megjelent a WWE ringjében AJ Styles.

AJ a Rumble mérkőzés harmadik résztvevője volt, érkezését pedig hatalmas ováció övezte Orlando-ban. Teljesítményével alátámasztotta hírnevét, kíváncsian várhatjuk mit kezd vele a szervezet a későbbiekben. A Rumble mérkőzésből egyébként Kevin Owens ejtette ki.

Egy gondolat a(z) “A Phenomenal One megérkezett” című bejegyzésnél

  1. Kis túlzással mióta elkezdtem nézni a pankrációt, azóta várom már ezt a napot… hihetetlen, hogy csak most, kb. 38 évesen jutott eszükbe leszerződtetni, pedig ez az ember az egyik legjobb pankrátor a világon jelenleg – ha engem kérdeztek 😀 ROH és TNA alapköve volt (utóbbi szerény véleményem szerint azóta kezdett haldokolni, mióta ő eljött onnan!), a kisebb indy cégeknél szinte mindben jelen volt, szerencsére megfordult már Mexikóban és ugyebár utóbbi két évében Japánban is, nem kevés sikerrel. Ha egy több mint 17 éves pályafutás és olyan moveset ellenére, amely neki van, a WWE jobbert csinál belőle, hát megérdemelnék a csődbe jutást -.-” Na de komolyra fordítva a szót: nagyon várom a meccseit és rengeteg remek párosítást tudnék elképzelni vele, a teljesség igénye nélkül KO ellen kezdetben (ezt már úgy is felvezették), akkor ott van Dean, Neville, akár Lesnar a későbbiekben, a sérültlistáról Cesaro, Seth, a Viper, akár Cena és természetesen D-Bry, az eléggé ütne *-* NXT-ből Joe, Crews, Zayn, Itami – kis SPOILER! lehet még vkinek – Aries vagy Nakamura na és persze Finn, főleg ha igaznak bizonyul a Bálor/Bullet Club-os történet. Amúgy kicsit megijedtem, mikor se a Rumble-meccsen, se a RAW-n Jericho ellen nem használta a Clash-t, de szerencsére a Smack-en már igen… na meg remélem, a Spiral Tap-et és a Calf Killer-t is engedik majd neki és akkor bárki ellen engedhetik, hehe

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s