PPV az Egyesült Királyságban? Triple H nem zárja ki, sőt..!

1992-ben rendeztek utoljára nagyszabású gálát. 

Akkor a SummerSlamet hozta el a WWE. Az elmúlt években is lebonyolítottak két kisebb, ugyanakkor mégis emlékezetes eseményt. 2015 végén az NXT vendégeskedett egy TakeOverre, 2017 januárjában pedig a United Kingdom Championship Tournamentet bonyolították le.

Triple H rendre megkapja a visszatérésre irányuló kérdést. Nem volt ez másképp akkor sem, mialatt Huntert a Sky Sports interjúvolta.

Ez határozottan olyasmi, amelyre nyitottak vagyunk, de amikor az emberek azt mondják: “szimplán csak gyertek” – mi igazából évi 560 eseményt vezénylünk. Átlagosan heti 9-10-et, amelyek egy éven át formálódnak, néha még tovább is. Egyetlen változás is képes arra, hogy drasztikus hatással legyen a folyamat egészére nézve. De, idővel ott leszünk! Egy örökkévalóságnak tűnhet mindazok számára, akik várják, de ígérem, hogy ott leszünk. Számos összetevője van az egyenletnek. A megfelelő embereket a megfelelő helyre kell juttatni, azért, hogy képesek legyenek egy masszív kaliberrel bíró rendezvényt produkálni ahhoz, hogy a világ többi részén is jelentőssé váljon.

Azt azért mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a 2019-es SummerSlam előtt abszolút nyitva áll az ajtó..

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s