Bobby Lashley – avagy 10 év a WWE-n kívül!

Pletyka – Hír – Valóság, avagy ennyivel le is tudhatnánk Lashley WrestleMania utáni Monday Night Raw debütálását/visszatérést, de akkor nem tennénk említést arról a röpke 10 évről, amit a WWE-n kívül töltött.

Nagyon jól emlékszem, amikor először megláttam a SmackDown műsorán és csak annyit tudtam mondani elsőre azt a q…a ez mekkora már… nem mellesleg a befejezése a dominator valami annyira beleégett a tudatomba, hogy csak arra tudtam gondolni, mikor lesz már jövő hét és kit fog ledarálni. Mi lenne ha összeengednék Batistával, vagy John Cena-val. Később aztán persze mindkettőt megkaptam. De most nem is ez a lényeg, hiszen a WWE-s karrierjéről úgy is említést fognak tenni az aktuális műsorokon.

Talán azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy Ő volt a jelenlegi elnök Donald Trump reprezentativja a Vince McMahon elleni viszályban a Wrestlemania 23-on, ahol Umaga-t legyőzvén Stone Cold társaságában kopaszra borotválták Vince McMahon-t. Aztán mivel Donald távozott Vince elég csúnyán elbánt Lashley-vel, még ECW bajnok is volt. Jaj megint elkalandoztam… emellett ugye volt akkor mint írtam ECW bajnok, és US bajnok, illetve szerepelt a 2005-ös SmackDown vs Raw Suvivour Series mérkőzésen is. Esélyt kapott a WWE címre is, méghozzá John Cena ellen. A King of The Ring-ben (ami akkor még több presztízsnek örvendett) is hosszú ideig érdekelt volt, és feud-olt Booker T-vel.

https://www.bleedingcool.com/wp-content/uploads/2018/04/LashleyTrump.jpg

Az utolsó meccsét a WWE-ben pedig 2007 július 30-án vívta meg Mr Kennedy ellen, ahol egy “sérüléses” szegmens következtében kiírták a történésekből, hogy a valódi válsérülésével kés alá feküdhessen. Fél év pihenő után soha nem tért vissza, hanem 2008 februárjában a WWE bejelentette, szerződést bontottak Lashley-vel.

Ez gondolom akkoriban nem csak engem ért meglepetésként, hiszen mindene megvolt ahhoz, hogy jövőbeli World Heavyweight Champion lehessen.

Állítólag azért távozott a szervezettől, mert szerette volna a pályafutását továbbkamatoztatni az MMA világában is, ami nem is volt sikertelen, hiszen később 17 mérkőzésből 15-öt győztes ként hagyott el.

Ám több állt a dolgok mögött, hiszen a pletykák értelmében a színfalak mögött több alkalommal majdnem tettlegességig fajultak a dolgok a kreatív csapat fejével Michael Hayes-szel. Így a WWE egyik legnagyobb tehetsége távozni kényszerült. Lashley akkoriban a WWE dívájával, Kristal Marshall-lal alkotott egy párt, és a kreatív csapat egy szexuálisan túlfűtött szegmensben szerette volna használni az akkor még csak 23 éves hölgyet, amit a díva nem szeretett volna. Kristal szerződése egyből törlésre került és nem sokkal később Lashley is követte. De hogy mi is történt valójában senki nem tudja pontosan. Mi is volt a távozás oka, nos azt sem.

Lashley a sérülése után a függetleneknél találta magát, majd az AAA szervezeténél birkózott. Nem mellesleg ez idő alatt a Fusion Pro Wrestling-nél, csapatot alkotott AJ Styles-szal, és Paul Diamond-dal hogy felvegyék a harcot a “Three Egos” ellen.  Kicsi a világ…

http://www.trbimg.com/img-598c7fba/turbine/os-bobby-lashley-wrestling-mma-20170808

2009 áprilisát írtuk, amikor nem nagy meglepetésre, ahogy az ilyenkor a WWE-s sztároknál lenni szokott a TNA-ben láthattuk debütálni a Lockdown pay-per-view-ün, ahol egyből “megkezdődött a viszálya” a Main Event Mafia-val. Ezzel egyidejűleg sokakban egyértelművé vált, Heel karaktert fog játszani a szervezetnél, és csatlakozik a Mafiahoz.

