WWE NXT 2015. augusztus 19. – Owens ígérete

NXT_292_Photo_17-3138970226

Az NXT 2015. augusztus 19-én legelőször visszatekint az egy héttel korábban történt eseményekre. Itt Finn Bálor-t megtámadta Kevin Owens, aki a Pop-Up Powerbomb-ot követően magasba emelte azt a Bajnoki övet, amit Bálor a Beast In The East nevezetű adáson szerzett meg KO ellen. Emellett pedig Sasha Banks nem lehet nyugodt, elvégre Bayley legyőzte Becky Lynch-et és ezzel Ő lett az NXT Díva címvédő első számú kihívója.

Először az adás három kommentátora köszönt minket, Byron Saxton, Corey Graves és Rich Brennan. A rövid üdvözlést követően William Regal érkezik elsőként a ringbe, aki habozás nélkül felkonferálja az NXT Díva bajnok első számú kihívóját, Bayley-t. Miután megérkezett és a ringbe sétált, William bejelentette, hogy a következik a címvédő is. Sasha Banks bevonulását követően pedig átadta a kihívónak a tollát, majd egy szerződést fektetett elé, ami kettejük csatájára vonatkozik. Bayley azonban még nem írta oda a nevét a papírra, hanem mikrofont fogott és elmondta, hogy Ez egy olyan pillanat, ami mindent megváltoztathat, ezért szeretné megköszönni Mr. Regal-nak, a közönség minden egyes tagjának, hogy itt lehet. Ezért is, élete legnagyobb összecsapása előtt izgatott és ugyanakkor van benne félelem, valamint úgy gondolja, hogy Sasha is ugyanígy érez, ez előtt a harc előtt. Miután a kihívó aláírta a szerződést Sasha is megszólalt, aki a saját stílusában elmondta a véleményét, aminek igazában az öndícséret volt a lényege. A bajnok szerint pedig Bayley sokkal jobban fél tőle, mint bármelyik másik dívától, hiszen tudja, hogy Banks ellen lesz meccse, aki a legrosszabb dívának tartja magát a cég történelmében. Végül Sasha távozott, legalábbis távozott volna, amikor Bayley utána sietett és a rámpán nekiesett.

Tyler Breeze vs Helyi Pankrátor

Egy helyi idegen ellen kellett Tyler-nek ringbe szállnia, ahol egy nagyon gyors Superkick után lekopogtatta ellenfelét és megszerezte a győzelmet.

Enzo Amore, Colin Cassady & The Hype Bros vs Helyi Pankrátorok

A 8 emberes Tag Team csatában is ismeretlen helyi pankrátorok szerepelhettek a NXT Szupersztárjai ellen, ahol nem volt sok esélyük. Végezetül egyértelmű és gyors győzelmet aratott Enzo és Colin Tag Finisherjével a WWE pankrátorok csapata.

Samoa Joe vs Steve Cutler

Egy újabb villámgyors összecsapásban Samoa Joe megszerezte a győzelmet mostani ellenfele ellen a feladatásos mozdulatával, amivől Steve nem tudott kiszabadulni, így kénytelen volt feladni a mérkőzést.

Blake & Murphy vs Angelo Dawkins & Sawyer Fulton

A Tag Team Bajnokok ezúttal Angelo és Sawyer ellen léphettek ringbe egy olyan mérkőzésen, ahol nem forog veszélyben az övük. Bár ha címmérkőzés lett volna, akkor sem lett volna nagy probléma Blake és Murphy számára a mostani csata, amiben magabiztosan győzelmet arattak.

A főeseményen Kevin Owens érkezik, aki elmondja, hogy Brooklynban, ahol Finn ellen fog csatázni az NXT Bajnoki övért mindenkinek a “Climb Owens Climb” kiáltozás fog eszébe jutni, hiszen egy egyoldalú összecsapásban szeretné megszerezni a győzelmet Bálor ellen. Biztosít mindenkit, hogy az utána a bizonyos csata után ismét a vállán fog heverni az az öv, ami az övé, ez pedig nem más mint az NXT Bajnoki cím. Ezt természetesen Finn sem hagyhatta szó nélkül és megjelent az arénában a címvédő. Bálor és Owens ekkor egymásnak estek, amiből a “Démon” jött ki jobban. Végül Finn elmondta, hogy a címmérkőzésen nemcsak KO seggét fogja szétrúgni, hanem végre valahára befogja a száját is.

2 című bejegyzés “WWE NXT 2015. augusztus 19. – Owens ígérete” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. yup, a cikk alapján nincs is kedvem megnézni. 😦 azért a TakeOver előtti utolsó adáson jobban odatehették volna magukat.
      ezt a “Helyi Pankrátor” dolgot amúgy sem értem, Corbin is főleg ilyeneket vert le az utóbbi hetekben, hát jóhogy…

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek