NXT Összefoglaló, február 6. – Dream bajnokot választ

A TakeOvert követő első friss adás a szokásoknak megfelelően indul a Full Sail arénájából. Elsőként az új North American Champion, Johnny Gargano érkezik a kötelek közé.

Az adás ide vagy ide kattintva nézhető vissza!

Garganónak tetszik az új felállás, és hogy bajnokként lehet itt. Hosszú és kanyargós utazás volt ez az évek során, de megérdemelten értek révbe. Úgy érzi, bajnoki sikerével Johnny Wrestling is visszatért az éterbe.
Tommaso Ciampa csatlakozik, de megáll a rámpán. Mint mondja, nem azért van itt, hogy elvonja a figyelmet Johnny pillanatáról. Inkább megünnepelné vele. A TakeOveren, Johnny megmutatta, amit Ciampa már tudott. Halgatott, és követte a bajnok eszméit. Mindketten bajnokok, vagyis uralják a világot. Erről álmodtak annak idején, miközben próbáltak eljutni az NXT-be. Most pedig, a pillanat közös.
Gargano szerint szó sincs semmilyen többesszámról. A TakeOver végén csak azért jött ki, hogy bizonyítsa egyáltalán nincs szüksége Ciampára..
Velveteen Dream egészíti ki a társalgást. A hangsúly érzése szerint rajta van, hisz a puszta megjelenésével ellopta a showt a TakeOveren. Ezen felül, megnyerte a World Cup Tournamentet, amelynek nyomán választhat, hogy melyik bajnokkal akar mérkőzni a későbbiekben.. Dream választása nem Ciampára, sokkal inkább az általa augusztusban már legyőzött Garganóra esik.
Gargano figyelmezteti, hogy csak lassan a testtel. Miközben ő az első sorban figyelt, Johnny újabb klasszikust rakott le az asztalra. Megnyerte a címet, a következő este pedig negyvenezer ember előtt képviselte az NXT-t és az NXT Univerzumot a Rumble-ben. A világ tetején helyezkedik momentán, és kissé veszélyesnek is érzi magát. Ellene akarja a címmeccset? Rajta!
Dream most már csak arra kíváncsi, hogy a találkozásukkor Johnny Champion, vagy Johnny Jackass lesz majd a szemközti sarokban?

Jaxson Ryker (with Steve Cutler and Wesley Blake) vs.Mansoor
A Greatest Royal Rumble alatt bemutatott Mansoornak ez volt az első mérkőzése a WWE-ben.. Sok örömét nem lelte benne, de legalább beléphetett a szervezet ringjébe egy tévés adás során.

Adam Cole és Richochet szóváltásának eredményeképp megkapjuk a jövő heti főeseményt..

Drew Gulak vs. Eric Bugenhagen
Gulak többé-kevésbé könnyedén oldotta meg a No Way Jose-ként ható Bugenhagent..

Gulak maradt a ringben, ugyanis bizonyítania akarta, hogy nincs nála jobb submission-specialista..

Drew Gulak vs. Matt Riddle 
A második meccs már nem volt annyira sikeres Gulak szempontjából, és igazát sem sikerült bizonyítania, hisz feladásra kényszerítette őt a címmeccs felé stabilan menetelő Riddle..

Io Shirai & Kairi Sane & Bianca Belair vs. Shayna Baszler & Jessamyn Duke & Marina Safir 
A hat fős tag team főmeccsen mindhárom babyface a bajnok skalpjára tört, nem meglepően, hisz esetleges pinnelése címmeccset válthatott ki magából.. Kairi megtisztította a terepet a dive-val, Io pedig beváltotta magát a célegyenesben lévő Biancán.. Kiosztotta a Moonsaultot, majd kopogtatta Shaynát..

Bianca nem nézte jó szemmel a történteket, Kairi viszont gratulált – ha nem is teljesen őszintén. Többszemélyes cím- vagy kihívói meccs elé nézünk?

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!