Greatest Royal Rumble – Összefoglaló

A szaúdi King Abdullah Sports City Stadiumban már minden készen áll, különösen a formabontó fotelekre a VIP-sorokban.

A Kickoff ide kattintva a Main Card pedig ide kattintva tekinthető meg. A folyamatos letiltás miatt most nem szúrunk be videókat.

Triple H Vs. John Cena 
A nosztalgia-meccs indította az estét. Tíz év elteltével kerültek újra szembe egymással. John Cena rég részesült ilyen mértékben az osztatlan szeretetből. Ennek megfelelően elő is kapta régi jól bevált mentalitását, és nyoma sem volt a szűk három perces WM-fiaskónak. A végjáték igen mozgalmasra sikeredett. Cena kiosztott egy AA-t, de nem vezetett eredményre a kopogtatása. Megpróbálkozott egy újabbal, ám ezt Hunter egy Pedigree-vel kontrázta. Az AA-t szintén sikerült Crosface-be fordítania, de ezután elszenvedte a mindent eldöntő AA-t, amellyel Cena nyerte a találkozót.

Cena még mikfonont fogott, hogy tudassa mekkora megtiszteltetés volt számára a szereplés. Függetlenül attól, hogy mi zajlik épp az életében (utalván ezzel a szakításra) semmiért sem hagyta volna ki ezt az eseményt. Köszenetet mondott, majd arra kérte a publikumot, hogy élvezzék a hátralévő csatákat.

Cedric Alexander (C) Vs. Kalisto – Cruiserweight Championship Match
A második helyen a Cruiserweightek következtek, nem különösebb meglepetés kíséretében. Cedric behúzta a győzelmet, s ezzel megvédte a címet.

Woken Matt & Bray Wyatt Vs. The BAR – RAW Tag Team Championship Match
Az üresen álló tag team trónra ez a mérkőzés volt hivatott új királyokat koronázni. Matt és Bray értékesítették a csapatmanőverüket, amellyel megkaparintották a címeket.

Jeff Hardy (C) Vs. Jinder Mahal – United States Championship Match
Jeff a délutáni órában azt mondta, ez lesz az ő WrestleMania-ja. Meg is tett érte mindent, és végül napokon belül másodszor is detronizálta a Maharaja-t. Mahalra rájár a rúd, hisz szűk egy hét alatt három komoly vereség gazdája lett.

Bludgeon Brothers (C) Vs. The Uso’s – SmackDown Tag Team Championship Match
Az ikrek sem voltak képesek megváltani a világot, dacára Jimmy keddi sikerének. Harper és Rowan hozta a már megszokott domináns performanszot, amely címvédéssel párosult. Uso-ék ezzel, vélhetően kikerültek a címért folytatott versenyfutásból.

Seth Rollins (C) Vs. Finn Bálor Vs. Samoa Joe Vs. The Miz – Intercontinental Championship, Ladder Match
A közvélemény szerint az este egyik, ha nem legjobb összecsapását szolgáltatta ez a négy fős létrameccs. Seth Rollinst komoly próbatétel elé állították a srácok, Bálor pedig csak egy karnyújtásnyira került a győzelemtől. Már a létra tetején volt, amikor Seth Rollins a Flying Knee-hez használt manőverével felugrott mellé, és elhalászta az övet a mélázó ír fenegyerek orra elől.

Mike Rome következett, kiegészülve a Tryoutot sikerrel vevő négy fiatalemberrel, nevezetesen Nassarral, Husseinnel, Monsoourral, valamint a mind közül talán legimpresszívebb Fisallal. Utóbbi srác a helyzethez képest kimondottan ügyes volt, és ha most így mondani kellene valakit aki előtt komolyabb jövő állhat, az ő lehet. Megérkeztek a Daivari-fivérek, akik erődemonstrációt szerettek volna tartani, ám végül leckéztetésben részesültek az ifjoncok által.

AJ Styles (C) Vs. Shinsuke Nakamura – WWE Championship Match 
Hatalmas várakozás előzte meg a küzdelmet, ehhez képest viszont a Mániánál is jobban tartalékoltak. Nakamura az első adandó alkalommal bevitt egy low blowt, de hiába kopogtatott utána. Egyikük sem tudta lezárni a meccset, Styles előtt adódtak a komolyabb sanszok, Nakamura azonban rendre menekült a végső csapás előtt. A bajnok végül megelégelte a helyzetet, és kiszámolásig püfölte riválisát.

