SmackDown LIVE Előzetes, október 23. – Az utolsó símítások

Nemzeti ünnep és egyéb szomorú dolgok ide vagy oda, az élet nem áll meg a WWE háza táján sem. Következik a SmackDown, amely szintén igyekszik majd elvarrni a szálakat az Evolution előtt. 

Rusev egyszer s mindenkorra véget vethet az Aiden Englishsel vívott háborújának, mint ahogyan Naomi is megkapja majd az esélyt Mandyvel szemben, hogy lendületből mehessen az Evolutionre.

A visszavágó!

AJ Styles és Daniel Bryan egyet nemértése vereséghez vezetett az Uso-ikrekkel szemben. Most újabb esélyt kapnak, hogy rendezzék soraikat, és bajnok-kihívó vonal mentén teljesítsenek a korábbi Tag-címvédőkkel szemben.

Mi történt a PC-ben?

Képek formájában már beszámoltunk a hétvégi balhéról, amelyet Becky és Charlotte kerekítettek a Performance Centerben. A videót mindeddig még nem tárta nyilvánosságra a WWE, de mivel felvették, a SmackDownon bizonyára látni fogjuk.

Visszatér a Miz TV!

A Truth TV sikerére fittyet hányva tér vissza az A-Lister talkshowja, melyben ezúttal a WWE-ben frissen hazatérő Rey Mysterio vendégeskedik majd. Rey múlt héten kvalifikált a World Cupba, és ismerve Miz bajkavarési hajlamait, könnyen lehet, hogy ebből bizony meccs lesz ma este.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s