5 lány, akik csatlakozhatnak a Team SmackDownhoz

Eredetileg Charlotte Flair lépett volna ötödikként a csapatba, ám Becky Lynch sérüléseinek következtében a hétszeres bajnoknak Ronda Rouseyval kell majd összecsapni vasárnap. 

A WWE egyelőre nem jelentette be hivatalos keretek között a Team SmackDown ötödik tagját, így várhatóan csak a Survivor Series alatt rántják majd le a leplet a róla.

Kik jöhetnek egyáltalán szóba, hogy csatlakozzanak a Carmella-Naomi-Asuka-Sonya Deville alkotta kvartetthez?

Nikki Cross

Nikki a múltkori SmackDownon debütált, de a jelek szerint csak egyszeri fellépés volt ez a részéről. Még mindig van egy kis dolga az NXT-ben, de persze ettől még megkaphatja a konstans felhívót, és akár már vasárnap is láthatjuk őt. Kézenfekvő, s egyben talán a legütőképesebb választás is lehetne.

Lana

Lana-nak eddig nem termett sok babér a birkózó-karrierjében, mindazonáltal szorgosan dolgozik a lehetőségek érdekében. Volt már címmérkőzésben, ott lehetett a Rumble-ben, később a MITB-létrameccsben, és hétfő este a RAW bedarálásából is aktívan vette ki a részét.

Peyton Royce vagy Billie Kay

Az Ilconics duója is képviseltetett hétfőn, és ezen felül is biztosan szeretnének majd egy nagyobb sanszot a kiugrásra. A Super Show-Downon nyerni tudtak hazai közönség előtt, azóta viszont nem igazán klappolnak a dolgaik. Vajon majd most, egyikük a nagy lehetőség kapujában találja magát?

Mandy Rose

Mandy múlt héten igencsak nehezményezte, hogy nem került szóba alapjáraton a csapatnál, és kissé inkorrektnek tartotta azt, hogy az ő általa Battle Royalból kiejtett Sonyára esett Paige-ék választása. Hétfőn is adott a flagship shownak, és Peytonékhoz hasonlóan szeretne feltörni a ranglétrán.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s