NXT TakeOver: WarGames II – Előzetes

Következik a szezon ötödik NXT-gálája, amely a Survivor Series-hétvége nyitányát is jelenti egyben.

A szokásoktól eltérően, ezúttal “csupán” négy mérkőzést látunk majd, hisz ezekből kettő igencsak időigényes lesz majd.

Kickoff

Kezdés – 00:00

Main Card

Kezdés – 01:00 

Shayna Baszler (C) vs. Kairi Sane – 2 out of 3 falls, NXT Women’s Championship Match

Bayley és Sasha óta talán a legkomolyabb női viszály ez az NXT-ben. Eseménydús történelemmel bírnak a hölgyek, hisz tavaly szeptemberben a Mae Young Classic fináléján találkoztak először. Kairi akkor behúzta a trófeát és vele együtt az NXT Women’s Title shotot, ám első körben nem sikerült érvényesülnie. Mindennek a tetejébe, Shayna igen hamar törlesztett vele szemben és kivonta őt átmenetileg a forgalomból. Shayna menetelése pusztítónak bizonyult. Januárban még annak ellenére sem ért fel a csúcsra, hogy végig dominálta Ember Moont. Áprilisban viszont már semmi sem állhatott az útjába. Győzött, és ezzel megszerezte a címet. Chicagóban lelépte Nikki Crosst, majd jöhetett ismét Kairi, aki Brooklynra szerzett magának jogot. Le is törte Shayna szarvát, hisz egy okos fordítással bezsebelte a koronát. Shayna higgadt tudott maradni, és visszavágóját inkább az Evolution PPV-re tartogatta. Ördögi, s egyben mesteri tervvel érkezett, ugyanis az első sorból biztosították őt Four Horsewomenes társai. Jessamyn Duke és Marina Shafir végül hatékonyan közreműködtek annak érdekében, hogy Shayna az NXT első kétszeres női bajnoka legyen. Akármennyire is szerette volna elkerülni az újbóli találkozót Kairival, Mr Regal gondoskodott róla, hogy méltó fejezet íródjon a történelmükbe legközelebb. 2 out of 3 falls meccset csatáznak majd, vagyis az győz, aki hamarabb elér két tust vagy feladást az ellenféllel szemben.


Aleister Black vs. Johnny Gargano

Indulat-meccs, amely éppenséggel a hétvége, sőt az év legjobbja is lehet. #JohnnyDidNothingWrong – ennek szellemében lép ma ringbe a brand egyik legmeghatározóbb sztárja.. Aleister Black a nyáron összeszedett egy lágyéksérülést, így ki kellett hagynia a brooklyni TakeOvert. Visszatérése azonban ütősebb lett a vártnál, tekintve, hogy Hunterék úgy döntöttek kiaknázzák ami ebben a sztoriban van potenciál terén. Mr Regal szüntelen hajtotta a vélt vagy valós támadót, aki végül nem más lett, mint Johnny Gargano. Gargano járulékos veszteségként könyvelte el Aleistert, aki csak rosszkor lett volna rossz helyen Brooklynban. Gargano likvidálta hát, hogy útja sallangmentes legyen a címig. A gond csak az, hogy megint elbukott Ciampával szemben. Egycsapásra elveszített mindent, napokkal később Velveteen Dream is legyőzte őt, és látszólag a közönség is kezdett elfordulni tőle. Úgy véli azt tette, ami helyes. A TakeOveren pedig védekezni fog, hisz Aleister Blacknek nincs egyéb célja, mint lerúgni Gargano fejét. A vesztes bizonyára jön a Main Rosterre, a győztes pedig a North American Championship küszöbén találhatja magát.


Tommaso Ciampa (C) vs. Velveteen Dream – NXT Championship Match

Ciampa 2018-as évét eddig legfőképp Gargano határozta meg, ám az újabb győzelem egykori partnere fölött a múlttal tette egyenlővé a viszályt. Utána Velveteen is lelépte Gargano-t, így voltaképp jegyet váltott a TakeOverre. Érdekesség, hogy Velveteen egy éve ilyenkor robbant be igazán, amikor is a TakeOver: Wargemesen Aleister Blackkel csapott össze. Egy évvel később, célba veszi az NXT övet, amelyre mondjuk ki minden esélye megvan. Ciampa nyilván minden követ megmozgat majd annak érdekében, hogy megvédje Goldie-t, nade sikerülhet-e neki? Megtörheti-e Velveteen magabiztosságát? Feltéve persze, hogy még nem tette meg Lars Sullivan, aki múlt héten Ciampa beavatkozásának is köszönhetően megverte az első számú kihívót.


Undisputed ERA vs. Richochet, Pete Dunne & War Raiders – WarGames Match

Alighanem a kártya leginkább várt pontja a főesemény lesz, amelyen tavalyhoz hasonlóan – némi változtatás kíséretében – ismét WarGames meccset izgulhatunk majd végig. Ezúttal nem három csapat három legjobbja, hanem két alakulat négy gigásza feszül egymásnak. Az Undisputed Era tavaly győzni tudott Adam Cole vezérletével, idén viszont nehezebb dolguk lehet, ugyanis az elmúlt hetekben hónapokban rendre megkeserítették az ellenlábasaik életét. Előnnyel vágnak majd neki a csatának, ami bizonyára csak mégmagabiztosabbá teszi őket. Vajon együtt tudnak működni z egymás számára jóval idegenebb és bizalmatlanabb face-kvartett tagjai, vagy az UE darálja be őket rutinból?

A gála ide kattintva tekinthető majd meg szombat hajnaltól élőben!

Handolódásképp, íme a tavalyi Wargames-meccs, vagy épp az építmény megépítésének videója!

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!