Három fix meccs a Tribute To The Troops programjában

Magyar idő szerint tegnap délután zajlott a tizenhatodik Tribute To The Troops rendezvénysorozat, amelyre 2010 után újfent a Texas-i Fort Hood támaszponton került sor. 

Megannyi WWE szupersztár képviseltette magát, beleértve Kurt Angle-t, Braun Strowmant, vagy épp Roman Reignst.

A december 20-án adásba kerülő két órás műsor programját három biztos mérkőzés alkotja majd egy Miz TV, valamint a szokásos videó-összeállítások mellett. A Miz TV vendégei Becky Lynch és Charlotte Flair lesznek. Ebből következik majd a már említett tag-meccsük Sonya Deville és Mandy Rose ellen. Sor kerül egy Interpromotional tag team meccsre, amikor is Seth Rollins és AJ Styles csapnak össze Dean Ambrose és Daniel Bryan duójával. Végül de nem utolsó sorban, egy Triple Threat tag team csata is lesz a Riott Squad, Rousey és Natalya, valamint Nia Jax és Tamina főszereplésével.

Sűrű nap volt, hisz a beszámolók értelmében, helyi idő szerint reggel hat órakor gyülekeztek a birkózók a támaszponton. A RAW-t képviselőknek lehetett ez némileg kényelmetlen, tekintve, hogy négy órát utaztak éjszaka annak érdekében, hogy időben odaérjenek Austinba.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s