RAW Előzetes, október 1. – Rousey akcióban

Féllábbal már a Melbournbe tartó járaton vannak a WWE vitézei, a felszállás előtt azonban le kell még tudni a heti adásokat. 

Kezdve mindjárt a RAW-val, amelynek selling pointja egyértelműen a Last Time Ever köré épülő szegmens.

Egy az egyben!

Kevin Owens most már nem kerülheti el, hogy a saját vermébe zuhanjon. Összecsap ugyanis az általa pár hete megtámadott Bobby Lashleyvel. Dolgát pedig cseppet sem könnyíti majd meg, hogy Bobby oldalán ott lesz az izgága fürgébb Lio Rush.

Fighting Champion?!

Egy hét kihagyás után újra színre lép a címvédő RAW Women’s Champion, aki ezúttal Ruby Riottal találkozik majd. Ez lesz Rousey második meccse a RAW-n – mint tudjuk legutóbb valósággal elsöpörte Foxyt. Kérdés egyébként továbbá az is, hogy Liv Morgan múltkori sérülése mennyiben befolyásolja majd a Super Show-Downra kírt tag team mérkőzést.

Játszmázás!

Meglehetősen szövevényes volt a mögöttünk hagyott hét. A Dogs of War lépett elsőként, megpróbálván egy picit zülleszteni a rendíthetetlen egységet mutató Shieldet. Ambrose-t környékeztek meg, s végül egész este azon munkálkodtak, hogy a társai ellen forduljon.
Igen ám, csakhogy Rollinsék sem tegnap jöttek le a falvédőről. Ő személy szerint McIntyre-nak ültette bele a bogarat a fülébe, mondván Ziggler csak visszatartja őt és kihasználja a saját érdekében.
A két behálózni kívánt egyén végül egymásra talált, bár a megoldáshoz nem kerültek közelebb. Ambrose az este végén döntésre szánta el magát, s fivérei oldalán nyilatkozott szándékáról. Zigglerék, úgy tűnik csak magukra számíthatnak a Super Show-Downon!

HBK visszatér!

Egyelőre nem úgy ahogy minden bizonnyal fog, csak a RAW-n bukkan majd fel. S vele együtt, valószínűsíthetően jön Undertaker, Triple H, valamint Kane is. Ízelítőt kapunk a PPV-ből? Az elmúlt hetekben mindenki nagyon harsány volt, na de mi a helyzet ha a tettek mezejére kell lépni?

Egy gondolat a(z) “RAW Előzetes, október 1. – Rousey akcióban” című bejegyzésnél

  1. annyira szeretem hogy ennyire változatos a RAW
    hetek óta ugyanaz megy (pedig már elsőre is szar volt) de elképzelésünk sincs róla mitől zuhant a nézettség

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s