NXT Összefoglaló, október 24. – Black támadója felfedi magát

Négy héttel a TakeOver: Wargames előtt szokás szerint a Full Sail egyetem arénájából jelentkezik a harmadik brand legfrissebb epizódja.

Mr Regal biztonsági személyzetet delegál, akiknek az a dolguk, hogy feltartóztassák Aleister Blacket, amíg Regal tanácskozik vele az épületbe lépés előtt.

A nyitányon az Undisputed Era frissen kiegészült kvartettje masírozik a küzdőtérre.. Cole mikrofont fog, és egyértelműsíti, hogy a visszatérő Bobby Fishsel ismét teljes az Undisputed Era. Ha neki nem hiszünk, kérdezzük csak a War Raiderst. Két olyan emberen gázolták át múlt héten, akik az NXT legjei között helyezkednek. Ha bárki az útjukba akar állni, hamar megváltoztatják majd a véleményét. Félelmet fognak gerjeszteni az emberekben, hisz ez az ő NXT-jük, nem pedig az NXT Univerzumé. Ami Richochet illeti, nem őt győzte le legutóbb, hanem Dunne-t. Ennek megfelelően, amint Cole megkapja a visszavágóját..
EC3 érkezik, majd közli, hogy szeretne valamit Cole tudtára adni. Nem érdemli meg a visszavágót a North American Championshipre. Igaz, hogy nem őt pinnelte Richochet a címvédéshez, de Cole ettől függetlenül sem tudott nyerni.
Cole megelégeli a dumát, és kihívj EC3-t.

Adam Cole vs. EC3 
Cole várakozásaihoz képest igen kiegyenlített csata zajlott, és semmivel sem tudott érdemben az ellenfele fölé nőni. EC3 hatékonyan dolgozott, egyre-másra kerülte el az UE beavatkozását, majd fordított és lekopogtatta a döbbent Cole-t.

EC3 öröme azonban nem lehetett felhőtlen, hisz a négyes letámadta őt. Fish volt a legkegyetlenebb, tekintve, hogy a végén egy székkel sózott oda EC3 térdére.

A biztonságiak várnak, de felbukkan Nikki Cross! “Közeledik!” – vetíti előre, majd harsány nevetés közepette elillan.

Aliyah vs. Mia Yim
A Mae Young Classicból leszerződtetett Mia debütáló meccse annak rendje és módja szerint zajlott. Legyőzte aszintfelmérőként funkcionáló Aliyaht – tisztázván, hogy komolyan kell vele számolni a jövőben.

Regal gondjai csak szaporodnak, ugyanis most még Bianca Belair is megtalálta őt. Bianca ellentmondást nem tűrő hangnemben követeli a címmeccset, miután továbbra is makulátlan mérleggel bír.
Cathey érdeklődik Regalnál arról, hogy ki támadta meg Aleistert, Regal azonban nem tudja megmondani. Azt viszont igen, hogy Aleister kézbe fogja venni az ügyet.
Berobog a képbe az Undisputed Era. Számonkérik Regalt EC3 önkényeskedése miatt, és majdhogynem utasítják a GM-et, hogy végezze normálisan a munkáját. Regal erre bejelenti, hogy jövő héten Cole és Fish szembenéznek majd a War Raidersszel.

Tommaso Ciampa fokozódó izgalommal várja a bejelentést arról, hogy ki lesz a kihívója Los Angelesben.

Justin Xavier vs. Kassius Ohno
Ohno tettekkel támasztotta elá a szavait, és miután beindult sima győzelmet aratott a feltörekvő Justinnal ellenében.

Nikki Cross megjelenik, és ráijeszt Ohno-ra! “Közeledik!” – hajtogatja ismét, mire a közönség rákezd, hogy Nikki tudja a titkot.

Jövő héten az NXT legfrissebb üdvöskéje is megejti a tévés debütálását!

Elérkeztünk a főeseményhez, amelyen Mr Regal már a kötelek között tartózkodik. Emlékeztet bennünket, hogy négy hétre vagyunk az NXT TakeOver: Wargamestől, így most nyilvánosságra hozza, hogy ki hívhatja majd ki Tommaso Ciampát az NXT Championshipért.
Érkezik a címvédő, aki bejelentést sürget. Megjelenik Velveteen Dream, majd Lars Sullivan is, akik egyaránt címmeccset szeretnének a TakeOverre.
Nikki Cross ismét a ringnél. “Közeledik!” – adja a jelenlévők tudtára. Pillanatokon belül világossá válik, hogy kire gondol. Aleister Black verekszi át magát a biztonságiakon. Beront az épületbe, majd a ringbe. Lerúgja Lars Sullivan fejét, majd megragadja Regalt és követelni kezdi tőle a támadót. Regalnak fogalma sincs a helyzetről.. Black megfordul, egyenesen egy bődületes Superkickbe. Johnny Gargano áll mögötte!

“Itt vagyok!” – mondja Gargano, az adás záró pillanatában.

Egyre érdekesebb irányt vesznek a dolgok! Folytatás jövő héten!

Egy gondolat a(z) “NXT Összefoglaló, október 24. – Black támadója felfedi magát” című bejegyzésnél

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!