Edzője szerint Punk hamarosan újra ketrecbe lép

rs-cm-punk-e9804cf3-ac74-4f34-9963-afa5138d24bf-1481366266-800

Hosszú és viszontagságos út vezetett CM Punk UFC debütálásáig, ami végül a vártnál jóval később – idén szeptemberben történt meg. A korábbi WWE szupersztár első ellenfele Mickie Gall volt, aki végül feladatta a küzdelmet Punk-al a csata első menetében.

A vereség ellenére Punk még az Octagonban leszögezte, hogy nem adja fel, vissza akar térni és folytatni akarja a harcot. Később Dana White azt nyilatkozta – nem biztos benne, hogy Punk-nak ezt a UFC-ben kellene tenni. Punk nemrég erre úgy reagált, hogy folynak a tárgyalások – hamarosan pedig bejelentés is várható. Edzője, Duke Roufus a visszatéréssel kapcsolatban nyilatkozott Ariel Helwani-nak a közelmúltban. Duke szerint tanítványa következő harca 4-6 hónapon belül lehet esedékes. Elismerte, hogy a szeptemberi küzdelem nem a várakozásaiknak megfelelően alakult, de bizakodó, hisz számos dolog van, amit Punk remekül csinált az edzések alatt, csak végül éles helyzetben nem tudta mindezt kamatoztatni. Roufus türelemre intett, valamint kiemelte Punk hihetetlenül alázatos hozzáállását, illetve azt, hogy tanítványa mennyire hálás a lehetőségekért.

A Roufus által saccolt 4-6 hónapból MMA-s berkekben arra következtetnek, hogy Punk második meccse március 4-én lehet opció, amikor is a UFC 210 kerül megrendezésre Las Vegasban.

15 című bejegyzés “Edzője szerint Punk hamarosan újra ketrecbe lép” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. Kicsit elszállt magától. Lehetett volna legjobb a világon, de kicsit sokat képzelt magáról, most majd megkapja szépen a másodhegedűs szerepeket a UFC-ben és talán visszaszáll a földre és elgondolkozik pár dolgon, hogy mit cseszett el. Ha nem, akkor meg a legtöbb ember szépen pár év alatt elfelejti, mintha nem is lett volna.

      Kedvelés

      1. Nem tudom te milyen anyagot szívtál, de egyáltalán nincs elszállva magától.Meg mi az, hogy mit cseszett el, te miről beszélsz????Az írásodból látszik, hogy egy Cm Punk HATER vagy.És ne is erőlködj, CM PUNk-OT SOHA NEM FELEJTÜK EL, MERT Ő A LEGJOBB A VILÁGON MINDÖRÖKKÉ!!!!!!Ezt jegyezd meg, te kis troll!

        Kedvelés

          1. Azt eddig is tudtam, hogy egy kisgyerek vagy, de végre te magad is megmutattad, hogy az vagy hehe.Na jól van elismerem, hogy……………………………………..CM PUNK LEGJOBB A VILÁGON!Szórakoztass minket te bohóc, hadd nevessünk rajtad még.

            Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s