Daniel Bryan nyújt segítséget Nikki Bella számára!

20160617_nikkibrian_1920x1080--37796e88b6cfb2200e5f693b9b52df36Daniel Bryan jóvoltából újulhat meg, s legfőképp kaphat lökést Nikki Bella ” fegyver arzenálja “. A leghosszabb ideig uralkodó Women’s bajnok, a napokban Twitter fiókján hálálkodott a korábbi WWE Nehézsúlyú Világbajnoknak, akinek jóvoltából most új befejező mozdulatot fog elsajátítani. Erre azért van szükség, mert a jelenleg nyaksérüléséből lábadozó Bella lány számára nem lenne alkalmas a jelenlegi ” Rack Attack ” névre hallgató mozdulat folytatása, ugyanis ez jócskán megterheli a nyaki részt, amire Nikki-nek különösen oda kell figyelnie a jövőben. Nem is volt más hátra, mint egy új mozdulat megtalálása, ami az új feltétekhez tökéletesen passzol. Alkalmasabb személy sem volt erre az óriási tudással rendelkező Daniel-nél, aki nagyon sokat segített, és képzett Nikki technikáján, mint azt a hölgy el is mondta. A mozdulatot illetően többet nem árult el Nikki, így nem lehet tudni pontosan, hogy milyen jellegű is lesz az. Egy biztos: Családban marad a tanulási folyamat, Nikki Bella pedig kapva kapott az alkalmon, hogy testvére férjétől vehessen leckéket. Reméljük sikeresen kamatoztatni tudja majd a frissen szerzett tudást, és hamarosan visszatér a szorítóba, mint ahogy azt tervezi is.

Barátból lettek ellenségek – A címmérkőzés margójára

app_09172013ca_1605-777x437Hol vannak már azok az idők mikor egy csapatban, s egyszer célért küzdöttek. Amikor egy Turnbockle Powerbomb-ot Spear követett, és ezzel megvédték a Tag Team öveket. Két éve halmozódnak az indulatok, két éve halmozódnak az érvek, de most vasárnap végre láthatjuk az ütközetet, amire 2014. június 2.-a óta vár mindenki. Indulatok és érvek egyaránt, leginkább Roman Reigns-ben munkálkodnak. 2014. június 2-án az Ő hátán csattant az a szék, mely egyben a Shield végét jelentette. Az Ő WrestleMania pillanatát, és egyben bajnokká válásának a lehetőségét orrozta el Seth Rollins a 31. WrestleMania-n, amikor is az ” Évszázad rablásának ” titulált beváltással megkaparintotta a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címet.. Vasárnap este nem csak ezeket a gondolatok kell maga mögött hagynia Roman-nek, de azt is, hogy nagy mérkőzésen még sosem győzte le Seth Rollins-t. Nem győzte le a 2014-es Night of Champions-on, amikor sérvműtűje miatt hónapokig harcképtelen lett.. Nem győzte le a 2015-ös Survivor Series-en, amikor Rollins lett volna az eredeti ellenfele a bajnoki övért.. Valami mindig a csata útjába állt, most vasárnap azonban semmi sem gátolhatja meg őket, hogy egyszer s mindenkorra rendezzék a kérdést: Ki is a jobb valójában? Mert ez a kérdés az utóbbi hetekben rendre előkerült, ha a vasárnapi mérkőzés jött szóba. Seth mint azt el is mondta, semmilyen problémája sincsen Roman-nel, aki a korábbi bajnok szerint pusztán mindig a legrosszabbkor volt a legrosszabb helyen.. Az Architect nem másért száll ringbe, minthogy visszaszerezze a címet, amit sosem vesztett el.. Ugyanis a tényeket nézve, Roman Reigns azáltal lett WWE Nehézsúlyú Világbajnok első ízben tavaly novemberben, hogy Rollins a térdsérülést követően leadni kényszerült a címet. Az persze egy egészen más kérdés, hogy mi történt volna abban az esetben, ha Seth képes ringbe lépni a Survivor Series-en. Elképzelhető, hogy Roman legyőzi, de nem tudta megtenni.. Nem tudta bizonyítani magának és mindenki másnak, hogy jobb Seth Rollins-nál.. Megnyerte helyette a Tournament-et, majd 5 perc 15 másodpercet követően el is vesztette a címet.. Decemberben újra bajnok lett, januárban ismét elbukott.. Következett a WrestleMania 32 főeseménye, amit Seth Rollins a díszpáholyban tekintett meg. Láthatta, ahogy Roman Reigns harmadszor szerzi meg a bajnoki övet.. Rollins sérülése alatt háromszor lett WWE Nehézsúlyú Világbajnok Reigns. Három uralkodás, miközben Seth Rollins éjt nappallá téve edzett azért, hogy visszatérhessen.. Május 22-én végül elérkezett a revans pillanata. Reigns legyőzte Styles-t, megvédve ezzel a címet, de ekkor befutott az arénába Seth, becsúszott a ringbe, majd kiosztott egy olyan Pedigree-t a bajnoknak, amiben az elmúlt hét hónap minden fájdalma, keserűsége és dühe helyett kapott. Május 22-én a trón fosztott bajnok színre lépett, hogy visszaszerezze ami az övé. Rollins a visszatérést követően elmondta, hogy Roman nem igazi bajnok, hisz nem azt győzte le a címért akit kellett volna – utalt Seth ezáltal is arra, hogy Reigns nem győzte le őt a Survivor Series-en tavaly. Szerinte Roman egyedül csak az a srác, aki melegen tartotta számára a trónt, míg vissza nem szerzi a bajnoki címet, ez pedig a Money in the Bank-en be fog következni.. Ott van azonban a bajnok, aki nem feltartott kézzel utazik Vegas-ba. A WrestleMania-t követően úgy fogalmazott, hogy ez a Roman Empire korszaka, ezt pedig ezidáig semmi sem tudta komolyan megrendíteni. Vasárnap azonban más lesz a helyzet, hiszen nem pusztán egy kihívó fog vele szemben állni, hanem az az ember, akit eddig nem győzött le, és ezáltal dupla annyi bizonyítani valója van a BigDog-nak. Mindketten hosszú ideje várnak erre a pillanatra, vasárnap este pedig egymásnak feszülhetnek a vadi új T-Mobile arénában, Las Vegas városában. Jobbnak tartják egymást a másiknál, de az este végén csak egy valaki emelkedhet ellenfele fölé, kezében a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címmel!

