Becky elárulta mikor kezdtek alapozni rá

A nyár folyamán valami egyértelműen elindult a pozitív irányba Beckyvel, hisz addig a pontig rég nem tapasztalt sikerszériát tudott produkálni. 

Ezzel meg is váltotta jegyét a SummerSlamre, ahol végül a SmackDown Women’s Championshipért csatázhatott. Győznie ugyan nem sikerült, de ott és akkor talán többet nyert a turnjével, mintha simán csak elhozta volna a címet. Azóta a SmackDown egyik legfelkapottabb és meghatározóbb sztárjai között ténykedik.

Az Evolution PPV előtt Sam Roberts podcastjében vendégeskedett, s beszélt többek között arról, hogy mikor kezdték észrevenni a rá vonatkozó jeleket a szervezetben.

Azt hiszem a Money In The Banknél, amely alatt a rajongók mögöttem voltak és támogattak engem. Volt idő, amikor el voltam és veszve és voltaképp semmit sem csináltam. 2017 kifejezetten rossz év volt számomra, így most ezen próbálok változtatni. Az idei Money in the Bank volt az, amelyen aztán ténylegesen szerette volna a WWE Univerzum, hogy én nyerjek, ennek megfelelően álltak hozzám.Miközben felkapaszkodtam a létrán és hangosan éljeneztek, na az volt a perdöntő pillanat, ott figyeltek fel a dolgokra. 

Keményen dolgozol, mindig időben jelentkezel szolgálatra és sosem múlasztasz egyetlen napot sem, nemhogy egy egész hetet. Erre idővel felfigyelnek, és végül kifizetődik a befektetett munka. 

Becky múlt vasárnap sikeresen megvédte címét Charlotte Flair ellenében. A Survivor Seriesen, Beckynek a RAW címvédőjével, Ronda Rouseyval kell összecsapni.

4 című bejegyzés “Becky elárulta mikor kezdtek alapozni rá” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. akkor remélem Ember lesz a következő
    legalábbis az evolution battle royalon őt akarta mindenki szóval erre lehet (és kell) építeni

    Kedvelés

  2. Nagy kár, hogy ő lesz ms badass woman következő áldozata.
    Pedig a lába nyomába sem ér, sőt szerintem ezen a meccsen is inkább beckyt fogják támogatni, dacára annak, hogy ő a heel.
    De ez sajnos az eredményen nem változtat.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s