Realitássá vált a Lesnar kontra Rollins visszavágó 2019-re!

Bő három évvel ezelőtt már találkoztak, de akkor igen egyoldalú mérkőzés forrotta ki magát a szereposztásból adódóan. 

Legközelebb merőben más volna a helyzet, hisz Seth Rollins 2016 ősze óta babyface-ként tevékenykedik. Hogy meglegyen egyáltalán csak a lehetősége a legközelebbnek, arról Seth múlt hétfői promója gondoskodott. Kritikával illette Lesnar bajnoki sikerét és egyértelműen a fulltimer-falka élére állt a Crown Jewelen történtek nyomán.

Rollins ugye jelenleg Intercontinental Champion és főként Deannel feudol, de mindenképp kellenek az elhintett magocskák – vagy mondjuk ki pót tervek -, tekintve, hogy a main eventbe pozícionált Strowman ezért vagy azért nem biztos, hogy végül be fogja váltani a hozzá fűzött világbajnoki reményeket.

Braun Strowman mellett Seth Rollins és Drew McIntyre lehetnek azok, akikkel szemben elsődlegesen láthatjuk Lesnart a WrestleMania-ig.

De, összességében a szóban forgó trió közül kerülhet ki az is, aki meg fogja őt verni a címért.

3 című bejegyzés “Realitássá vált a Lesnar kontra Rollins visszavágó 2019-re!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Seth kicsit szerintem már kezd ellaposodni a face szerepben pedig úgy néz ki egy ideig biztos az marad…..Viszont vince amilyen lesnar fétises lehet még rollinst is képes lenne beáldozni neki……

    Kedvelés

  2. Seth most már meg is érdemli. Visszatért és volt nála egy theme song erejéig az öv. Azóta nyert sok mindent, bizonyítja is a teljesítményével, hogy az ember nem e világi szerzet. Strowman csak egy nagy bulldozer. Seth meg Seth.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s