5 kakukktojás a Shake Up előtt

Közeledik a Superstar Shake Up, amely idén talán nagyobb figyelemnek örvend. 

Csütörtökön és pénteken már tettünk említést az esetleges változásokról. A következő sorokban pedig olyan cseréket vázolunk, amelyek abszolút meglepetés okozhatnának a WWE Univerzum körében. Főként úgy, hogy egyelőre mindannyian parkolópályán vannak.

Big Cass

Aki a jövőben minden bizonnyal korábbi nevén, vagyis Colin Cassidyként fut majd. A hét láb magas Szupersztár még a nyár végén sérült meg. Az engedélyeket már megkapta a visszatéréshez, szóval csak a megfelelő kreatív hiányzik mögüle. Vajon a SmackDownon találja meg a számításait, vagy változatlanul a RAW-t lesz hivatott erősíteni?

Big Show

A Világ Legnagyobb Sportolója újabb két évre szerződött le a szervezettel, így vélhetően látjuk még őt egy-két nagyobb meccsben. Jelenleg a RAW foglalkoztatja őt, kérdés, hogy a folytatásban is itt számítanak-e rá, vagy esetleges a SmackDownon vár rá pár komolyabb ütközet.

Drew McIntyre

A korábbi NXT bajnokot illetően sanszos, hogy bicepsz-sérüléséből már nem a harmadik brandhez, hanem a main rosterre tér vissza. Akár már jövő héten? Netán később? A RAW és a SmackDown egyaránt fogadhatja őt tárt karokkal.

Jason Jordan

Jordannek a lehető legrosszabbkor adódtak problémái a nyakával. Műtétre kényszerült, s ennek következtében kihagyni a WrestleMania-t. Apja miatt elképzelhető, hogy marad a RAW-n, mindazonáltal ha új alapokra akarják helyezni a karrierjét, nem ártana ha átkerülne a SmackDownra és egy merőben más irányba indulnának vele a folytatásban.

Dean Ambrose

Alighanem a legnagyobb kérdőjelhez érkeztünk el, hisz Dean Ambrose egyrészt mindegyik felsorolt közül a legtartósabb kihagyásra van ütemezve, másrészt nagyban függ a váltása attól, hogy mihez is akarnak kezdeni vele. Ő ugye a SmackDown jött tavaly, mint Interkontinentális bajnok. Ha tényleg szeptembert írunk majd mire visszatér, lassan de biztosan ott fogunk tartani, hogy már a WM 35-ös terveket vázolhatják számára.

Egy gondolat a(z) “5 kakukktojás a Shake Up előtt” című bejegyzésnél

  1. Big shownak már mindegy mert nem nagyon fér a cardra
    Cass és jordanen ha nem változtatnak semmit tőlem a tna-ba is mehetnek amennyire súlytalanok
    Drew-nak szerintem smackre kéne több lehetősége van övet nyerni főleg főövet
    Dean meg igazanol oda menjen ahol rollins lesz aztán mehet majd a feud

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s