A hivatalos bejelentésre egészen július 15-ig várnunk kellett, hiszen ekkor jelentette be a TNA szerződtetését. Általában, én személy szerint, ha a WWE-ben volt egy kedvencem azt a TNA-ben is meg szoktam nézni. Nem volt ez másképp Matt Morgan, Kurt Angle esetében sem. Na de ne térjünk el a lényegtől, hiszen a július 23-kai adáson már a TNA heti adásán is debütált, ahol Kurt Angle még mint a Mafia tagját jelentette be, ám 2 perccel később a volt WWE-s kipucolta a csapatot a ringből. Lashley ezzel egyből a cég face karaktere lett.

Az első címmeccsére se kellett sokat várni, hiszen egy héttel később már Mick Foley oldalán birkózott Nash és Kurt Angle ellen. A nevek végett leírom még egyszer, ez 2009-ben volt. A meccsnek egy kikötése volt, aki a pint szerzi, az kaparintja meg a másik címét, így Lashley hozzásegítette Foley-t ahhoz, hogy Legends Champion legyen, hiszen Foley pinnelte Nash-t.

Innentől különböző ellenfelei voltak de egy hosszabb ideig Samoa Joe volt az “játszótársa”, akit rendre legyőzött. A veretlenségi sorozata a 2009-es novemberi Turning Point-on szakadt meg Scott Steiner ellen egy Falls Count Anywhere meccstípusban. November végén pedig már a TNA Championship Series tournament -et nyerte meg, hogy a jövőben esélyt kapjon a világbajnoki címre.

2010 január 4-két írtunk, amikor Lashley az elbocsájtását kérte a TNA-től, hiszen elmondása szerint teljes mértékben az MMA-s karrierjére szeretett volna fókuszálni. Sokan csak a sztori részének hitték, hiszen a színfalak mögötti szegmensek értelmében a történet szerint mindenkire rátámadt egészen addig ameddig a TNA ezt nem engedélyezi neki.  Lashley később bocsánatot kért a tetteiért, ám Erich Bischoff mégis kirúgta. Lashley profilja 2010 február 10-én került törlésre, ami nem csak a sztori része volt, hiszen tényleg az MMA-s karrierjét akarta folytatni.

Lashley a következő négy évben szerepelt a Titan Fighting Championship-nél, a Shark Fights-nál. Az MMA-t jómagam nem követem, de a Shark Fights-nál elég érdekes dolgok történtek. Elsőnek Darrill Schoonover-rel küzdött volna meg a nehézsúlyú címért, de sérülés miatt törölték a mérkőzést. Majd Tim Hague lett volna az ellenfele, ám őt ismeretlen okok miatt  kicserélték Dave Huckaba-val, Ám ez a mérkőzés sem jött létre Huckaba-val, mivel ezt a mérkőzést szintén ismeretlen okok miatt törölték. Így pedig az ellenfele Mark Martinez lett volna, de csak lett volna, akiről később kiderült, hogy nincs érvényes vérvizsgálata. De azért csak jól sikerült az első meccse, hiszen Karl Knothe-ot már az első menetben legyőzte a Shark Fights Heavyweight champion-ért.

https://cdn.vox-cdn.com/thumbor/Y_TYI88bSwBivYhjP_o1SMcMlHg=/0x0:1920x1280/1200x800/filters:focal(0x0:1920x1280)/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_image/image/51445175/010_Bobby_Lashley.0.0.jpg

Emellett megfordult az indai Super Fight League-ben, az angoloknál is szerepelt, illetve a Bellatornál, ahol 4 évet töltött el. Ezt a karrierjét 17 mérkőzésből 15 győzelemmel zárta.

lashley
Wikipedia

Természetesen az MMA mellett a pankrációval sem hagyott fel, hiszen rengeteg fellépést vállat a függetleneknél, és két éves szerződést írt alá a Inoki Genome Federation-hőz, akik a pankráció mellett MMA-s szervezet is voltak.

