Brock Lesnaron kívül senki nem tudja, hogy mit akar valójában Brock Lesnar!

Végül annak lesz igaza, aki azt mondta, hogy ez az egész csak egy mesterien megkomponált üzleti stratégia a címvédő Universal Champion részéről? 

Többször is kitértünk már az állítólag MMA-zni óhajtó Brock Lesnarra, ám idővel ez az egész történet igen instabillá vált. Egyrészt mert Daniel Cormier sérüléssel bajlódik, másrészt mert visszatért Jon Jones, harmadrészt pedig, mert Lesnar ismét bajnok lett a WWE-ben.

Belépett a USADA programjába, tehát ennek értelmében megtette az első és legfontosabb lépést a visszatérés felé. Igen ám, csakhogy a vélt vagy valós tervekben nem szerepelt az, hogy ő a Crown Jewelen ismét a WWE világbajnokává válik. Épp ellenkezőleg: onnan kellett volna távoznia amiatt, hogy a UFC-ben tudjon bunyózni.

Hányadán is állunk jelenleg?

Magyar idő szerint holnap hajnalban kerül megrendezésre a UFC 231, amelynek az egyik médiaeseményén nyilatkozott a promóció vezére, Dana White. Mint mindig, most is betalálták őt a Lesnar-Cormier párosítással.

“Tegnap azt mondta nekem egy srác a PR közben, hogy úgy hallotta Lesnar jópár új szerződést írt alá a WWE-vel. Ezen a hétvégén nem akarok Lesnarral foglalkozni. Ha szükségem van rá, csak egy telefonomba kerül, hogy felvegyem vele a kapcsolatot. Daniel Cormier amúgy is sérült, szóval ez a bunyó nem valósulhatna meg a közeljövőben. Nem tudom mit csinál Brock, de ha Cormier jobban lesz elkezdünk tárgyalni a címvédésre vonatkozó potenciális időpontokról. Cormier közölte, hogy nehézsúlyban akar legközelebb harcolni, úgyhogy ennek a szellemében hívom majd Brockot, vagy valaki mást a divízióból!” – vetítette előre White.

Lesnart idén már nem látjuk a WWE-ben, legközelebb 2019 januárjában lép színre, hogy elkezdjék építeni a címmeccsét a Royal Rumble-re.

Ha lesz is valami ebből a UFC-dologból, bizonyára az év közepén vagy második felében kerül rá sor – amikor már egész biztosan nem lesz a ‘Nagy Fehér’ WWE-orientált.

2 című bejegyzés “Brock Lesnaron kívül senki nem tudja, hogy mit akar valójában Brock Lesnar!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Övé az álommeló.
    Kis túlzással semmit nem kell tennie a pénzéért, főleg mióta suplex city tart ráadásul állandóan main eventben van, ami jót tesz az egójának is.
    Arról nem is beszélve hogy a sok hígagyú idióta még így folyton a nevét skandálja.
    Bolond lenne mindezt itt hagyni, csakhogy 40+ os fejjel visszamenjen mmazni.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s