Küszöbön az őrségváltás? Mindenki megtalálhatta az örömét a Royal Rumble-ben!

Tegnap éjjel érkeztünk el a WrestleMania felé vezető út első fontosabb állomására, a Royal Rumble PPV-re! 

Előzetesen az est általánosan véve legnagyobb kérdése az volt, hogy mennyiben igazolódik majd a papírforma? Az eredményeket elnézve azt mondhatjuk, hogy maximálisan, hisz senki nem okozott egetrengető meglepetést.

A gálát nyitó SmackDown Women’s Championship-meccs hagyott maga után némi kívánnivalót, decsak mert Becky tisztán veszített feladásra kényszerítéssel. Rajongói megremeghettek, hisz ekkor nem volt annyira garantált, hogy belép majd a Rumble-be.

Lana parádés színészi teljesítménye azonban minden kétséget eloszlatott. Fit Finlayt alighanem tízezerszeresen követelik majd a Hall of Fame-be a rajongók, hisz zöldutat adott a meccsbe nagyon vágyó Beckynek. Mesterien lett megkomponálva a végjáték, amellyel több jövőbeni feud magját is elhintették. Flair átforgott a felső kötélen, a Chase Field pedig megőrült – csakúgy, mint Dublin.

Mondhatnánk, hogy Becky győzelme legalább annyi kérdést tesz fel mint amennyit megválaszol, de pillanatnyilag felesleges ezzel foglalkozni. A lényeg, hogy kitartott a lendülete, Vince pedig a győzelem tükrében szavazta meg neki a bizalmat.

Az megint egy másik történet, hogy szinte egész biztosan Triple Threat lesz. Egyszerűen lehetetlen, hogy kihagyják Charlotte-ot. Bizonyára lesz majd egy Charlotte versus Becky az Elimination Chamberen vagy a FastLane-en, és ha Charlotte nyer bekerülhet a WrestleMania-n esedékes RAW Women’s Championship-meccsbe – amely azt hiszem borítékolható, hogy a show main eventje lesz.

És akkor a másik véglet: Seth Rollins!

Az Architect megtette az első és legfontosabb lépést afelé, hogy április 8-tól már mint Beastslayer hivatkozhassunk rá. Ma este akár hivatalosan is meghozhatja a döntését a címmeccset illetően, de talán nem dőreség kijelenti, hogy egyértelmű a választása. Fejjel fog rontani a falnak, és bevégzi a négy éve érlődő történetét Lesnarral.

Hiába volt ott egy Andrade, Joe, McIntyre, vagy épp Strowman – csakhamar rájöhettünk, hogy ezt most senki nem érdemli meg Rollinsnál jobban. Lehet, hogy mindez megint csak a sors fintora miatt történt – nyersen fogalmazva az ölébe hullott Reigns betegsége nyomán-, de megtörtént, Rollins elkapta a labdát és szemlátomást nem akaródzik egyhamar lelassítani vele.

8 című bejegyzés “Küszöbön az őrségváltás? Mindenki megtalálhatta az örömét a Royal Rumble-ben!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az a gond, hogy egyáltalán nem olyan biztos seth wm győzelme, mint amilyennek elsőre tűnik.
    Logikus lenne meglépni a címváltást, de ugyebár brockról van szó.
    Az ő meccsein mindig ő a favorit.
    Bryan ellen nagyobb eséllyel nyerne, de nagyon kevés az esélye, hogy őt válassza.

    Kedvelés

    1. Hát tekintve hogy tavaly ezt meghúzták roman ellen plusz a tavalyi rumble győztes sem nyert övet szerintem inkább seth a favorit vagyis remélem mert ha még lesnar lesz egy évig szerintem a nézők már rájuk gyújtják a stadiont

      Kedvelés

    2. Seth fog nyerni szinte biztos a nezok vele vannak es lesznek is es szerintem ezert fog ő nyerni es ez lehet eleg baromsag de szerintem a wmen roman ha csak egy pillanatra is de visszater hogy ha esetleg seth szarban lesz akkor segit neki de mondom ez egy nagyon pici otlet.

      Kedvelés

  2. Amugy az hogy roman betegsege miatt nyert seth szerintem okorseg akkor is rollins nyert volna mert mindenki szeretne egyszer egy seth kontra romant valamelyik wmre valamelyik fo overt.

    Kedvelés

  3. Az a baj hogy kb bárki kaphat cimmecset manapság bármilyen indokkal szóval a rumble győzelem ilyen szempontból annyira már nem releváns szerintem sajnos….most papiron mi értelme van akkor hogy becky legyőzte charlotte-ot a rumble győzelemért ha aztán charlotte valszeg ugyanúgy belekerül meccsbe…..Na mindegy lehet csak én keresem ebben ennyire a logikát

    Kedvelés

    1. mivel Becky benne sem volt a meccsben és gyakorlatilag harmincegyedikként csatlakozott így meg is van az indoklás hogy Charlotte mit keres ott
      de lehet az hogy Becky vs ronda lesz és Charlotte meg nyer Asuka ellen
      Bayleyék behúzzák a női tag öveket és akkor a 4 horsewomen ünneplésével érhetne véget
      vagy úgy hogy erre jönnek a tehetségtelen mma-s kislányok

      Kedvelés

    2. Ezt én is írni akartam. Minek nyersz Rumble meccset, ha más egy szimpla kihívói meccsen kvalifikálhat ugyanarra a meccsre. Ez a Rumble győztes renoméját gyengíti erősen.
      Charlotte menjen Asuka ellen. Bőven van mit bepótolniuk tavalyról szerintem.( A tavalyi mánia egyik, ha nem a legnagyobb csalódása volt a meccsük.)

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s