Strowman és Wyatt egyesül a WrestleMania-n?

Mindössze egyetlen kép kellett ahhoz, hogy felrobbanjanak az internet bugyrai. 

A vasárnapi WrestleMania egyik legnagyobb kérdését Braun Strowman leendő partnere szolgáltatja, vagyis az a személy, kinek felbukkanása nélkül nem üthetik meg a gongot a Superdome-ban. Strowmannek feltétlen találnia kell maga mellé valakit ahhoz, hogy érdemben mérkőzhessen meg a BAR-ral a csapatbajnoki címekért.

Elias, Curt Hawkins, Kane, Big Show – csak hogy pár realisztikusabb nevet említsünk azok közül, akiket emlegettek.

Most pedig befutott a jö öreg teremtő, akinek köszönhető a szörny színre lépése.

Braun tegnap az Instájára töltött fel egy képet, amellyel tudatta, hogy megérkeztek New Orleansba.

A miheztartás végett érdemes hangsúlyozni, hogy Wyatt és Strowman minden fellépésre együtt utazik. Szóval ez még önmagában nem jelenti azt, hogy Brayjel fog tagelni. Ugyanakkor persze nem is zárható ki, és Big Show mellett talán a legtöbb értelmet is foglalná magába.

6 című bejegyzés “Strowman és Wyatt egyesül a WrestleMania-n?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Bray-nek azért nem örülnék, mert abból egyszer Strowman vs. Bray lesz és azzal megint csak temetik Brayt egy újabb vesztes feuddal.

    Kedvelés

  2. Most komolyan Curt Hawkins? Azért ez nagyon szánalmas hogy az ő neve felmerül! Bray csak annyi gond jelenleg ő kb az összes feudját bebukta többi már szerintem jóval hitelesebb de a lényeg csak Hawkinsot ne.

    Kedvelés

  3. Nehéz kérdés ki lehet majd aa partnere. Hiszen miután Braun egymaga megnyerte a Battle Royalt már elég nagy kár érte a tag team devisiont. Szóval olyan partner kellene számára akivel ha csapatot alkotnak, megadja az esélyt arra, hogy a későbbiekben reális esélye legyen más tag teamnek arra, hogy legyőzhessék Braunékat (feltéve ha nyer vasárnap). Másrészt powerhouse karakterekhez hagyományosan highflyer karaktert szoktak párosítani, hogy egymást kiegészíthessék tudásban és legyen a csapatnak gyenge pontja is.
    Szóval az én tippem Neville.
    Mivel még nem lépett le a szervezettől és nincs semmilyen hír arról, hogy hová is menne a szervezettől nekem logikusan hangzana ha ő lenne a partner.
    Az biztos, hogy meglepetés ember kell legyen a partnere, ha ekkora rejtély övezi a leendő partnert.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s