Batista még mindig nem mondott le a Triple H elleni WM-meccsről

Nem először, és vélhetően nem is utoljára adott hangot a szándékának. 

Dave Batista-t legutóbb 2014-ben láthattuk a WWE ringjében, amikor is a Shielddel szemben elveszített háborút követően, faképnél hagyva társait, egyszerűen kisétált a cég ajtaján.

Az elmúlt években több ízben is jelezte, hogy szeretne visszatérni. Nem is olyan rég benyújtotta szándékát egy minden szálat elvarró fél éves full-time futásra, hisz állítása szerint még maradt kitakarítandó cucc a pincében.

A WrestleMania 34-re ő is esélyes volt, mint Ronda Rousey partnere. Többek között erről is beszélt a 106.7 The Fan adásában.

Ez egy belsős dolog, amelyet nem szokásom megosztani. Magamat egy olyan old-school srácnak vallom, aki a kayfabe híve. Év elején felkerestek egy esetleges visszatérés kapcsán, amely a Rondával való tagelést jelentette. Mondtam, hogy csak akkor vállalom ha egyúttal elhintünk valamit Hunterrel a WrestleMania 35-re.

Batista tudatta, hogy a WWE is nyitott volt az ötletére, amelyet nagyszerűnek tartottak. Határozott elképzelése volt a feudépítésről, melynek végállomása a WM lett volna. Erre azonban már nem kapott választ.

Három hétig zajlottak a tárgyalások, de azután megszakadt a kapcsolat, nem kerestek többé. Ekkor üzentem Hunternek, miszerint: ‘Nem tudom, hogy tettél-e bármi pluszt a közösbe e tekintetben. Engem komolyan felcsigáz a programunk realitása, de nem hallottam vissza semmit felőlük. Egyszerűen megszakadtak az erre vonatkozó tárgyalások. Nem tudom, mi mást tehetnék az ügy érdekében. Illő módon akarom lezárni a karrierem. Elkötelezett és lojális vagyok a WWE iránt. Büszke vagyok arra, hogy onnan származom, így jó üzletet akarok kötni, de egyáltalán nem könnyítik meg a dolgom. Tudod, hogy nem teszik.

Batista tisztában van vele, hogy ketyeg az idő. Ennek megfelelően akar cselekedni.

Mondtam nekik, hogy a jövő évi lehet az utolsó dobásom, hisz már az ötvenet fogom tölteni. Hajlandó volnék belevágni, nagszerűen érzem magam. Fizikálisan is ragyogó formának örvendek. Sosem tettem le erről. Úgy akarom lezárni a karrieremet, ahogyan azt kell, és erre jövőre adódik a legutolsó alkalom. Amennyiben nem tudunk összehozni valamit jövőre, hivatalosan is szögre akasztom majd a csizmákat.

Egy gondolat a(z) “Batista még mindig nem mondott le a Triple H elleni WM-meccsről” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s