WWE SmackDown 2016. június 16. – Utolsó megálló a Money in the Bank előtt

003_SD_06142016hmm_0009--5383d39a8d3935fd80a97cbeaca083bcHa csütörtök, akkor SmackDown. Jelen esetben a kék adás az utolsó állomás Las Vegas előtt, hiszen hamarosan útra kelnek a szervezet szupersztárjai, hogy reményeiket győzelemre váltsák a ” Szerencse Városában “. Sokan veszíteni járnak Vegas-ba – tartja a mondás, ez azonban biztosan nem mondható  el arról a hat szupersztárról, akik ma egy utolsó nagy lendületet kívánnak venni a vasárnapi küzdelemre. Az elmúlt hetekben a Money in the Bank létramérkőzés szereplőiről szólt a csütörtök, ami ezúttal sincs másképp. A mai este főeseménye egy 6 fős Tag Team mérkőzés lesz, ahol Dean Ambrose, Sami Zayn és Cesaro triója küzd meg Kevin Owens, Alberto Del Rio, valamint Chris Jericho hármasával. Utóbbi szupersztárral indul az adás, hiszen a hatszoros világbajnok, s egyben a Money In The Bank létramérkőzés megálmodója, Y2J megrendezi beszélgetős műsorát a Highlight Reel-t, amiben nem más a vendége, mint a Lunatic Fringe – Dean Ambrose. Tovább olvasom…

WWE NXT 2016. június 15. – ” This is Awesome “

020_NXT_06102016ej_0884--eb97fd248317e1a4d864df5da7101c46Orlando, Florida. Egy héttel vagyunk a TakeOver után, és számos kérdés megválaszolásra vár. Múlt szerdán háborúk értek véget, de kezdődtek is el egyben. A mai adásban megszólal Samoa Joe, aki Finn Bálor legyőzésével védte meg az NXT aranyát, de hallatja a hangját Bayley, illetve Finn Bálor is, aki számára talán az a legnagyobb kérdés, hogy mi következik ezután? Tovább olvasom…

Dwayne “The Rock” Johnson nagy célokat tűzött ki maga elé!

