Jeff Hardy és az utolsó meccs gondolata

Húsz év nem kevés idő egy adott szakmában, hát még ha ez nem más, mint a pro-wrestling. Jeff Hardynak külön szegmenst is szentelt múlt kedden a WWE, amely méltó módon hajtott fejet a high-flyer legenda nagysága előtt. 

Jeff karrierje egészen hihetetlen, nem pusztán az elért dolgai miatt, hanem mert megannyi rázós manővert úszott meg viszonylag sértetlenül – annak érdekében, hogy még ma is tényezője lehessen a sportszórakoztatás legmagasabb osztályának.

Hogy mikor kerül pont ennek a bámulatos karriernek a végére, ő maga sem tudja. Épp ezért, meglehetősen egyszerűen tekint a helyzetre.

“Azt nem tudom mikor jön el a vége, azt viszont igen – különösen a legutóbbi Cella-meccsen után és mert van két csodás gyermekem és egy feleségem -, hogy minden meccset úgy birkózok le, mintha az utolsó volna. Merthát, akár a most vasárnapi is kijöhet úgy Arlingtonban, hogy az utolsó lesz. 

A legőrültebb dolgok történhetnek egy szemvillanás alatt, és minden véget érhet. Próbálok minden meccset úgy élvezni, mintha az utolsó volna, és tenni, amit a legjobban szeretek, vagyis szórakoztatni a WWE Univerzumot!” – mesélte a GuideLive.com-nak.

Ha minden igaz, Jeff Hardy legújabb feudpartnere Samoa Joe lesz.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s