“Azt akarom, hogy jobban utáljanak, mint Brock Lesnart!” – Daniel Bryan

2018-ban duplán okozott meglepetést Daniel Bryan, hisz amellett, hogy három év után végre visszatérhetett a ringbe, még heel turnt is vett a világbajnoki sikere nyomán. 

Bryan ezt követően a Survivor Series felé vette az irányt, hogy megütközzön egy Champion versus Champion mérkőzésen Brock Lesnarral.

Bár sokan féltették Danielt, végül nemcsak hogy sallangmentesen hozták le a derbit, de egy kimondottan színvonalas csatát vívtak a Staples Centerben.

Miközben a Newsweeknek adott interjút, Bryan a szóban forgó összecsapásra is kitért.

“Más lett volna ha babyface-ként szerepelek benne. Kreatív tekintetben a mérkőzés egyik legnagyobb kihívása volt, hogy napokkal azelőtt vettem heel turnt – vagyis nem csinálhattam jószerével semmit, ami addig jellemzett. Ha mégis, a heel turnnek nem lett volna jelentősége. Szóval azon törtem a fejem, hogy miként vehetném rá a közönséget, hogy akarják a győzelmemet, de utáljanak is egyúttal? 

Úgy érzem nagyon is elértem a célomat. Vicces, mert egyébként sokan fröcskölnek sarat Lesnarra – főként a wrestling-rajongók. De igaz ami igaz: az ember egyszerűen lenyűgöző előadó. Már régóta akartam ezt a meccset, mondhatni a megszállottja voltam. 

A riporter ezután rávilágított arra, hogy Bryant igencsak komolyan éljenezték a szereposztás ellenére – és hogy ennek másként kellett volna alakulnia.

“Én akarok lenni a szervezet legutáltabb karaktere. Azt akarom, hogy jobban utáljanak, mint Brock Lesnart. Persze, mindig vannak, akik a rosszfiúkat szeretnék éltetni, de akkor is a legutáltabb akarok lenni!” 

Ebben a meccsben Lesnar ellen, arra törekedtem, hogy lássák amint szétrúgja a valagamat – mielőtt még belemerülnénk a komolyabb dolgokba. A végcél az volt, hogy engem akarjanak győztesként, de maradjon meg irányomba az utálatuk is!” – értékelt a címvédő WWE Champion, aki a vasárnapi Royal Rumble PPV-n AJ Stylesszal találkozik majd.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s