Rusev Vs. Undertaker – Casket Match 
A lehetőségekhez mérten nagyszerű mérkőzést láttunk, ez pedig főként Rusevre nézve hízelgő. A Bulgarien Brute remekül helyt állt, míg Undertaker bizonyította, hogy képes lerakni az asztalra egy – hozzá képest – hosszabb ütközetet. Aiden English kétszer is nagyot mentett Rusevnek, ám végül a Drama King járt pórul. Szó szerint, hisz a Chokeslamet követően Tombstone-ba állítólag belesérült. Taker őt is begörgette a koporsóba, majd lecsapta annak fedelét.

Brock Lesnar (C) Vs. Roman Reigns – Universal Championship, Steel Cage Match 
Suplex City kapui rögvest kitárultak. Három German, valamint egy F5 indította a derbit. Majdhogynem keresztet vetettünk Reignsre, ám ezután igen nagyot fordult a kocka. A WrestleMania-val ellentétben, Lesnar innentől alárendelt szerepet töltött be. Reigns akarta érvényesült, betalált az összes Superman Punch, és a Spearek kiosztása sem okozott gondot. Lesnar közbe-közbe tudott vágni, hol így hol úgy, de jelentős mértékben még az F5 sem volt képes kifogni a szelet az Empire vitorlájából. A negyedik Spear sem vezetett győzelemre, így Roman drasztikusabb eszközökhöz nyúlt. Ennek a verésnek lett a vége az, hogy kispearelte Lesnart a ketrecből, melynek kidőlt az oldala..
A győzelmet Lesnarnak adták, de nem volt nehéz megállapítani, hogy a szabályoknak megfelelően Romant kellett volna kihozni győztesen, hisz az ő lábai érintették elsőként a talajt.

50-Man Royal Rumble Match 

Nem szeretnék regényt írni róla, mindazonáltal az este mentőöveként szolgált ez a történelmi jellegű mérkőzés. Több szempontból is történelmire sikerült. Kezdve mindjárt Daniel Bryannel, aki első érkezőként adta át a múltnak Rey Mysterio rekordját, mint a legtovább meccsben lévő Szupersztár. Bryan egy óta tizenhat percet bírt a kötelek között. Braun Strowman mindent, de tényleg mindent vitt. 13 riválist ejtett ki, s ezzel megdöntötte Reigns 12-es rekordját még 2014-ből. Számos nagyszerű pillanatnak, szekvenciának, visszatérésnek lehettünk a tanúi.

Érkezései sorrend:

#1 – Daniel Bryan
#2 – Dolph Ziggler
#3 – Sin Cara
#4 – Curtis Axel
#5 – Mark Henry
#6 – Mike Kanellis
#7 – Hiroki Sumi
#8 – Viktor
#9 – Kofi Kingston
#10 – Tony Nese
#11 – Dash Wilder
#12 – Hornswoggle
#13 – Primo
#14 – Xavier Woods
#15 – Bo Dallas
#16 – Kurt Angle
#17 – Scott Dawson
#18 – Goldust
#19 – Konor
#20 – Elias
#21 – Luke Gallows
#22 – Rhyno
#23 – Drew Gulak
#24 – Tucker Knight
#25 – Bobby Roode
#26 – Fandango
#27 – Chad Gable
#28 – Rey Mysterio
#29 – Mojo Rawley
#30 – Tyler Breeze
#31 – Big E
#32 – Karl Anderson
#33 – Apollo Crews
#34 – Roderick Strong
#35 – Randy Orton
#36 – Heath Slater
#37 – Babatunde
#38 – Baron Corbin
#39 – Titus O’Neil :DDDD
#40 – Dan Matha
#41 – Braun Strowman
#42 – Tye Dillinger
#43 – Curt Hawkins
#44 – Bobby Lashley
#45 – The Great Khali
#46 – Kevin Owens
#47 – Shane McMahon
#48 – Shelton Benjamin
#49 – Big Cass
#50 – Chris Jericho

A győztes, és ezzel a trófeával járó bajnoki cím méltó tulajdonosa; Braun Strowman!

