The Miz és Maryse egy Szex Shop parkolójában tartották az első randijukat!

The Miz és Maryse jelenleg a szervezet legmenőbb párosa. A Miz and Mrs annyira sikeres, hogy már az első évad előtt berendelték a második szezont belőle, viszont a példaértékű kapcsolatuk ellenére senki sem gondolná, hogy az egész történet egy nem kifejezetten PG besorolású helyen kezdődött!

A páros nem régiben a Yahoo Lifestyle vendége volt, ahol arról számoltak be miként is kezdődött ez az egész még 2006-ban, amikor Maryse a Divas Search-ön vett részt, ahol The Miz bíróként volt jelen.

“Kansas City-ben voltunk, és már bőven elmúlt hajnali 2 óra. Éppen visszafelé tartottam a hotelbe, amikor hívtál, miközben te is a közelben vezettél, majd azt hajtogattad, hogy húzódj le, húzódj le. Majd egyszer csak egy szex shop parkolójában találtam magam.” Emlékezett vissza Maryse az első randijukra az jövőbeli férjével.

“Most mindenki azt gondolhatja, hogy ez eléggé bizarr, de azt akartam, hogy csak ő jár a fejemben és össze is jött. Ott ültünk a parkolóban közel 3 órán keresztül, egy olyan emberrel aki egy szót sem tudott angolul. Nálam ez egy csillagos 5-ös első randi.” – Fűzte hozzá Miz, hiszen ez egy elég sikeres házasság alapköve volt.

Egy gondolat a(z) “The Miz és Maryse egy Szex Shop parkolójában tartották az első randijukat!” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s