Széles körű interjú Seth Rollinsszal

A címvédő Interkontinentális bajnok, nemrég a Newsweek vendége volt. 

Számtalan témát érintettek, ezekből válogattunk most jónéhányat.

Mennyiben különbözik a nyitó pozícióban szerepelni a WrestleMania-n? 

Nagy nyomással jár a show kezdése. Annak rendje és módja szerint akarod indítani a WrestleMania-t. Finn-nek ez volt az első fellépése, míg én és Miz már WM-veteránoknak számítunk. Mindhárman ugyanazzal a felfogással léptünk ki a függöny mögül, vagyis, hogy ellopjuk a műsort. A tőlünk telhető legjobb meccset akartuk szolgáltatni, Azt hiszem, mikor három csúcsformában lévő sráccal rendelkezel, akik ráadásul a végletekig tolják egymást – adott a recept a sikerhez.

Előnyben részesíted a nyitómeccset?

Nyilván, mindig te akarsz lenni az, aki utolsóként marad talpon kint, miközben beindul mögötted a tűzijáték. Évről-évre ez a célja minden Szupersztárnak, így én is ezt preferálom. De a lényeg, hogy ha rajta vagy a WM-kártyán – és hidd el ha valaki én pontosan tudom milyen róla leszorulni a pár évvel ezelőtti térdsérülésemnek köszönhetően – már az eleve egy nagy kiváltság.

Milyen érzések munkálkodnak benned a Greatest Royal Rumble közeledtével? 

Feszültség, hogy őszinte legyek. Ez az első IC-címvédésem, és rögtön egy létrameccsbe kerültem három top-előadóval szemben Szaúd-Arábiában. Őrületes lesz. Példátlan esemény, hisz ez lesz az első ehhez hasonló produkciónk. Állok elébe a kihívásnak és a lehetőségnek, de egy fatal four way létrameccsben sok minden történhet.

Milyen volna megosztani a reflektorfényt a RAW-n, amennyiben Roman Reigns a Universal övvel térne vissza? 

Jó volna látni, amint Roman lenyomja Brockot, a RAW-ra szállítva ezzel a címet. Nagy lökést adna a RAW-nak, a Live Eventeknek és mindennek. Maximálisan Roman mellett állok.  Nem aggódom a saját, vagy az Interkontinentális öv pozíciójáért. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy én és a cím mit teszünk le az asztalra. Úgy vélem Roman jelenléte minden héten, mint Universal bajnok – csak hozzáad a termékhez, és növeli annak presztízsét.

Ugyanúgy Roman területe marad majd a RAW? 

Lehet az övé, ha akarja. Én azonban úgy érzem, hogy a show egésze az az enyém. Nem a semmiért nevezik Monday Night Rollinsnak. Hétről-hétre a legjobb teljesítménnyel rukkolok elő. A szemszögemből, szerintem én vagyok az a fickó, aki köré építeni kellene a műsort, szóval Roman gondolhat amit csak akar.

Történelemmel bírnak az IC vs. WWE bajnok meccsek. Szeretnél hasonló sztoriba kerülni Romannel? 

Óriási volna, ha újra összemérhetnénk az erőnket. Kétségtelen, hogy egyike a világ legjobb előadóinak. Volt már pár klasszikus meccsünk a múltban.

Remekbe szabott heel bajnok voltál, majd később sokakat meglepve heelként is tértél vissza. Mennyiben volt ez más ahhoz mérten, hogy a közönség face-ként akart látni? 

Volt egy részem, amely megbántott volt a rajongók által, ahogyan heel bajnokként kezeltek, vagy ahogy a regnálásomról beszéltek. Rengeteg felgyülemlett frusztráció munkálkodott bennem, amelyet nem tudtam kiadni a visszatérésemkor. Ha megleled a kellő motivációkat, azt sem nehéz megtalálni, hogy ki akarsz lenni, amint visszatérsz a ringbe. Most már nagyobb összhangot érzek a közönséggel.

A Shield-egyesülésről:

Már magában is hihetetlen volt. Készen álltunk egy pár hónapos futásra, de aztán történt egy s más, amelyek a biznisz és az élet természetéből fakadnak. A Survivor Seriesen, volt egy igen mókás hat fős csapatmeccsünk a New Day ellen. Mindannyian szerettünk volna egy lehetőséget arra a bizonyos klasszikus hat fős tag-meccsre, de a végén néhány igen őrült lehetőséggel kecsegtetett. Tageltünk Kurttel abban a vad TLC meccsben, azután meg Triple H-vel az európai turnén. Ki gondolta volna valaha is, hogy ezek a srácok Shield-cuccban mutatkoznak majd? Szuper-érdekes szituáció ez, amely nem úgy indult ahogy akartuk, de klasszul végződött és eredményezett néhány muris pillanatot.

Mi a helyzet Deannel? 

Egy ideje már nem hallottam felőle. Tapasztalatból tudom, hogy messze el akarod kerülni az ilyen dolgokat. Ez a karrierje első komolyabb sérülése, és a leghosszabb ringen kívül töltött időszaka, mióta a pályára lépett. Tudja, hogy vele vagyunk. A felépülés rögös útján halad, s visszatér amint készen áll rá a teste. Ugyanakkor, jut ideje arra, hogy kikapcsolódjon és élvezze kicsit az életét.

Mikor tudtad meg, hogy újra használhatod a Curb Stompot? 

Tudod, hogy nem fedhetem fel az egész sztorit. Talán majd máskor, jobb lesz egy DVD anyagra, vagy Network Specialre. Ez egy másik olyan dolog az idén, amely új szintre emelt engem. Jó érzés volt, örültem, hogy visszakaptam.

Álomellenfelek a SmackDownról:

Tucatnyi álommeccs-lehetőségem van a SmackDownról, és biztos vagyok benne, hogy mindegyik elérkezik a maga idejében. Viszont, boldog vagyok amiatt, hogy a RAW-n maradtam, hisz mindig is itt akartam lenni. Nálam van az Interkontinentális öv, és itt maradhattam a flagship shown. Összességében, sikeresnek tekinthető a Shake-Up. Számos tehetség került hozzánk, elég csak Baron Corbinra, Dolph Zigglerre, Drew McIntyre-re, vagy épp Bobby Roode-ot említeni a példa kedvéért. Új és érdekesnek ígérkező párosítások várnak rám a RAW-n.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s