Eddig tartott Carmella uralma?

Ezúttal sem jut könnyű feladat osztályrészül Staten Island hercegnőjének. 

Carmella a Money In The Banken Asukával szemben teszi kockára a SmackDown Women’s bajnoki övet. A várakozások szerint trónfosztást könyvelhetünk majd el, mindazonáltal Carmella regnálása még nagyon friss.

Bryan Alvarezt a minap a találkozó kimeneteléről kérdezték, mire az Observer szakértője elismerte a Carmellában fellelhető méretes karizmát, azt azonban nem látja reálisnak, hogy Charlotte után Asukát is legyőzze.

4 című bejegyzés “Eddig tartott Carmella uralma?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Pedig megjátsszák, hogy Carmella így vagy úgy, de címet fog védeni. Nem véletlenül nyerte meg a táskát kétszer is.

    Kedvelés

  2. hát ha tisztán nyer asuka ellen én komolyan abbahagyom egy jo idore a wwe tartalmak nézését……mert ez már nem fuck logic hanem konkretan nevetséges….

    Kedvelés

  3. Eleve az sem volt reális, hogy tisztán pinnelte charlotteot.
    Az ő karaktere köszönő viszonyban nem volt charlottével, aki egy hónappal a meccsük előtt legyőzte a legyőzhetetlennek hitt asukat.
    Az lett volna a minumim, hogy valami trükközéssel, vagy csalással bookolják, de hogy tisztán verje meg az minden, csak nem hiteles.
    Ezek után én kinézem belőlük, hogy asukat is lefektetik neki.

    Kedvelés

    1. Semmi gond nem volt azzal, ahogy legyőzte, hisz nem tisztán tette. Még csak nem is finisher után. Charlotte rossz térdére volt kihegyezve az egész, egy arra kapott rúgás után pinnelte le elég trükkös módon. Minden volt, csak nem tiszta. A karakternek megfelelően nyert.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s