Hiába a sikeres MMA karrier 2014 márciusában ismét a Lockdown-on visszatért a TNA-be, és ECIII open challenge kihívását válaszolja meg. A későbbiekben vele folytatott egy rövidebb viszályt, mielőtt Heel karakterre váltott. Miután Eric Young megvédése után, inkább kifektette őt egy Spear-rel, és MVP, illetve Kenny King oldalára állt.  A június 14-kei Slammiversaryn pedig már Samoa Joe legyőzése után  Eric Young és Austin Aries ellenfele volt egy steel cage meccsben a TNA World Heavyweight Championship-rt, ám ekkor ezt nem sikerült megszereznie. Ám az ezt követő adáson, 19-én már Young legyőzésével be is gyűjtötte élete első TNA-s címét, nem mellesleg ezzel Ő lett a szervezet első afro-amerikai aki megnyerte a TNA World Heavyweight Championship-et a szervezet történetében.

Lashley a címet a későbbiekben Young, Jeff Hardy, Austin Aries, Bobby Roode ellen is megvédte, egészen október 28-ig, amikor Roode ellen elvesztette azt jó fél évnyi birtoklás után.

A címet január hetedikén szerezte vissza Roode-tól MVP, King, Samoa Joe és Low Ki, és  Eric Young segítségével, aki időközben Roode ellen fordult.

https://i.ytimg.com/vi/pkv2B2JMVa4/maxresdefault.jpg

MVP később a csapatukat a The Beat Down Clan névvel illette, és Lashley-t nevezte meg a fő mozgatónak. Lashley visszautasította a tagságot, amire a csapat kifektetve hagyta hátra őt a ringben. MVP kijelentette, a cím nem Lashley-t illeti meg, hanem a csapatot. A Beat Down Clan-nak a Team Angle vetett véget az az évi LockDown-on, ám Lashley nem örülhetett, hiszen a csapattagja Angle áprilisban elhódította tőle a TNA World Heavyweight Championship-et, amit a későbbiek folyamán már nem tudott tőle visszaszerezni.

Ezek után több ízben próbálkozott TNA King of the Mountain Championship cím megszerzésével is, ám az erre irányuló kvalifikációs meccsein, illetve később a címmérkőzésein rendre elbukott. Így a későbbiekben a megüresedett TNA World Heavyweight Championship-et vette célba, ahol az ezért folyó tornán Ethan Carter állta útját a döntőbe való jutásának.

Innentől kezdve pedig a TNA mint heel karaktert használta Lashely-t, hiszen egy fordulatos meccsen, ami után sikerült legyőznie Kut Angle-t rátámadt az olimpiai bajnokra. Innentől kezdve kisebb viszályba kezdett D’Angelo Dinero-val, akit egy végső Street Fight-ban győzött le. Majd egy Triple Threat megnyerése után, amiben Jeff Hardy és Mike Bennett voltak az ellenfelei esélyt kapott a TNA World Heavyweight Championship-re Drew Galloway ellen. A meccs pedig egy Lumberjack meccs volt, de disqualification után nem sikerült megszereznie a címet. Ám augusztusban a Slammiversary-n már sikeresen begyűjtötte azt immáron harmadik alkalommal, hiszen egy Tap Out or Knockout meccsen tudott Galloway-en felülkerekedni. Lashley a következőkben Eddie Edwards ellen védte meg a címet,méghozzá sikeresen. Ám új kihívója akadt James Storm-ban akitől augusztus akitől aztán a TNA King of the Mountain Championship-et is elnyerte augusztus 11-én. Ezt igazából nem sokáig birtokolta, hiszen a TNA egy héttel később visszavonultatta azt. A TNA World Heavyweight Championship címet Mike Bennett, és Ethan Carter III ellen is sikeresen megvédte, ám Eddie Edwards ellen október végén már nem volt szerencséje. 2016-ban már cím nélkül maradt.

