NXT Összefoglaló, november 14. – Féktelen harc a Wargames-előnyért!

Négy nappal a TakeOver előtt, utoljára veszik birtokba a Full Sail köteleit a harmadik brand képviselői. A nyitányon nem más érkezik, mint a veretlen bajnokaspiráns, Bianca Belair.

Bianca Belair vs. Mia Yim 
A múlt heti szópárbaj, jobban mondva csipkelődés, egyenesen a ringbe vezetett a konfliktusrendezés érdekében. Mia a sikeres ösvényt szerette volna követni, és újabb nagy győzelmet bezsebelni, de mielőtt még komoly alkalma nyílt volna rá – Bianca fordított és egy könyökössel, majd a KOD-dal megnyerte a találkozót!
And She’s still Un-de-fea-ted!

A WarGames-meccs résztvevői, a War Raiders, valamint Dunne és Richochet próbálják majd eldönteni, hogy ki szerepeljen a főeseményen az előny érdekében. Richo és Dunne egyaránt magát érzi alkalmasnak, de Hanson rövidre zárja a vitát és közli, hogy ő indul hadba.

Matt Riddle-t interjúvolja Cathey a debütálást követő érzésekről, de Matt nem nagyon jut messzebb annál, mint hogy minden parádés. Megjelenik Kassius Ohno, aki már-már felháborodva szembesíti Riddle-t azzal, hogy állítólag kihívta Ohno-t. Ohno erről Regaltól értesült. Hecceli kicsit az újoncot, és egyértelműen a tudtára adja, hogy nem tartja sokra. Riddle jövő héten kíván változtatni ezen a véleményen, azáltal, hogy összecsapnak egymással. Ez lesz tehát az egyik szombati előmeccs, amelyet láthatunk majd szerdán közvetítve.

Karissa Rivera vs. Lacey Evans
Lacey nem lassít: Candice után újabb skalpot gyűjtött be. Teljesítménye ezúttal is mindent elsöprő volt, így nem véletlen, hogy a mérkőzést követően bátran adott hangot egy-két dolgot illetően a nemtetszésének.

Elhangzik egy-egy promóvideó az NXT- és NXT Women’s Championship meccsek kapcsán.

Hanson vs. Kyle O’Reilly 
A WarGames-előnyért vívott főesemény kimondottan izgalmasra és színvonalasra sikeredett, még azzal együtt is, hogy káoszba torkollott. Elsőként Cole jelent meg, hogy elterelje Hanson figyelmét, de ezzel sem értek célt hamarabb. Szép lassan befutottak a többiek is, és miközben a ringen kívül zajlott a hadakozás, Richochet kidiveolt rájuk mint a huzat. O’Reilly kihasználta a spori figyelmének elkalandozását, a címmel jól tarkónvágta Hansont, majd kopogtatta őt!

Ezzel tehát az Undisputed Era élvezheti majd az előnyt szombat este!

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!