rockAmerika imádja. Ennek fényében nem meglepő, hogy a pankráció világát már csak ” szökő évente ” látogató Dwayne Johnson, újabb nagy célokat tűzött ki maga elé. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy politikai pályára lép.. Márpedig ha Dwayne elhatároz valamit, az általában meg is szokott valósulni. “Őszintén szólva nem zártam ki a lehetőségét annak, hogy politikus legyek. Csábító a gondolat, hogy kormányzó legyek, de sokkal csábítóbb, hogy én legyek az elnök. Főleg, hogy ezzel sok ember életére lehetnék hatással” – mondta Johnson, de emellett ki emelte, hogy nem ez az elsődleges dolog az életében, valamint, hogy ezen ügy érdekében még nagyon sok mindent kell tennie. És ha már színészet, Dwayne szót ejtett arról  a szerepről is, ami a legkedvesebb a szívéhez: The Rock karakterét emelte ki, amit aktív pankrátor karrierje alatt alakított, illetve alakít manapság is, ha éppen kedve szottyan egy kis elektrizáláshoz.

Kinél lenne a legjobb helyen?

money_converted

Ugyan kezdetekben hét fősként hirdették a Money in the Bank létramérkőzést, a végére valamiért megváltoztatták a terveket, amit követően “csak” az a hat szupersztár fog versengeni a táskáért, akik az első héten kivívták a szereplés jogát. Hat, vagy hét résztvevő? Azt hiszem mindegy, hisz a fenti kérdésemre nem ez határozza meg a választ. Az idei mezőny, talán minden idők legjobb létramérkőzést vetítheti a szemünk elé, de hiába lenne szinte mindegyiküknél jó helyen a táska, vasárnap este csak egy valaki emelkedhet ellenfelei fölé a magasban, kezében azzal a táskával, aminek karriermeghatározó fontossága van. A győztes egy éven belül bárhol beválthatja, súlyos csapást mérve ezzel az aktuális WWE Nehézsúlyú Világbajnokra. Még egyszer kiemelem: Szinte mindenkinél jó helyen lenne a táska, de a realitás talaján maradva jelenleg csak két szupersztár igazán esélyes a végső győzelemre. A következő sorokban ezen szupersztárokat vesszük górcső alá, hogy miért is tenne jót az üzletnek, ha megszereznék az aranyszínű díjat.

Dean-Ambrose-MITBDean Ambrose. A szervezet jelenlegi egyik legnépszerűbb alakja Ő. A Shield szétválása óta számos alkalommal kapott lehetőséget a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címre, de egyszer sem kapta meg ténylegesen az övet. Tavaly az Elimination Chamber PPV-n, egy Dirty Deeds-et követően kopogtatta Seth Rollins-t, megszerezve ezzel a címet. Pár percig bajnoknak is érezhette magát, azonban közben magához tért a csata eredeti bírója, akit korábban “kiütöttek”, – véletlenül. A mérkőzésvezető diszkvalifikálta Rollins-t, amivel ugyan Ambrose nyert, de ez a fajta győzelem nem ért tényleges uralkodást.. Az idei Roadblock főeseményén, aztán újra kopogtatta a bajnokot.. Ismét egy Dirty Deeds-el érte el a sikert, de a hiba ezúttal az volt, hogy Dean a tus hevében a kötél alá tette a lábát, amiről tudjuk, hogy nem szabályos. A bíró kiszúrta, így Ambrose ekkor sem örülhetett.. Nagyon furcsa, és megosztó lehet az Ő szerepe sokak számára. Hogy lehet olyan valakiből WWE bajnok, aki sorban veszíti el a fontosabb feudokat? – teheti fel sok mindenki a kérdést. Erre sokan azt válaszolnák, hogy nem máshogy, mint valakihez hasonlóan, aki úgy bajnok Top Face létére, hogy hétről-hétre kifütyülik az arénákból. Emberünknél maradva azonban az a válasz, hogy hiába van a Mid Card-on tartva, Dean kész van. Kész van minden komolyabb feladatra. Ezt számos alkalommal láthattuk, hisz akármilyen sztoriba tették, lehozta amit kellett. Bizonyította elégszer, hogy helye van a Top-on, és ezt most a táskával meg is válthatja magának. Nem szabad elfelejteni, hogy vasárnap a PPV-n, Ambrose korábbi “testvérei” csapnak össze a bajnoki címért. Roman Reigns, mint a címvédő WWE bajnok, valamint a kihívó Seth Rollins, aki vissza akarja szerezni a címet, amit sosem vesztett el. A két szupersztár el is látogatott Ambrose beszélgetős műsorába hétfőn, amin a Lunatic Fringe igyekezett a legtöbb mindent kicsikarni a riválisokból.. Egy valami azonban észrevehető volt. Valami, amiről mind Roman, mind Seth megfeledkeznek, s amire Dean tökéletesen rávilágított. Valaki biztosan bajnokként fog távozni Vegas-ból. A kérdés már csak az, hogy Roman Reigns, Seth Rollins, vagy az a személy lesz-e, aki megnyeri a táskát, s beváltva elorrozza a szervezet legdicsőbb övét.. Adhatna más nagyobb pikantériát ennek a történetnek, mint mikor Dean Ambrose vár a kínálkozó pillanatra, kezében a táskával? Azt hiszem nem, és ennek fényében nem is kell ezt tovább ragozni: Egy Shield háború, mindig jó az üzletnek.