23 című bejegyzés “Greatest Royal Rumble – Összefoglaló” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. WTF volt ez ? Talán a Rollinsék meccsén nem volt hiba. Titus hatvanszor ismételve,mivel érdekes ez volt a Rumbleban kb, ahol milyen emberek voltak? Nxt tag team tagja,meg ilyesmik? Tye miért nem 10. volt hanem 42?
    De a kedvenc a Maharadja és Orton, mikor Orton a sarokból ugrott háttal, Jinder meg a levegőtől ugrott egyet. Vicc ember , sőt szégyen.

    Kedvelés

    1. Tye első 10-es szereplése ötletes volt, sokan eljátszottak a gondolattal, hogy mi lenne ha meglépnék, és meglépték, de ezzel be kellett volna fejezni.
      Én már a januári rumble on sem adtam volna neki a 10 es számot.

      Kedvelik 1 személy

  2. Végre élőben egy gála, köszönöm az oldalnak a streameket remekül végig tudtam nézni a ppv-t. Na de kérem….

    A létrás meccsen kívül, és a Taker-Rusev meccsen kívül felesleges volt megrendezni ezt az egészet!!!

    Alapból, hogy sejthető volt, hogy szinte sehol nem lesz bajnokavatás és ha csak a két fő övért zajló meccset nézem mi volt ez a baromság a Universal övvel??? Hivatalosan le van írva mik a meccs kikötései erre a SZTORI SZERINT az idióta bírók megint rosszul döntenek és akkor még az egyik kommentátor talán Cole, be is hívta, hogy hát hivatalosan nézve Reigns lába érte először a földet, érthetetlen ekkora idióta befejezést…

    Styles-Nakamura meg néztem fb-n a kommenteket adás közben hát az biztos, hogy jól írták a WM meccsüket sikerült felülmúlni, de hát ez inkább annak volt köszönhető, hogy Nakamura most már heelbe birkózott egyébként akkora was ist das nem volt most se.

    Rumble meg… Tele bakikkal, tele felesleges arcokkal köztük borzasztó sok jobberrel, Tituson először én is szakadtam meg aztán azt hittem, hogy Eliast keresi, de mikor már negyedjére ismételték és Graves is röhög rajta valahol nem volt annyira korrekt már a rendezőktől sem, de mindegy is. Strowman behúzta akivel aztán a sejk alig akart kezet fogni… Jó volt Mysteriot megint csak kipattintva újra itt látni, de Bryan szereplése mellett nagyon kevés pozitív dolgot lehet felhozni….

    Csak a nevek miatt egy gyenge 2-es….

    Kedvelés

  3. Nagyobb volt ennek a füstje, mint a lángja..
    Kezdjük mindjárt az első meccsel, nem gondoltam volna, hogy hunter lefekszik (a már fél lábbal a wwe-n kívül lévő) cenának, de persze értehető, hiszen sokan még mindig őt tartják a cég arcának, hollywood ide vagy oda.
    A következő nagy meglepetés (nekem) az volt, hogy nem cseréltek brandet a midcard címek.
    Aki ismeri mahal storyját, az tudja, hogy végig az uralkodása ellen voltam, és ez most sincs másképp.
    Egy jobberre, aki ráadásul birkózni sem tud egyszerűen SEMMILYEN címet nem adunk egyik napról a másikra, pláne nem a wwe legdicsőbb címét.
    Majdnem egy teljes évig az arcunkba volt nyomva, tehetségesebbnél tehetségesebb, nagyobbnál nagyobb nevek voltak kénytelenek jobbolni neki, erre mindezek után képesek és megint jobbert csinálnak belőle?
    Nem mondom, hogy kár érte, de mi ez már?…
    Na de mindegy menjünk is tovább.
    A két világbajnoki meccs.
    Styles és nakamura meccsében csalódtam.
    Mindenki tudja, hogy milyen meccset lennének képesek ezek ketten csinálni erre kiszúrják a szemünket egy ilyennel?..
    A végeredmény meg.. kész vicc, de ez a universal meccsre is igaz.
    Mikor láttam, hogy a meccs konkrétan el sem kezdődött, de lesnar már osztogatja suplexeket meg az f5-öt úgy voltam vele, hogy én nem akarom még egyszer megnézni az, amit a wm-en láttam.
    De ezután nagyot fordult a világ, az a roman aki az egész feudban brock köcsöge volt hirtelen eltünt és nem csak, hogy egyenlőként vette fel vele a versenyt, de javarészt ő dominált.
    Ha az elejétől így építik rá romant, akkor talán nem is utálnák annyira.
    De a vége egy totális bullshit volt.
    Nem értem miért akarják ennyire eltolni a feudot, az meg csak hab a tortán, hogy el is szúrták, hiszen roman lába volt először a talajon.
    De szerintem mindenki tudta, hogy bármennyire is wm kaliberű esemény volt, ez akkor is csak egy live event, brock nem egy ilyen eseményen fogja bukni az övet.
    Viszont így már borítékolható, hogy egy part timer lesz az, aki megdönti punk rekordját, ezt nem is kommentálnám, nevetséges, hogy mindent odaadnak neki.
    És szerintem az is egyre biztosabb, hogy nem roman lesz az, aki megveri.
    De a main event megmentette az estét.
    Pontosabban braun győzelme.
    Egy percre komolyan megijedtem, hogy az lesz a vége, hogy bryan és lashley valahogy kiejtik braunt és a végén cass lesz a nevető harmadik…
    Ha ez történt volna szerintem földhözcsaptam volna a laptopom.
    Nemtudom miért sztárolják ennyire casst, semmi karakter, semmi inring, beszélni is alig tud.
    Egy tök átlagos nagyember, akinek semmi keresnivalója nem lenne a main mezőnyben.
    Ok, hogy enzoval el tudták adni, de ez más.
    Egyszerűen nem tudnám bajnokként elképzelni, de ettől függetlenül egyszer lehet, hogy ráadják az övet, mert ugye magas..
    De hála égnek braun végre nyert valami nagyot, neki már igazán kijárt.

