A WrestleMania-főmeccs eredeti befejezése

A Grandest Stage Of Them All történelmének egyik legdrámaibb végkifejletét hozta a múlt vasárnapi összecsapás. 

Az évek óta erre a pillanatra épített Roman Reigns vállai a szőnyegen maradtak, miután Brock Lesnar értékesítette az F5-t.

Dave Meltzer szerint, az eredeti tervek értelmében Roman Reigns az ötödik Speart követően nyerte volna meg a mérkőzést. Mindenki erről a forgatókönyvről tudott a színfalak mögött, beleértve az írói csapatot is. Roman végső kötélfutásánál mindenki a szóban forgó (ötödik) Speart várta, ám végül a címvédést eredményező (hatodik) F5 következett be. Hozzátette, kb 5-10 ember volt beavatva abba, hogy Brock Lesnar sikerével zárul a találkozó.

Holnaphoz két hétre kerül majd sor a visszavágóra, méghozzá Steel Cage körülmények között a Greatest Rumble rendezvényen.

Egy gondolat a(z) “A WrestleMania-főmeccs eredeti befejezése” című bejegyzésnél

  1. Én szeretem Romant, pár éve láttam a srác aki megfogott a szerkójával, a stílusával ami tiszteletet érdemel, a srác aki hányszor úgy ment ki a ringbe hogy elküldték a k.anyjába, és már mára valami változott, megszerették főleg a gyerekek, imádják, a főmmeccsen is mennyire éltették, ez a pali mindenhol ott van, raw,live, stb teljes gőzzel nyomja. Remélem megnyered a.címet de utána már valami másban képzelném el.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s