2282930Kevin Owens. Lehet szeretni, lehet utálni, de ettől még napjaink egyik legjobb előadójáról beszélünk. Arról a srácról, aki saját testi adottságait meghazudtolva hajt végre Frog Splash-t, Mounsault-ot, s egyéb más mozdulatokat. Az a srác, aki sokak szívébe lopta be magát, hihetetlen troll viselkedésével. Kezdetben, még az NXT idejében egy pusztító énjét ismerhettük meg, aki semmivel sem törődve gázol át azon, aki az útjában áll. A cél mindenek előtt – vallotta Owens, aki még korábbi legjobb barátján is képes volt átgázolni pusztán azért, mert akkor ez volt a legjobb magának, és az üzletnek. NXT-s pályafutása nem volt hosszú, s ahogy megérkezett a Main Roster-re, azt hiszem sokak emlékében nyomott hagyott. John Cena-val keveredett viszályba, rögtön az első estén egy Powerbomb-al döngölte a ringbe, majd legyőzte az Elimination Chamber-en, saját maga első Main Roster-en vívott mérkőzésén. Ekkor már biztosan felkapták sokan a fejüket, hisz tegyük hozzá, hogy John Cena nem az az ember, aki bárkinek képes asszisztálni egy győzelemhez.. Kevin ugyan végül alulmaradt a feudban, de ezt követően kétszer is Interkontinentális bajnok lett. Akármennyire is áll közel a szívéhez ez a cím, már kinőtte ezt be kell látni. A következő lépcsőfok, egyértelműen a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki cím, és afelől se legyen kétségünk, hogy Owens képes lenne megugrani az akadályt, hiszen minden kvalitása megvan ehhez, akármennyire is sokan akarják fogyókúrára, vagy a fenébe elküldeni tenyérbemászó, arrogáns stílusa miatt. A mai világ egyik alapszabálya, hogy tanuld meg eladni magad, mint terméket, mert enélkül véged van. Ő ezt megtette, felülkerekedett a negatív hangokon, és pozitívummá formálta a károgók véleményét. Kevin Owens szintén jó az üzletnek, de vajon megkapja az esélyt, hogy aztán magasba emelhesse a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címet?

Három biztos karakter, akikkel játszhatunk a WWE 2K17-ben!

maxresdefault (1)A minap felfedték az első három karaktert, akik biztosan játszható karakterei lesznek a WWE 2K17-nek. Maga a játék hivatalos Twitter oldala tett bejelentést, ami szerint John Cena, WWE Hall of Famer Ultimate Warrior, valamint Sasha Banks már biztosan azok között lesznek, akiknek bőrébe bújva nagyobbnál nagyobb mérkőzéseket nyerhetnek a játék szerelmesei. Sokan egyébiránt már szerepeltek a szkennelésen, ami a játékhoz kell, s természetesen a következő hónapok során sorban kerülnek majd nyilvánosságra a játék további résztvevői, módjai. A 2k17 október 25.-én jelenik majd meg PS3, PS4, Xbox 360 és Xbox One platformokra.

WWE Money In The Bank 2016. – Előzetes

20160520_MITB_1920x1080--aa3486c661eff156438199f49436b5f8

A Money In The Bank 2016. június 19.-én fog megrendezésre kerülni Las Vegas városában, Nevada államban. A mostani PPV Eseménynek a T-Mobile Arena fog helyszínéül szolgálni, ahol a szervezet több izgalmasnak ígérkező küzdelmet kíván lebonyolítani. A Match Card-ot szokványos módon erősíti a Money In The Bank Ladder küzdelem, ami minden egyes évben jó pár kérdést von maga után. Tovább olvasom…

Neville hamarosan visszatérhet!

