NXT Összefoglaló, szeptember 19. – Cím a címért

Felfokozott hangulat köszönt bennünket az arénában, de ez nem is csoda annak tükrében, hogy a főesemény az NXT történelmének egyik legnagyobb csatájának ígérkezik.

Dakota Kai & Deonna Purrazzo vs. Aliyah & Lacey Evans
Dakota és Deonna kimondottan szimpatikus és ütőképes páros benyomását keltették, ám összességében ez édeskevés volt a győzelem megszerzéséhez. Dakota került veszélybe a végjátékban, és nem is sikerült átvészelnie Lacey offenzíváját.

Velveteen Dream ad mini-interjút, amelyben emlékeztet mindenkit a Johnny Gargano felett aratott győzelemre. Továbbá terel, amikor az Aleisterrel történtek kerülnek szóba.

Bianca Belair véleményezi a múlt héten látottakat. Szerinte Nikki bolond, és egy olyan szintre vitte a dolgokat, amelyre Bianca nem számított. Mindenesetre, kihangsúlyozza, hogy továbbra is veretlen az NXT-ben.

Jaxson Ryker vs. Humberto Carrillo
Ryker igen impresszív teljesítménnyel rukkolt elő.

Candice LeRae kihallgatása zajlik Mr Regal irodájában Aleister ügyében. Candice nem tud újdonsággal szolgálni azon kívül, ami egyértelmű, nevezetesen, hogy nem ő tette. Úgy véli nem kérdés, hogy Ciampa tettes mivel minden rá utal.. Mr Regal nem ért egyet, tekintve, hogy már konzultált Ciampával. A GM Garganóról érdeklődik, és bár Candice közli, hogy igyekeznek elválasztani a munkát és a magánéletet: alibit biztosít férjének, mivel aznap éjjel együtt hagyták el a helyszínt.

EC3 nem restelkedik, hogy besározza Lars Sullivant. Sullivan jól állba is veri ezt követően a folyosón.

Jövő héten akcióba kényszerül az NXT Champion, ellenfele Otis Dozovic lesz.

Richochet (North American Champion vs. Pete Dunne (United Kingdom Champion) – Title versus Title 
Az összecsapás alaposan beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A közönség végig ezer fokon ízzott a látottaktól. Lassan de biztosan melegedtek bele, onnantól viszont nem volt megállás. Hihetetlen manővereket dobáltak egymásra, de egyikük sem tudta megszerezni a győzelmet. Amikor talán dűlőre vitték volna, megjelent az Undisputed Era és letámadták a kimerült feleket.. A War Raiders mentette a srácokat a komolyabb veréstől, majd jól meghajtották a kotnyeleskedő triót.

Dunne és Richochet már-már egymás tiszteletét kivívva figyelték egymást – címeikkel a vállukon.

4 című bejegyzés “NXT Összefoglaló, szeptember 19. – Cím a címért” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Meccs vége nagyon beindult, nagyon tetszett, de amennyire a helyszíni közönséget sikerült bevonzani engem nem, mert ha álmomból felkeltenek akkor is felábrázoltam volna ezt a befejezést. Egyébként annyit még az NXT-ről néha bánom, hogy egy hetet várni kell a következő adásig, annyira király tud lenni az egész műsor. 😀

    Kedvelés

  2. Vajon mi lehet az oka annak, hogy az adásban látottak részben eltérnek a taping korábbi, szöveges leírásával?
    “icochet fights out and hits a deadlift suplex. They trade blows, but the Undisputed Era run in for the no contest. War Raiders run down and chase them out of the building. War Raiders return to the ring while Undisputed appear on the ramp. Oney and Danny run down and toss Undisputed back into the ring and they get laid out. Cole escapes and taunts that they can’t get him, when Keith Lee appears behind him and tosses him into the ring. They lay Cole out with finishers and pose to send us home. It appears everything after War Raiders chased off Undisputed Era was stuff for the crowd”

    Kedvelés

    1. Azért, ami itt is van az utolsó mondatban. Onnan, hogy Burchék megjelentek már csak a szokásos Dark szegmens ment, ami a helyszíni crowdnak szól.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!