Meddig köti a szerződése Matt Hardy-t a WWE-hez?

Matt Hardy felesége, Reby Sky a hétvége folyamán a Busted Open Radio vendége volt, ahol elárulta, hogy meddig is köti férjét a szerződése a WWE-hez.

Sky elmondása szerint Matt az aláírt szerződés értelmében még jövő év márciusáig biztosan a WWE-nél fog dolgozni, ám arra nem tudott egyértelmű választ adni, hogy annak lejárta után is a ringben fog-e maradni, vagy esetleg más terülten próbálja majd ki magát.

“Matt jól érzi magát. Jelenleg egy kisebb átváltozáson esik át és nem tudja pontosan mihez fog kezdeni. A szerződése márciusig él, amit biztosan sokan nem tudtak. De lassan meg kell hoznia a döntést, hogy a ringben szeretné-e folytatni vagy máshoz szeretne kezdeni.”

3 című bejegyzés “Meddig köti a szerződése Matt Hardy-t a WWE-hez?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Sajnos az egész csodálatos wwe kreatív csapatnak sikerült elszúrnia ezt az egész broken dolgot amit matt felépített….szóval lehet úgy dönt hogy inkább máshoz kezd ha ez a hihetetlen sztori készítő csapat a másik lehetőség…..

    Kedvelés

    1. Ezt én sem értem.
      Ahogy megjelent a broken karakter szinte azonnal vissza akarták maguknak szerezni mattet.
      Mikor végere sikerül és a karakter jogai is hozzá kerültek, nem kezdenek vele semmit.
      Egy középszerű tag teamet csináltak belőle és wyattből, pedig ebből is sokat ki lehetett volna hozni.
      Jobban járt volna, ha inkább a tna nél marad, ez ugyan úgy igaz lashleyre, roodera, ariesre(aki vissza is ment), de szerintem ec3 sem lesz olyan sikeres, mint ott volt.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s