49b1d40bbf65f8901eb0cea9be2dda94615b5d1d_hqUgyan nem hiányolják, s várják vissza annyian, mint azt Seth Rollins, vagy John Cena esetében tették, a tényeken mindez nem változtat: Neville hamarosan újra kötelek közé léphet! A fiatal szupersztár március közepe óta harcképtelen, miután egy rosszul kivitelezett mozdulat hevében megsérült a bokája. A szervezetnél remélik, hogy Neville már ennek a hónapnak a végén visszatérhet, de a PWInsider információi szerint, a bizonyos visszatérés csak július közepén várható. Azt, hogy a visszatérésekor milyen feladatot szánnak neki nem tudni, de erősen rebesgetik, hogy a ” Gravitáció Számkivetettje “ célba veszi az Interkontinentális bajnoki címet, amit jelenleg a ” Money Maker  ” The Miz birtokol. Szó szerint, ugyanis Miz a Marine 5 forgatásán tevékenykedik, ami alatt nemhogy nem védi meg a címet, de a heti adásokat sem látogatja. Kérdés persze, hogy mennyire kapna jó reakciót a közönségtől ha Neville szerezné meg a címet Miz-től. Talán ezzel próbálnak meg egy lökést adni karrierjének, ami a Main Roster-en közel sem olyan csillogó, mint volt korábban az NXT kötelei között.

WWE RAW 2016. június 13. – Ambrose Asylum-ban az egykori trió

080_RAW_06132016rf_0820--d0e4835e3ac9e7d092fed8b3fa4e7223

A WWE Roster-je felsorakozik a bejáratban, a kivetítőn pedig a “We Stand With Orlando” felirat díszeleg. A szervezet szeretné együttérzését, valamint részvétét kifejezni az Orlando-i terrortámadás áldozati és családtagjaik iránt. Lilian Garcia kéri a rajongókat, hogy talpon állva fejezzék ki tiszteletüket a cég tagjaival karöltve. Tovább olvasom…

WWE Main Event 2016. június 7. – Eredmények és videók

2wdk1jzA SmackDown-hoz hasonlóan a Main Event adása is Wichita városában került megrendezésre. Az eheti három mérkőzés főszereplői Sheamus, Titus O’Neil, valamint a címvédő United States bajnok, Rusev voltak. Szokás szerint promó videóval volt tarkítva az adás, aminek célja a Money in the Bank-re való hangolódás leginkább. Tovább olvasom…

Magyarország Vitathatatlan bajnoka!

13177464_1750364441842865_1409642120026057613_nRitka az eset, amikor eltérünk a WWE világától, szombaton azonban olyan dolog történt, ami mindenképpen említésre méltó. Nem akármilyen estének néztek elébe a hazai pankráció szerelmesei tegnap, hiszen a Patonyi László Sportcsarnokban került megrendezésre a HCW, Vendetta nevet viselő gálája. Számos érdekes, és izgalmasnak ígérkező mérkőzést rendeztek, de mind közül kiemelkedett a főmérkőzés, aminek keretein belül a HCW bajnok Nitro, valamint a Hardcore bajnok Dover csapott össze egy címegyesítő mérkőzésen. Ahogy arra számítani lehetett, a Rend nevű formáció megpróbálta Dover javára billenti a mérleg nyelvét, azonban ehhez másoknak is volt egy-két szavuk.. Tommy End, illetve Gabriel Angelfyre siettek Nitro segítségére, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyokat. Utóbbi hármas felülkerekedett a Rend tagjain, amit követően Nitro egy Suplex-et osztott ki Dover-nek. A HCW bajnok fölénybe került, felfektette egy asztalra a Hardcore Ikont, majd a lámpa tetejéről értékesítette a Frog Splash-t, ami egyben meghozta számára a győzelmet, valamint a harmadik bajnoki címet. Igen a harmadikat, ugyanis Nitro májusban, Johnny Evers legyőzésével a PWA Daredevil bajnoki övét is megszerezte Belgiumban. Az Új Vitathatatlan bajnok, a szombati gálát követően immár a három bajnoki cím társaságában szólalt meg egy videóüzenetben. ” Nem az én világom igazából a Hardcore, de ahogy ismertek mindig felveszem a kesztyűt ha arról van szó, főleg ha az övek forognak kockán! “ – értékelt a mérkőzés után a bajnok, de nincs megállás, hisz hamarosan újabb próbatételek következnek, amikor is újra fel kell venni azt a bizonyos kesztyűt.  Természetesen jómagam is gratuláltam neki a gálát követően, illetve feltettem számára a kérdést, hogy milyen érzéssel tölti el az, hogy tanítványai ennyire mellette állnak, és felnéznek rá? ” Nagyon megtisztelő és felelősség teljes. Önbizalmat ad és motivál, hogy példát mutassak nekik. ” – mondta Nitro, aki a ” Nitro Section” támogatását élvezve, megállíthatatlanul menetel előre. További sok sikert kívánunk Nitro-nak a folytatásra mind hazai, mind nemzetközi színtéren.

