Friss infó Brock Lesnar új WWE-s szerződéséről

Tegnap este jelentette be a WWE, hogy szerződést hosszabbítottak az aranytojást tojó tyúkkal. 

Mára pedig a vélt vagy valós részletek is megérkeztek, köszönhetően a Wrestling Observernek, azon belül is Dave Meltzernek.

Egy rövid távú szerződésről lehet szó, amely engedélyezi a számára, hogy legalább egyszer – netán többször – szerepeljen a UFC-ben, de ha ez ténylegesen egy rövidebb megállapodás akkor valószínűleg csak egyetlen alkalommal kell bunyóznia. Bárhogyan is, fél évig még egész biztosan nem küzdhet, tekintettel az eltiltására, és még nem lépett kapcsolatba a USADA-val a tesztelést illetően. Az is lehet, hogy igazából szándékában sem áll visszatérni a UFC-hez, és ez az egész csak egy trükk volt a részéről az új szerződés kicsikarásához.

Meltzer szerint ha ez a helyzet, nem kizárt, hogy valójában hosszabb időintervallumú szerződés jött létre a felek között.

A Mánia főmeccse kapcsán megjegyezték, hogy a színfalak mögött csak nagyon kevesen tudták a későbbi végeredményt.

Egy gondolat a(z) “Friss infó Brock Lesnar új WWE-s szerződéséről” című bejegyzésnél

  1. Ez az ember azt hiszi ő itt a legjobb, f5, és suplex és vége, még beszélni sem tud. Régebbi wwe-s videóit megnézve ugy beszélt mint egy rossz meleg.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s