Seth Rollins magát tartja a RAW főbajnokának

Roman Reigns kiesésének és Brock Lesnar második uralmának következtében Seth Rollins vette a hátára full-timerként a flagship showt. 

Az érzés bizonyára nem szokatlan, hisz 2015-ben mint WWE World Champion tette ugyanezt – ráadásul a komplett szervezettel. Miközben a RAW-t promótálta tegnap reggel San Diegóban, Rollinst arról kérdezték, hogy full-timer talentként mi a véleménye azokról, akik csak betoppannak a képbe, címet nyernek, majd eltűnnek jóidőre?

“Megértem Brock Lesnart – merthogy ugye most kifejezetten őt értjük ezalatt. Jelenleg ő a Universal Champion, és ritkábban látogatja a tévés adásokat. Az én szemszögemből – vagyis olyasvalakiként, aki folyamatosan úton van és minden műsoron részt vesz a Live Eventeket is beleértve -, picit degradáló, hogy míg én embereket próbálok a showra vonzzani, ő a RAW arcaként és bajnokaként nem jelenik meg ezeken a rendezvényeken. Az emberek, akik csak a tévés adásokat figyelik, nem ugyanazt kapják, mint akik a Live Eventeket is látogatják, így nekünk csapatként nehezebb a jegyek értékesítése ha értitek mire gondolok. 

A műsorvezető rámutatott, hogy Intercontinental Championként és full-timerként jelenleg Rollins a RAW első számú címvédője. Az Architect nem nagyon ellenkezett a megállapítással.

“Egyetértek ezzel, és szerintem a bajnok teszi a címet, szóval, tekintve, hogy mivel próbálok az a bajnok lenni akinek a shownak szüksége van egyeseknek a távollétében – igen, az Intercontinental Championship az első számú cím a RAW-n, s volt is az év nagyrészében Lesnar nyomán!” 

Rollins ezután nevetett egy sort gyúnyosan, mikor a másik házigazda óvatosan tapogatótni kezdett annak kapcsán, hogy Lesnar várható-e az esti az adásra.

Persze hozzátette: Lesnar pokolian tehetséges előadó, és nyilván nem véletlenül van a pozíciójában. Ha akar, akkor bizony nagyot képes alakítani.

Egy gondolat a(z) “Seth Rollins magát tartja a RAW főbajnokának” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s