Kép forrása:

Breaking! Bobby Roode debütált az NXT-ben!!

13442223_1100815699956878_4335220672795786317_nAhogy arra számítani lehetett, megtörtént Bobby Roode debütálása pár órája az NXT Download nevű élő eseményén! A korábbi kétszeres TNA nehézsúlyú Világbajnok, korábban már megjelent a dallasi TakeOver-en, majd a szerdai eseményen is megjelent. Elvonult William Regal irodájába tárgyalni, amit követően most már kijelenthető, hogy minden akadály elhárult a szerződésé elől. Utóbbival kapcsolatban, a mai világhoz mérten természetesen a pénz volt a legnagyobb tényező. A Brand Split érkezésével sokan már temették az NXT-t, mondván annak legnagyobb sztárjai szépen sorban érkeznek majd a főműsorra. Ha ez így is lesz, biztosak lehetünk benne, hogy Triple H megfelelőképp fog gondoskodni az utánpótlásról, aminek kapcsán nem csak a Performance Center-ben pallérozódó ifjú titánokra fog hagyatkozni The Game. 

Bobby Roode debütálása:

https://www.youtube.com/attribution_link?a=cqavbddhiL8&u=%2Fwatch%3Fv%3Diqidk0FaMuY%26feature%3Dshare

Bejelentett mérkőzések a Japán turnéra!

img_og02Bejelentették a júliusi, két napos Japán turné mérkőzéseinek listáját. A show-n természetesen helyet kap mind Shinsuke Nakamura, mind Asuka, akik ugyan jelenleg az NXT mezőnyét erősítik, ám a hazai közönséget figyelembe véve mindenképpen ott a helyük a mezőnyben. Arról egyelőre nincs információ, hogy az esemény sugározva lesz-e a Network által, de valószínűleg nem, hiszen a tavalyi eseményt is csak Brock Lesnar, illetve a nagy japán múlttal bíró Finn Bálor miatt tűzték képernyőre.. Véleményem szerint az idei mezőny erősebb, mint tavaly, ennél fogva kissé érthetetlen is, hogy nem kerül adásba egyik nap sem. Lássuk azonban, hogy milyen mérkőzéseket rendeznek a hétvége során. 

Július 1. Péntek

  • Roman Reigns vs Seth Rollins vs Kevin Owens vs Chris Jericho – Fatal 4 Way mérkőzés a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címért 
  • John Cena vs AJ Styles 
  • The New Day vs The Club vs The Vaudevillains vs The Usos’s – Fatal 4 Way Tag Team mérkőzés a Tag Team bajnoki övekért 
  • Shinsuke Nakamura vs. Bray Wyatt
  • Charlotte vs Natalya – Women’s bajnoki címmérkőzés 
  • Dolph Ziggler vs. Curtis Axel
  • Titus O’Neil vs. Baron Corbin
  • NXT Women’s bajnok Asuka vs. Becky Lynch

Július 2. Szombat 

  • Roman Reigns vs Seth Rollins vs Bray Wyatt vs Chris Jericho – Fatal 4 Way mérkőzés a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címért 
  • John Cena vs. AJ Styles
  • New Day vs The Vaudevillains – Tag Team bajnoki címmérkőzés 
  • Shinsuke Nakamura vs. Kevin Owens
  • The Club vs The Uso’s – Tag Team mérkőzés 
  • Charlotte vs. Becky Lynch – Women’s bajnoki címmérkőzés 
  • Dolph Ziggler vs. Baron Corbin
  • Titus O’Neil vs. Curtis Axel
  • NXT Women’s bajnok Asuka vs. Natalya

Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a soron következő PPV-n a bajnokok közül valaki elveszíti a címet, akkor ezeken a mérkőzéseken is változik a szereposztás. Gondolok itt első sorban a WWE övre, valamint a Tag Team övekre.

 

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!