Zelina Vega cáfolja, hogy egy párt alkotnak Andrade “Cien” Almasszal

Pedig nem lehet teljes meggyőződéssel állítani, hogy nem illenek össze. 

Zelina Vega is azok tábárát erősítik, akik a munkájukkal tűnnek ki a tömegből a magánéleti drámáik helyett. Andrade “Cien” Almas képviselője hamarosan a Paige-ről készült dokumentumfilmben is látható lesz AJ Lee megszemélyesítőjeként, addig is viszont a SmackDown LIVE-on igyekszik nevet szerezni magának.

Nemrég Lilian Garcia podcastjében annak kapcsán is eloszlatta a kételyeket, hogy több van köztük Almasszal.

Az embrek azt hiszik együtt vagyunk, pedig nem. Andrade olyan nekem, mintha a fivérem volna. Testvérek módjára küzdünk, ami tökre mulatságos.

Zelina kitért továbbá a Tranquilo-pózra is.

Igaz ez a Tranquilo-pózra is. Andrade már évek óta csinálja, én pedig felvetettem, hogy mi volna ha együtt hajtanánk végre? Elsőre nem tetszett neki, de én mondtam neki, hogy remek lesz csak bízzon bennem. Végül rábólintott, és meg is csináltuk Japánban. Hatalmas reakciót kapott. A rákövetkező héten, Road Dogg (SmackDown-producer) gratulált a meccshez és indítványozta, hogy élesben is bevessük a dupla Tranquilo-pózt. Voltaképp innen indult az egész. El sem akarom hinni, milyen elterjedt lett világszinten.

2 című bejegyzés “Zelina Vega cáfolja, hogy egy párt alkotnak Andrade “Cien” Almasszal” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s