Superstar Shake Up 2018: lehetséges változások (1. rész)

Jövő héten kerül megrendezésre a 2018-as Superstar Shake Up, amelyen jelentősen átalakulhatnak a brandek. 

Elsőként a RAW-val foglalkozunk, és mindenekelőtt azt fogjuk felelveníteni, hogy tavaly az év ezen szakaszában milyen változások mentek végbe a flagship shown.

A három főbb érkező, egytől-egyig érzékeny vesztéseget jelenthetett a SmackDown Live-nak, hisz mindegyiküknek meghatározó szerepe volt a kékek felemelkedésében. The Miz nyitotta a RAW-t Maryse-szal, erre érkezett meg az Inerkontinentális bajnok Dean Ambrose, később pedig Bálor mérkőzése után Bray Wyatt köszönt vissza ránk a kivetítőről. A női divízió a kétszeres SmackDown bajnok Alexa Blisszel, valamint a szervezethez pár hónappal korábban visszatérő Mickie Jamesszel bővült. Tag Team-fronton kevésbé volt jelentős a frissítés, hisz Slater és Rhyno váltottak munkáltatót.

Most pedig térjünk rá, hogy (példának okáért) kik érkezhetnek idén a RAW-ra.

Randy Orton

A Brand Splitből fakadó Draftot követően csatlakozott a SmackDownhoz Orton, és ha gyorsan belegondolunk megállapíthatjuk, hogy elért mindent amit csak el lehetett a Lehetőségek Földjén. SummerSlam főmeccset vívott Brock Lesnarral, Tag Team bajnok lett a Wyatt Family tagjaként, Rumble-t- majd abból eredően világbajnoki címet nyert, nem is olyan rég pedig a US-övet pihentethette meg a vállán.  Bár a TMZ-nek kiemelte, hogy ő nem néz RAW-t mivel SD-srác – talán elérkezett az ideje, hogy változás következzen be a karrierjében.

Jinder Mahal

A címvédő United States bajnok egy éve került át a RAW-ról, hogy aztán karrierje legjobb évét fussa meg. Világbajnok lett, AJ Stylesszal rivalizálhatott, mindennek a tetejében pedig Triple H-vel is megmérethette magát. Mahal igazából csak azért írtam most ide, mert benne van a pakliban, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is megcserélik a két midcard címvédőt.

Baron Corbin

Corbin a múltban már több ízben is kijelenthette, hogy szívesen kerülne a RAW-ra, mégpedig, hogy a Brock Lesnarhoz hasonló srácok ellen bunyózhasson. Talán a Lone Wolfra is ráférne a környezetváltozás, tekintve, hogy a sikertelen MITB-beváltást követően a US-bajnoki uralma is jelentéktelennek bizonyult.

Zack Ryder

Hasamra ütve Ryder jutott eszembe abban a pozícióban, melynek keretei között tavaly Apollo érkezett.

Charlotte Flair

A négyszeres RAW Women’s bajnok esetleges visszatérésének ágyazhattak meg azzal, hogy kedd este elveszítette a SmackDown címet Carmella ellen. Egy biztos: ha Rousey vs. Charlotte-t akarnak a WM 35-re, akkor Charlotte-nak meg kell érkeznie hétfő este.

Becky Lynch

2016-ban elsőként draftolta Beckyt a SmackDown, majd a brand első Women’s bajnoka is lett az Irish Lass Kicker, ám azóta sem volt képes maradandót alkotni. Nem ártana a frissítés, amely momentán a RAW képében mutatkozhat meg.

New Day

Bár sokáig úgy tűnt az ikrek érkezhetnek, a kedden történtek mégis a New Day felé billentik a mérleg nyelvét. A rekordbajnok trió alulmaradtak Uso-ékkal szemben, plusz Paige lett a General Maneger, vagyis a jövőbeni kellemetlen szituációkat kerülheti el a szervezet azáltal, hogy így vagy úgy de visszaküldik a New Dayt hétfő estére.

Lehet, hogy nem valami veretes névsor – de SmackDown részről nem igen tudtam volna komolyabb neveket mozgósítani. Írhattam volna éppenséggel Dolph Zigglert, vagy a délután már említett Daniel Bryant, de én személy szerint több fantáziát látok Bryanben ha itt marad az olyan szupersztárok társaságában, mint Styles és Nakamura, plusz a RAW-ról érkező egy-két ínyenc csillag, akikre majd a holnapi folytatásban térek ki.

Egy gondolat a(z) “Superstar Shake Up 2018: lehetséges változások (1. rész)” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s