Gyalázatos nézettséget produkált a RAW

Dacára annak, hogy a Shielddel kecsegtették a rajongókat. 

A nyilvánosságra került adatok értelmében kiderült, hogy a heti RAW a show történelmének leggyalázatosabb nézőszámát hozta a maga 2 millió 300 ezres adatával.

Ezzel a július 9-én sugárzott epizódot sikerült alulmúlni a szervezetnek.

Pedig mint mondtam az elején, Shield-központú volt az adás. Emellett meg volt még hirdetve egy érdemileg számító Tag Team Championship meccs is.

5 című bejegyzés “Gyalázatos nézettséget produkált a RAW” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Hónapok óta szar az egész raw és most visszakapták a hétfő esti focit is konkurenciának
    Semmi váratlan nincs ebben

    Kedvelés

  2. Ilyenkor azért elgondolkodnék, hogy hogy nem kéne-e komolyan venni a rengeteg panaszt a sztorikra. Igaz minek is, átlagos 4 havonta döntenek meg csak negatív rekordokat, majd amikor már havonta akkor már talán fejhez kapnak.

    Na de kicsit komolyabban, 2018-ban egy ilyen 3 órás TV adással előállni már elég merész, ráadásul ilyen pocsék megvalósítással. Az emberek nagy részének nincs türelme végigülni. A RAW-ra szánt időmből megnézek 3 részt 3 zseniális sorozatból. Az NXT formátum a számomra tökéletes, rövid tömör és pont annyit mutat, ami még nem unalmas.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s