    Kedvelik 1 személy

    1. Mahal-Orton, mikor Orton sarokból háttal Mahalra ugrana,de Jinder egy méterrel arrébb volt.s Orton érkezése után dobbantott egyet és esett el. Szégyen az ember,még röhögtek is rajta.

      Kedvelés

  4. A közönség hangja amerikaban marafdt sajnos….ez a közönség inkabb hagyjuk….nmw volt sok meglepetés tényleg pár hatalmas hibán és elrontott meccsbefejezesnel khm romanék plusz jó volt látni reyt illetve egyetlen egy pozitívum az egésszel kapcsolatban hogy braun nyert

    Kedvelés

  5. jó ez tényleg csak egy house show volt
    közepesnél unalmasabb meccsek, semmi izgalom és két (három) elbaszott meccsbefejezés

    annyi érdekesség volt hogy megtudtuk hogy Primo meg Kenallis még itt dolgoznak és hogy Axeléknek van saját zenéjük

    Kedvelés

      1. jó de te egy ilyen hardcore fan vagy 😀
        ezer éve Miz zenéjére jönnek így meglepő volt hogy megtalálták a régi fájlokat

        Kedvelés

        1. olyan hardcore fan hogy arra is emlékszem mikor Curtis Axel Paul Heyman guy-ként vette el az IC övet Miztől, de viszont tök furcsa hogyha erre emlékszem már Hardcore fan vagyok.WOW

          Kedvelés

          1. nekem meg megvan hogy Michael McGillicutty volt az nxtben
            gondoltam a 😀 elég lesz arra hogy ne vegyük teljesen komolyan ezt a mondatot de nem sikerült 😀

            Kedvelés

  6. Botchamania kövi részébé bőven szolgáltatott anyagot ez a PPV. Egyedül Titus-t sajnáltam csak, mivel ő önhibáján kívül bakizott egy nagyot, amit a biztonság kedvéért még vagy 4x meg is ismételtek.
    Sajnálom őt, mostantól kezdve ő egy mém lesz, és mindenkinek ez fog eszébejutni róla 😀

    Kedvelés

    1. Kis kiegészítés még.
      Itt látszik tökéletesen, hogy milyen “remek” munkát végzett az állam a gála helyeinek kitöltését illetően.
      A sok pénzes ember bebaszták az első sorba akik szartak az egészre, az igazi rajongókat meg berakták a világvégére.
      Itt látszik igazán, hogy milyen propaganda volt ez az egész rendezvény.

      Kedvelés

  7. Lehet hogy az időeltolódás miatt, lehet hogy a semmilyen közönség miatt, de ennyi fuck up-ot életemben nem láttam még PPV-n / ilyen rendezvényen. Mahal, Lashley, Titus, stb. még én szégyelltem magam közben.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s