4 Szupersztár, akit megilletne a Universal Championship

A levegőben volt, hogy valami gond van, arra azonban senki sem számított, hogy Roman Reigns lemond a címről a flagship show nyitányán. 

Márpedig megtette, és a helyzet ismeretében ez a legkevesebb. Egy sokkal komolyabb és fontosabb harc áll most Roman előtt. Fontosabb és komolyabb, mint annak idején. Most már nem csak önmagáért, de a családjáért is meg kell gyógyulnia.

Pillanatnyilag tehát nincs világbajnoka a RAW-nak. A Crown Jewelen egész biztosan lesz, hisz kiírták a címre Strowman és Lesnar ütközetét. Kérdés, hogy marad-e egy az egy elleni.

Az alábbiakban négy olyan szupersztárt szedtünk össze, akiket megilletne a cím, és akikkel nem feltétlen lőne bakot a szervezet.

Brock Lesnar

A cím történetének leghosszabban regnáló bajnoka. Brock Lesnar a visszavágóját készül érvényre juttatni, és bár eddig talán nem voltak reális esélyei a győzelemre, immár alapjaiban változott meg a felállás. Újra megcélozhatják vele a kétfrontos uralkodást, de persze Brock Lesnar enélkül is megkerülhetetlen tényező. Talán azért húzták meg idejekorán Ambrose turnjét, mert kell egy fősztori, mialatt Lesnar ismét eltávolodik a címmel?!

Finn Bálor

A legelső Universal bajnok. Roman Reigns kieésével egy új kezdet elé nézhet az ír fenegyerek. Múlt éjjel legyőzte Lashleyt, s ez akár az első lépesek egyike is lehetne. Hatalmas lehetőség ez most arra, hogy jóvátegyenek valamicskét a Bálorral szemben elkövetett blamákból.

Drew McIntyre

A Scottish Psychopath április óta nagyon türelmesen építgeti magát a main event felé, amely mostanság kamatozni látszik számára. Drew már a második hete ostromolja Strowmant, aki viszont észhez kapott és visszavágott egy minimális mértékben. Ha jól helyezkedik a skót, előbb-utóbb bekerülhet a title picture-be. Akár már a Crown Jewelre..

Braun Strowman

Aligha lehet elvitatni Braun érdemeit és jogosultságát ha a bajnoki címről beszélünk. Tavaly szeptemberben alulmaradt Lesnarral szemben, viszont tudjuk, hogy még ennek ellenére is bármikor képes lehet felvenni vele a versenyt. Akárcsak Bálor esetében, úgy Strowmannél is nagy sansz ez arra, hogy értékesítsenek egyet az újfent színre lépő ziccerekből.

Ki lesz a következő, s egyben hatodik Universal Champion? 

Egy gondolat a(z) “4 Szupersztár, akit megilletne a Universal Championship” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s