Chris Jerichónak volt egy komolyabb feltétele az AEW-hez való igazolás kapcsán

Az elmúlt évet japánban végigbirkózó legenda is aláírt a frissen alakuló All Elite Wrestlinggel, amely egykettőre nyilvánvalóvá tette, hogy nem kicsiben fog gurigázni. 

Jericho a Busted Open Radio adásában elmondta, hogy csatlakozásának egyik alapfeltétele egy kellően erős tévésszerződés volt a promóció számára.

Ezen felül is tett azonban érdekes kijelentést. Úgy érzi, a személye a garancia arra, hogy komoly dolgok vannak folyamatban.

“Azáltal, hogy csatlakoztam a szervezethez, a rajongók és a birkózók egyaránt érezhetik, hogy ez itt most tényleg valami nagy biznisz. Sokan bizonyára azt sem tudják, kicsoda Kenny, Cody, vagy a Young Bucks. Mi tisztában vagyunk vele, ellentétben mondjuk a WWE-orientáltakkal. Lehet, hogy xy-nak jól megy a sora a WWE-ben, de már tudják, hogy lehet jobb is, hisz ‘ha Jericho odament, én is megtehetem’! 

Codyék a rallyt követő sajtótájékoztatón előrevítették, hogy van még néhány dobás a tarsolyukban.

Értesülések szerint, Jericho három évre írt alá az AEW-vel, kontraktusát pedig a karrierje legjobbjaként jellemezte. Az utolsó pillanatig kapcsolatban állt a WWE-vel, de mivel az AEW kedvezőbb ajánlatot tett – őket választotta. Szerződésébe van foglalva, hogy ha akar mehet a New Japanhez (Tanahasi-t mindenképp akarja), és emelett a második Cruise-t is tető alá hozhatja majd.

Érdekesség, hogy mindez talán be sem következik, ha a WWE tavaly elenged néhány NXT-st a Cruise-ra. De mivel nem tették, Jericho végül mozgósított mindenkit, aki elérhető volt – kedzve a New Japannel a ROH-on át egészen az Impactig.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s