5 Szupersztár, aki megfoszthatja Roman Reignst a Universal Championshiptől

Az Architect után a Big Dog trónkövetelőit vesszük górcső alá. 

Roman Reigns a SummerSlamen ért révbe, köszönhetően Brock Lesnar legyőzésének. Kétszer már sikeresen megvédte a címet, és közeledik a harmadik megpróbáltatása, amely Triple Threat összecsapást von majd maga után.

Kik bírnak a legjobb esélyekkel Roman legyőzésére? Őket próbáltuk meg összeszedni!

Drew McIntyre

Drew elképesztő ütemben halad a main event felé. Teljesítménye minden tekintetben feljogosítja arra, hogy az egyik legnagyobb esélyesként tekintsünk rá már most is a 2019-es Rumble-t illetően. Nem vitás, hogy megállná a helyét egy Reignsszel szembeni címmérkőzésben.

Brock Lesnar

A megsebzett Fenevadat sem szabad még leírni, függetlenül attól, hogy nemrég jött csak ki az abszolút rekordnak számító 504 napos regnálásából. Papíron létezik ám egy olyan opció is, amelynek értelmében Lesnar visszaszerzi a címet, és Strowmannel szemben védi meg a WrestleMania-n.

Braun Strowman

Nem lehet nem favoritként tekinteni Mr Monster Among Menre, akinek méltán híres történelme van Reignsszel. A Hell In A Cellen képtelenek voltak döntésre vinni a dolgot, viszont ebből adódóan szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb megint a szemközti sarokban látják egymást.

Seth Rollins

A címvédő Intercontinental Champion számára minden összeállt 2018-ra, így jövőre a letisztult main event nyomán World Champion várományosként tekinthetünk rá.

Dean Ambrose

Ambrose a Joker, tekintve, hogy vár még egy potenciális heel turn, amely rég nem látott kapukat nyithat meg előtte. Még sosem feudolt Reignsszel, de egyszer ugye mindennek eljön az ideje..

Egy gondolat a(z) “5 Szupersztár, aki megfoszthatja Roman Reignst a Universal Championshiptől” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s