Folytatódik a Cass sztori – Carmella is részese a kirúgásának!

Mostanra már mindenki tudja, Cass többé nem a WWE alkalmazottja. Ahogy telnek múlnak a napok egyre több incidensről kapunk hírt. A tegnapi napon pedig nagy eséllyel végre megtudhattuk mi okozta a vesztét!

Mint korábban már megírtuk, a legnagyobb bajba akkor került, amikor egy törpe emberrel – a Smackdown Live-on láthatott közös szegmensében nagyban eltért a forgatókönyvtől. Később pedig a szervezet túrabuszán kirúgta a fürdőszoba ajtaját. De a kirúgásához az vezetett, amikor a színfalak mögött összebalhézott a korábbi barátnőjével, Carmella-val!

A hírek szerint Cass a színfalak mögött akart beszélni Carmella-val, hogy bocsánatot kérjen, és hogy próbálják meg folytatni a kapcsolatukat. Carmella-t nem érdekelte a dolog és inkább távozni szeretett volna, ám Cass megragadta a karját, hogy megállítsa. A jelenetnél több másik pankrátor is jelen volt, és a hírek szerint az Uso testvérek, és Erick Rowan léptek oda, hogy lenyugtassák Cass-t.

A dolognak természetesen hamar híre ment, és nem sokkal később már a vezetőség is erről beszélt. Nem sokkal később, pár órával a SmackDown kezédse előtt már maga Vince McMahon hívatta be Cass-t majd kirúgta.

Ezek a körülmények természetesen megmagyaráznák azt is, hogy a WWE miért nem kívánt neki sok szerencsét a jövőben, maikor kikerült a távozása a WWE.com-ra.

 

13 című bejegyzés “Folytatódik a Cass sztori – Carmella is részese a kirúgásának!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. HHH, Cena, Rusev, Bryen, Dean, Miz, Jimmy Uso, Bray, Undertaker, Punk, Bennett, Cody, Tyson Kidd,Matt Hardy, Edge, ….stb
      NEM LÁJKOLJÁK EZT!
      😁

      Kedvelés

        1. Itt első sorban Rebyre gondoltam Mattnél, de valóban az elég érdekes történet volt Hardy, Edge és Lita viszonya. Vince jó ötletnek tartotta beépíteni a sztoriba és mint később az érintettek elismerték sokszor borult a booking, élesbe mentek az akciók amiből Litának is kijutott alkalomadtán. Közönség előtt ölték egymást ,mert ez volt a “Best for business”.
          Lita később Punkkal is össze jött, valahogy mindég abba esett szerelembe akit épp a cég vezető arcai között tartottak számon. Fiatalabb kommentelő társaim kedvéért megjegyezném vannak ilyen hölgyek.

          Kedvelés

  1. Abszolút nem Cass védelmében, azonban érdemes távolabbról az összképet vizsgálni. Amikor szétszedték Enzoval a népszerűségük csúcsán eléggé megviselte őket, megkapta a pusht, de nemsokkal rá megsérült és miközben gyakorolja a mankóval járást a közös otthonukban a csaja közli vele, hogy ennyi volt, majd a legjobb haverját is kivágják cégtől. Ezek után terápiás jelleggel berakják a Smackre ahol folyamatosan nézheti a bajnok exbarátnőjét, miközben Denielt rajta melegítik be a full timera.
    Még is ki gondolta, hogy ebből még adódhatnak problémák?! Nyilván védhetetlen amennyiben igazak a cikkben szereplők, ugyanakkor itt a WWE gondatlansága sem elhanyagolható.

    Kedvelés

    1. Én is meglepődtem amikor a Smankre rakták át a Carmelával való friss szakításuk után. Most már nyílván való, hogy pszichikálisan nem állt készen, de ezzel a WWE-nek is tiszában kellet volna lennie. Egy ileny veszéjes szakmába egy labilis embert rakták egy olyan közegbe ami katalizátorként hatott. Ebből jött a törpe verés és az összes többi. Vállalhatatlan amiket csinált, de az is hogy eljuthatott az egész idáig.

      Kedvelés

  2. Áh, beszartak a genderfasisztáktól. Így már érthető. Most már le lehet kommunikálni, a nagy gonosz férfi megbűnhődött a nő pedig éli tovább életét, mellékest mint bajnok. A helyzet pikantériája, hogy Carmella reakciójára nincs konkrét körülírás, tuti tisztelettudóan közölt mindent de Cass inkább faszfejkedett. Hogy máshogy is történhetett volna…

    Kedvelés

    1. Olyan hírek is vannak hogy a 205 live egyik kommentátorát megfenyegette mert beszélgetett Carmellával
      Nagyon nehéz lenne Casst kihozni itt áldozatként

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s