2017 januárjában Ethan Carter III-at győzte le egy Last Man Standing meccs keretein belül, hogy az első számú kihívó legyen a TNA World Heavyweight Championship-rt, amit aztán Edwards ellen egy 30 perces Iron Man meccs keretein belül el is hódított, így válván négyszeres bajnokká. A TNA World Heavyweight Championship címet egészen Alberto El Parton márciusi érkezéséig tartotta magánál, ám Patron vitatható címszerzése miatt azt a szervezet visszaadta Lashely-nek. Ekkor tájt voltak a szervezeten belüli viszályok, és a szervezet elhagyta a TNA nevet, és innentől kezdve a cím is az Impact Wrestling World Heavyweight Championship nevet viselte. Ekkor tájt már elkezdődtek a pletykák Lashley WWE-be való visszatérésére, de ő ennek ellenére is a maximumot adta, hiszen több alkalommal megvédte a címet egészen 2017 júliusáig ahol a Slammiversaryn Alberto El Parton ellen egy címegyesítő mérkőzésen a GFW Global Championship-pel összevonásra került a címe. Ez volt Lashley utolsó címmérkőzése.

https://www.f4wonline.com/sites/www.f4wonline.com/files/lashleyalberto.png

A sztori szerint ismét bejelentette, hogy az MMA-s karrierje fontosabb számára, ami ismét olajat öntött a WWE-s pletykákra. Ebből a bejelentéséből még kialakult egy kisebb viszálya Moose ellen. A Bound for Glory-n Lashley és King Mo sikeresen legyőzték Moose és Stephan Bonnar párosát egy Six Sides of Steel mérkőzésen.

Lashley szerződése 2018 január 14-én lejárt és nem került meghosszabbításra.

Április 9-két írtuk. A helyszín a New Orlens Raw adás…Lashley 2007 július 30-ka után első alkalommal volt ismét látható a WWE-be ringjében. 41 évesen még mindig hihetetlen formában van, és a rajongók már Lesnar-ral, Strowman-nel szeretnék mérkőzni látni.

Aki anno nem látta Batista, John Cena vagy akár JBL ellen annak még biztos tartogat meglepetéseket a jövő, hiszen a hihetetlen méretei ellenére a birkózói múltja miatt 5 csillagos mérkőzéseket tud lerakni bárkivel az asztalra. Már csak idő kérdése, hogy a fiatalabb generáció is lássa őt a ringben.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Bobby_Lashley

https://www.mirror.co.uk/sport/other-sports/wrestling/former-united-states-champion-bobby-12115760

3 című bejegyzés “Bobby Lashley – avagy 10 év a WWE-n kívül!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kár lenne a Lashley féle spearig. Mert Roman simogatja az embereket Lashley meg (határokon belül) borda törést okoz kb. 😀 egyébként egy legenda a faszi. MMA-ban egy pokoli tag volt , néztem a meccseit, kegyetlen. Pankrátorként is megtalálj a helyét minden szervezetnél, mert jó karakter, eladható és ügyes. Ekkora test ellenére is ügyes eléggé 😀 jó genetika, hogy ilyen izomzattal, mozgékony tud maradni.

    Kedvelés

  2. Egyébként mi lett a rolling spearrel?
    Megtiltották neki?
    Vagy csak félnek, hogy jobban tetszik majd az embereknek, mint romané?

    Kedvelés

    1. Na igen én is hetek óta várom és én is attól félek hogy innentől csak roman használhatja a speart…..

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s