And NEEEEEW: Becky Lynch révbe ért! Újra ő a SmackDown Women’s bajnoka!

Azonnal kamatozott a megváltozott szemlélet. 

Becky Lynch a SummerSlamen vett Heel Turnt addigi legjobb barátján, Charlotte Flairen, aki éppencsak elnyerte a karrierje hetedik bajnoki címét.

Becky ezt követően többször is letámadta Charlotte-ot a PPV felé vezető úton. Esélyesként, bár nem favoritként érkezett meg a gálára, amely aztán kiélezett harcot és trónfosztást eredményezett.

A találkozó után nyilvánosságra hozott értesülések valószínűsítik, egyrészt, hogy a mérkőzést alapjáraton Charlotte nyerte volna, másrészt, hogy megpróbálták bebetonozni Charlotte babyface karakterét. A kézfogást elutasító Becky azonban megint ellentétes reakciót kapott annál, mint amit a WWE szeretett volna. Becky győzelme mögött lapulhat indokként, hogy legyen a rajongó számára valami, aminek kiváltképp örülhet a PPV kapcsán.

Az új bajnoknak nem lesz sok ideje tétlenkedni, hisz a Super Show-Downon meg kell védenie a trónt Charlotte-tal szemben.

Nagyon beindult az a bizonyos szekér, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint ahogy a WWE legendái is csak szuperlatívuszokban képesek beszélni az Irish Lass Kickerről.

2 című bejegyzés “And NEEEEEW: Becky Lynch révbe ért! Újra ő a SmackDown Women’s bajnoka!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az egész feud alatt becky mellett álltak:D
    Hiába vett heel turnt, őt kezelik babyfaceként.
    Mégpedig azért, mert mindenki tudja a nyilvánvalót, charlotte már így is kb legendának számít, rengeteg mindent elért ilyen fiatalon, ez mind szép és jó, de ezt ugyan úgy becky is megérdemelte volna, de vele eddig nem foglalkoztak.
    Nem számít mit csinálnak, végig ki fognak mellette tartani.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s