CM Punk kártyán elfoglalt helyét kritizálják a rajongók

A Chicago-i fenegyerek hazai közönség előtt tér vissza június 9-én. 

CM Punk a csúfosra sikeredett bemutatkozás ellenére is a főkártyán szerepel majd a gálán, leszorítva ezzel a pozícióból pár sokak szerint arra érdemesebb arcot. Mindközül a legnevesebb előmeccses így az a Holly Holm lesz, aki 2015-ben sokkolta a világot, amint föld körüli pályára térítette Ronda Rousey állát.

Mark Coleman azonban Punk védelmére kelt, mitöbb; szerencsét kívánt a birkózóból lett bunyósnak.

Punk megköszönte a bíztatást, valamint kijelentette, hogy ha rajta múlna akkor a legelső ültetőmeccs volna az övé a programban. Szerinte a fanok- mint például a fenti úriember, James Wrye – túlságosan is szeretnek a kevésbé jelentőségteljes dolgokon csámcsogni.

Tény, hogy rosszul sült el Punk bemutatkozása, de ettől függetlenül a főkártyás helyét aligha lehet vitatni, tekintve, hogy a pénz beszél, abból pedig ő zsákszámra képes termelni a szervezetnek.

Főként most, amikor egy világ figyeli majd a javításra tett kísérletét.

6 című bejegyzés “CM Punk kártyán elfoglalt helyét kritizálják a rajongók” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. semmi keresnivalója nincs a főkártyán
    ugyanaz mint Ronda a WWEben
    sztár máshol ezért biztos hozza a pénzt és kap egy helyet amire semmivel nem szolgált rá
    a sport rajongói meg egy meccsel kevesebbet kapnak a pénzükért

    Kedvelés

          1. Épp ez a baj.
            Minek van ott, ha 4 és fél (helyett 3 és fél) éve csak 1 meccse volt és ott is szarrá alázták.
            Az pedig, hogy tovább bírnám-e vagy sem egy eléggé nevetséges felvetés..
            Nem tudok kenyeret sütni, de nem hagyom szó nélkül, ha a pék szénné égeti és úgy próbálja meg rám sózni…..

            Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s