Kaotikus bunyóval vette kezdetét a megrövidített európai turné

Szokásához híven másodszor is visszatért az évben Európába a WWE, hisz a november egyet jelent a haknizással. 

A RAW szupersztárjai csütörtökön érkeztek meg Madridba, a SmackDown szupersztárjai pedig péntek reggel Cardiffba. Ezt követően két napos relax vette kezdetét, hisz az első showk csak szombat este voltak esedékesek. Tegnap délelőtt a Crown Jewelen érintettek is csatlakoztak a maguk brandjéhez, így már tényleg semmi sem állhatott a turné kezdetének útjába.

A megszokotthoz képest most csak egy hetes és hét állomásos lesz, hisz mához két hétre Survivor Series.

Tehát mint említettem, a RAW Madridban kezdett. Csak hogy a fontosabbakat említsem: Finn Bálor legyőzte Bobby Lashleyt, Ronda Rousey megvédte a Women’s Championshipet Nikki Bellával szemben, Braun Strowman legázolta Zigglert és McIntyre-t, a főeseményen pedig Seth Rollins tette kockára az Intercontinental Championshipet. Utóbbi kapcsán felbukkant Ambrose, aki óriási tömgbunyót vont maga után.

A SmackDown legényei Cardiffban vendégeskedtek, Orton legyőzte Hardyt, Becky Lynch címet védett Charlotte-tal szemben, Daniel Bryan megverte The Mizt, AJ Styles sokadszor is lelépte Samoa Joe-t, de ami igazán kiemelendő, az a United States Championshipért zajló Triple Threat! Nem akármilyen összecsapást figyelhetett a közönség, hisz Shinsuke Nakamura ellenfelei Rey Mysterio és Andrade “Cien” Almas voltak.

WWE Live Madrid, eredmények:

Finn Balor def. Bobby Lashley.
Elias koncertjéhez csatlakozott a Riott Squad, Alexa Bliss, valamont Alicia Fox.
Dana Brooke, Nia Jax, Bayley, & Sasha Banks def. The Riott Squad & Alicia Fox (Alexa Bliss kíséretében) – 8 fős Tag Team meccs
The B Team def. The Revival.
Braun Strowman def. Dolph Ziggler & Drew McIntyre.
Jinder Mahal & Authors of Pain def. Heath Slater, Rhyno, & Apollo Crews.
Ronda Rousey (c) def. Nikki Bella – RAW Women’s Championship
Seth Rollins (c) def. Baron Corbin – Intercontinental Championship

WWE Live Cardiff, eredmények:

Randy Orton def. Jeff Hardy.
The Usos def. Epico & Primo Colon.
Mark Andrews def. Mike Hitchman.
Asuka & Naomi def. The Iiconics.
Shinsuke Nakamura (c) def. Andrade “Cien” Almas & Rey Mysterio -United States Championship.
Daniel Bryan def. The Miz.
Rusev & Lana def. R-Truth & Carmella.
The Bar (c) def. The New Day – Smackdown Tag Team Championship.
Becky Lynch (c) def. Charlotte – Smackdown Women’s Championship.
AJ Styles (c) def. Samoa Joe – WWE Championship.

4 című bejegyzés “Kaotikus bunyóval vette kezdetét a megrövidített európai turné” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Lassan Braun sűrűbben turn-öl, mint Big Show. Persze Roman miatt sok minden változott, de ez akkor is hülyén lett megoldva.

    Kedvelés

  2. Ezeknek a Live touros címmeccseknek mi értelme? Egyértelmű, hogy nem lesz trónfosztás, aztán a nézők hétfőn/kedden néznek, hogy miért van másnál az öv?

    Kedvelés

    1. ezek csak a miatt vannak hogy egy LIVE Event-en legyen valami Komolynak tűnő esemény is ha ezt nemtennék bele nemnagyon ,lehetne semmi Battle Royal nem menne mert nemjönnek el annyian sima meccset meg nem akar senki sem nézni.

      Kedvelés

      1. A bajnoki meccsnek mi értelme, ha tudni, hogy a bajnok nem kaphat ki? Ha nem övmeccsről van szó, akkor meg akár trükkösen is, de megverhetik a bajnokot.

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s