A valaha volt legnagyobb? Sasha Banks nem finomkodik bepozícionálni magát a WWE történelmébe!

A négyszeres RAW Women’s Champion esetében már megszokhattuk, hogy nem rejti véka alá a véleményét ha fel szeretné hívni magára a figyelmet. 

Legyen az egy csípős tweet-bejegyzés, vagy épp interjú – ahogyan most is.

Banks már nagyban készül a jövő vasárnapi mérkőzésére, amely Ronda Rousey ellen zajlik majd a címért. Ez lesz Sasha első övmeccse 2018 februárja óta.

“Okkal vagyok én a Legit Bo$$. Nyilván az sem véletlen, hogy Ronda hívott ki engem és nem fordítva. Ő választott engem, nem én őt. Azt hiszem ez sokak számára lehet beszédes. Ami megkülönböztet a többi ellenfelétől, hogy én cseppet sem tartok tőle. Nem fog legyőzni, mert a szívem mélyén tudom, hogy jobb vagyok nála. Sőt, nem csak nála, hanem az egész női divíziónál, és nyugodtan idevehetjük a srácok többségét is mert őket szintén felülmúlom. Talán az sem túlzás, hogy a valaha látott legnagyobb vagyok a szervezet tükrében!” – állította kertelés nélkül Banks, mialatt az Expressnek adott interjút.

Sasha a mérkőzés következtében nem lesz részese a Women’s Rumble-nek.

7 című bejegyzés “A valaha volt legnagyobb? Sasha Banks nem finomkodik bepozícionálni magát a WWE történelmébe!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. Írtam egy Regényt és nemküldi el Xd
      Na tehát Sasha hogyha Megnyeri ami olyan 5% akkor esetleg még HEEl is lehet ami nagyon sokat adni Neki végre kapni egy kis Pusht amit már nagyon megérdemel kb 2 ÉVE egy Battle Royal-t kap csak Talán (ahol persze veszit) az a Gond a Sasha vs Bailey-t szerintem sokkal jobban szeretnék Rhondán látszik hogy semmi értelme nincs hogy itt van alíg adnak neki meccset hogy megvédje csak Eventeken ( Mint Lesnar )
      Én még arra gondolok persze remélem hamarabb lesz hogy a M.I.T.B-en váltják be rajta az Övet és azt Nyerné meg Sasha és az jó lenne Mert a Táska váltást Álltalában egy HEEl csinálja nem Úgy mint Cena XD
      és azzal akkor egyből Heel lenne és Megnyerné az Övet amit már agyon megérdemel vagy meg nyerik az Övet Bailey-vel a Tag Team-et de tényleg ha nem nyeri meg ezek közül egyiket sem szerintem Agy f*szt Kapok 😦

      Kedvelés

  1. Sasha tényleg nagyon nagy Tehetség és Sasha-nak a Heel-szerep való
    Persze Nagyon Cuki a Legjobb barátnőjével (Baileyvel ) de Ő Heel-ne való olyan Mint Lesar Lesnar Face-ként szinte nem is lehet el képzelni
    ( tudom volt Úgy 15 éve ) Ő Face az Nxt-ben szinte nem is volt valahogy ha Face-ként Kezelik akkor olyn lesz mint egy kislány (tudom eleve is még ő az egyik legfiatalabb a Hölgyek között de valahogyan neki nem áll jól az nagyon sajnálja szerintem Őt mindenki olyankor
    Bár ha esetleg megnyerné az Övet azt is el képzelem hogy HEEL-lesz
    és akkor Rhonda lesz majd valakivel a Tag Team Bajnok hogy Ő lehessen az első abban és akkor majd tud Ő is mutatni hogy ő voltaz első Womans Tag Team Bajnok bár ha Sasha bukja és 90% hogy Bukja akkor ki fog a Royal Rumble-on Nyerni hogy ki Hívhatja ŐT ?
    mert szinte bárki nyeri nemfogja elvenni Tőle az Övet Úgy meg aztán sok értelme van az lesz mint Cena-val ?
    kap eg meccset azt el bukja aztán Kövi évben jön a Royal Rumble az meg nyeri és Kap egy visszavágót a WM-re.
    Remélem érthető volt amit írtam.

    Kedvelés

  2. Az a baj hogy neki úgy kéne a heel turn meg a smackre draft mint a megváltás…..remelem kezdenek vele valamit mert nagy kár lenne elpazarolni….

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s