Újabb év telt el, de továbbra is várat magára Braun Strowman kitörése

2016 nyarán mikor draftolta őt a RAW, a többség nem adott neki fél évet ahhoz, hogy menesztésre kerüljön a WWE-ből. Ő azonban véghez vitte, amely akkor lehetetlennek tűnt és ritkán látott fejlődést produkált minden téren ahhoz, hogy ő legyen az a bizonyos ‘Next Big Thing!’

Tavaly ilyenkor meg inkább azt vontuk volna ezerrel kétségbe, hogy 2018-ban sem nyer semmit, ami előrelendítené a pályafutását. Strowman tavaly több olyan világbajnoki címmeccsben is szerepet kapott, amely ezért vagy azért nem hozhatta ki őt győztesként, dacára annak, hogy szemmel-láthatóan megérett rá.

Braun Strowman 2018-ban a körülmények áldozata lett – akárcsak kollégája, Samoa Joe. Braun a Royal Rumble-n máris a címért csatázhatott. Lesnar és Kane társaságában vívott Triple Threatet, ám érdemben nem szólhatott bele a dolgokba. Az Elimination Chamberen a végsőkig jutott, több embert is kiejtett, Roman Reigns viszont útját állta a Speareket követően.

Mit csináljunk ezzel az emberrel, hogy felszínen tartsuk a WrestleMania-szezonban? – tehette fel magának a kérdést a WWE. Azt sikerült kitalálniuk, hogy romba döntetik Strowmannel az egyébként is ingatag tag team divíziót. Egymaga nyert meg egy battle royalt annak érdekében, hogy kihívhassa a Bart a WrestleMania-n. Heteken keresztül húzták a közönség agyát a potenciális partnerével. A többség próbált komoly maradni és méltó személyben gondolkodni, mint például Bray Wyatt. A WWE azonban egy kölyökben látta a megoldás kulcsát. Nicholas – aki egyébként a bíró John Cone fia – lépett színre, hogy legalább papíron meglegyen a formai követelmény. Strowman ledózerolta Sheamuséket, és megszerezte maguknak a tag team címeket. 24 órával később, a RAW after Mánián, Strowman és Nicholas lemondtak a koronákról – mondván, hogy Nicholasnak ki kell járnia az iskolát.

Áprilisban a WWE első ízben látogatott Szaúd-Arábiába az állammal kötött szerződés eredményeképp. A Greatest Royal Rumble PPV egy felturbózott house show erejével hatott, viszont legalább a főesemény emlékezetesre sikeredett. Az 50 fős over the top rope battle royalt Braun Strowman nyerte – jóllehet különösebb jutalom nem ütötte érte a markát.

Kezdődhetett a nyári szezon, amely már így előljáróban sem kecsegtetett túl sok jóval. Lesnar továbbra is hatalmon volt, de nem adták jelét annak, hogy Reignsen kívül bárki is a közelébe férkőzhet. Jobb híján, Strowmant elterelték a RAW újdonsült bajkeverőinek irányába. A Backlashen Strowman és Lashley az Owens-Zayn kettőssel csatáztak. A Money In The Banken, Strowman és Owens egyaránt a táskáért zajló létrameccsbe került be. Bár semmi nem indokolta, Strowman megnyerte a mérkőzést, így a vele járó automatikus címmeccset a Universal Champion ellen.

Szürreális látványt nyújtott a táskával lófráló Strowman, akinek a SummerSlamen meg is kellett védenie kincsét Kevin Owensszel szemben. Az est végén aztán megjelent a címmeccs előtt, bejelentette, hogy nem akkor támad amikor a bajnok nem számítana rá – úgyhogy megáll a ring mellett, és türelmesen várja, hogy Reigns vagy Lesnar kerül ki győztesen a harcból. Lesnar több figyelmet fordított Strowmanre, mint Reignsre, aki ki is használta a kínálkozó sanszot. Lenyomta Lesnart, miközben Strowman életképtelenre lett páholva.

Az ősz kezdetén tehát változatlanul Strowman volt Mr Money in the Bank, viszont a Universal Champion szerepében immár Roman Reigns tetszelgett. 24 órával a SummerSlamet követően, Reigns lehetőséget biztosított Bálornak a címre. Strowman ekkor is megjelent, beváltott volna, ám felbukkant a Shield. A földdel tették egyenlővé Strowmant, akinek megint keresztül lettek húzva a számításai. Egy héttel később, megunta a játszmázásokat. Kihívta Reignst a Hell In A Cellre, méghozzá úgy, hogy beváltja a táskát egy Cella-meccsre. Reigns elfogadta, az este későbbi szakaszában csapatba álltak, Strowman azonban heel turnt vett és szövetséget kötött a cél érdekében Zigglerrel és McIntyre-rel. A Hell In A Cell főeseménye lagymatag küzdelmet hozott, ráadásul a visszatérő Lesnar mindenkit kioffolt. Corbin a másnapi RAW-n bejelentette, hogy a szaúdi Crown Jewelen Triple Threatet rendeznek majd a címért. Roman Reignsnek viszont le kellett mondania a címről. Strowman sajnálatos eseménysor nyomán lépett elő az első számú bajnokesélyessé. Mikor már dörzsöltük volna a tenyerünket Strowman révbeérésére, Lesnar lenullázta őt és ismét bajnokká avanzsált. Strowman hiába hajszolta őt a továbbiakban. Egyezséget kötött Stephanie-val, amelynek értelmében újabb címmeccs üti a markát ha a Survivor Series végeztéig félre tudja tenni a sérelmeit Baron Corbinnal szemben.

Strowman teljesítette az alku ráeső részét, Stephanie azonban mintha megfeledkezett volna a magáéról. A TLC-re kiírta Strowman és Corbin meccsét, de Strowman csak akkor jogosult a Lesnar elleni összecsapásra ha le tudja győzni Corbint. Ezután kiderült, hogy Strowman mindennek a tetejébe még könyöksérüléssel is bajlódik. Ki kellett őt ragadni a tévés adásokról pár hétre, így riválisai alaposan elverték rajta a port. A TLC-n megjelent, de felkötött karjához mérten nem keveredett testi kontaktba. Corbint elintézték helyette a jóakarói, ő pedig pinnelte a General Manager-Elect-et a Royal Rumble-ért.

Január 27-én ismét összecsapnak Lesnarral. Általános hiedelem, hogy Strowman ezúttal is csak asszisztál majd a közeljövő érdekében. Hogy onnantól mit tartogathat neki 2019, kérdés, mindenesetre ha nem sikerült csúcsra jutnia a RAW-n, elképzelhető, hogy a legközelebbi Shake Up-on átvezénylik a SmackDown LIVE-ra.

4 című bejegyzés “Újabb év telt el, de továbbra is várat magára Braun Strowman kitörése” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kitörés? Hát inkább áttörés bár ahogy most is így elnézem az még várat magára és már abban is kételkedem hogy eljön valaha.

    Kedvelés

  2. OFF
    A cikk fordítás? Nem akarok nyelvtan náciskodni, de már nem először olvasom itt a “pszichikális kontaktba” kifejezést, ami hihetetlenül zavaró. Gondolom az angol “physical contact” fordítása akar lenni, de ilyen magyar szó nincs, de ha lenne is mást jelentene.

    Kérlek fordítsátok már ezt “testi kontaktnak”, ha ennyire tükörfordítás kell, rosszabb esetben fizikainak, még rosszabb esetben fizikálisnak (ilyen se nagyon van).

    Bocs, a belepofázásért, építő jellegű akart lenni, mert bírom az oldalt és tisztelem a munkát, amit beleöltök.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s