WWE Backlash 2018. – Előzetes

Következik a WrestleMania-t követő első PPV-rendezvény, azok után, hogy a srácok tettek egy röpke kitérőt a Közel-Keletre egy Network Special kedvéért.

Helyszín: Newark, New Jersey 
Aréna: Prudential Center 

Nem először és vélhetően nem is utoljára látogatunk a szóban forgó létesítményre, melynek kapcsán – számomra legalábbis – azonnal a két évvel ezelőtti Extreme Rules juthat eszünkbe. Itt tért vissza a karrierveszélyeztető térdsérüléséből Seth Rollins, még mielőtt másodszor is a WWE Heavyweight bajnokává avanzsált volna.

Kickoff

Kezdés, hétfő hajnali 01:00

Bayley Vs. Ruby Riott 

Péntek este megkaptuk a Kickoff mindeddig egyetlen előre bejelentett összecsapását. Egy rajongó hangott adott az értetlenségének a Twitteren, mondván ki kérte ezt?! Bayley válaszolt; ő maga. A Huggable One törlesztene, tekintettel a pár hete elszenvedett támadásra, amelynek keretei között debütált a Riott Squad. Fontos mérkőzés lesz ez, hisz mindkét lány számára címmeccset eredményezhet hosszútávon a siker. Hogy a sikerig milyen módon jutnak hozzá, már egy egészen más kérdés. Tiszta küzdelem aligha lesz, köszönhetően Sarahnak és Morgannek, de nyilván Sasha-t sem kell majd félteni. Ms Banks egyébként a maga módján szintén kulcsszereplő lehet, ugyanis ha képtelen lesz félretenni az egóját miközben Rubynak próbál befűteni – könnyedén lehet Bayley szempontjából negatív hatással a találkozóra. A négyszeres bajnok funkiconálhat, mint a tűzre spriccolt olaj.

Main Card

Kezdés, hétfő hajnali 02:00 

Seth Rollins (C) Vs. The Miz – Intercontinental Championship, Interpromotional Match 

Nincs is jobb módja a főkártya felvezetésének, mint az este két Interpromotional (brandek közötti) meccsének egyikével foglalkozni. Seth Rollins elképesztő áprilist futott! A WrestleMania-n elnyerte a címet Miztől, majd megvédte koronáját Dél-Afrikában, és a Közel-Keleten egyaránt. Hétfő este pedig, Bálort múlta felül kettejük sokadik klasszikusán. The Miz már kifundálhatta magában a módját annak, hogyan is szerezze vissza féltve őrzött kincsét, amellyel karnyújtásnyira kerülne attól, hogy minden idők legtovább regnáló Interkontinentális bajnoka legyen. Emellett, egyúttal rekordot jelentő kilencedik uralmát kezdhetné meg. Seth tehát nem lélegezhet fel, újabb kemény próbatétel kapujában áll. Az egyenletben nem várt, s egyben zavaró tényező lehet a Miztourage, akik a főnöktől való elszepalástól függetlenül is küldetésüknek érezhetik, hogy győzelemhez segítsék Mizt. Annál is inkább, mert Seth az elmúlt időszakban meglehetősen elutasító volt a törekvő párossal szemben.


Carmella (C) Vs. Charlotte Flair – SmackDown Women’s Championship Match

Felemás érzésekkel gondolhat vissza a WrestleMania-hétvégére Charlotte Flair. A már-már ikonikussá váló veretlenségi széria megtörését követően 48 órával, Charlotte a debütáló Iconics áldozatául esett. Carmella 287 napon várt erre a pillanatra, amely megítélése szerint a lehető legtökéletesebb volt. Staten Island hercegnője beváltotta a Money in the Bank táskát, és elhódította a SmackDown címét. Ennek nyomán következik most az első címvédő meccse, amely rögtön Charlotte visszavágóját szolgáltatja. Carmella a kétkedőkre is igyekszik majd rácáfolni abban a tekintetben, hogy ő igenis tud birkózni. Meglátjuk igaza lesz-e, vagy esetleg Enzo szelleme és regnálása ölt testet azáltal, hogy a bajnok minden tőle telhető apró kis trükköt bevet a nemesnek vélt cél érdekében. Vajon túl tud-e járni Mella a sok nagy csatát megélt Nature Girl eszén?!


Roman Reigns Vs. Samoa Joe – Interpromotional Match 

Roman Reignsnek újfent Samoa Joe jut majd osztályrészül, és hát valljuk meg őszintén cseppet sem vár kellemesebb percekre annál, mint amilyeneket a legutóbbi két derbijén eltöltött Brock Lesnar társaságában. Azon kevés esetek egyike ez, mikor a presztízs nagyobb úr a címnél. Mindenképp jobban járunk, hogy ez nem egy Universal-övmeccs lesz, hisz már alapjáraton is nyílttá teszi az összecsapást a tény, hogy mindkét srác a maga brandjéért küzd. Lényegi kérdések dőlhetnek el, kezdve azzal, hogy kell-e számolnunk rövidtávon Reignsszel a flagship show aranyát illetően. Joe világbajnoki reményeinek végére is pontot tehet az ütközet, hisz ha nyer azzal bejelentkezik a perpillanat Styles által birtokolt címre, vereség nyomán azonban lejjebb kényszerül adni a vérmes reményekből. Múltbeli csatáik garanciaként szolgálnak a minőségi párharcra, így csak remélhetjük, hogy ezúttal sem unatkozunk majd.


Jeff Hardy (C) Vs. Randy Orton – United States Championship Match 

Kellemes emlékeket idézhet sokakban a párosítás, amely a tíz évvel ezelőtti Royal Rumble PPV visszavágójaként is felfogható. Vajon Hardy ennyi év elteltével is képes lesz belefordulni Twist of Fate-ből az RKO-ba?! A szerepek felcserélődtek, hisz most ő megy bajnokként a csatába. Tét a United States öv, amelyet Randy a WrestleMania-n veszített el. Automatikus visszavágó helyett, kénytelen volt megküzdeni a címmérkőzésért. Rusevet és Roode-t győzte le hozzá, és bár majdani ellenfele úgy tűnt Jinder lesz – a Maharaja-val végül hatalmasat fordult a világ. A Shake Up-pal fémjelzett RAW-n bukta el a címet Hardyval szemben, minek nyomán Jeff át is került a SmackDownra. A GRR-n sikerrel védett Mahal ellen, így karnyújtásnyira kerültünk a nosztalgia-meccstől. Kedd este hivatalosították is, függetlenül attól, hogy Shelton Benjamin két hete aranyat érő győzelmet könyvelhetett el Orton felülmúlásával.


Nia Jax (C) Vs. Alexa Bliss – RAW Women’s Championship Match 

A WrestleMania-n következett be a trónfosztás, amely látszólag nem viselte meg olyannyira Blisst. A két egykoron elválaszthatatlan barátnő között teljesen elmérgesedett a viszony, ezt tükrözte is a Mánián látott befejezés, amely valósággal megsemmisítette Alexát. Cseppet sem lesz könnyű dolga a cím visszaszerzését illetően, tekintve, hogy minden korábbinál masszívabb akadály került az útjába.


Daniel Bryan Vs. Big Cass 

Kisember a nagyember ellen! Big Cass alig várja, hogy eltiporja Daniel Bryant, na de nem olyan fából faragták a YesMan-t, hogy csak úgy megadja magát. Cassnek első sorban az a gondja, hogy mindenki Bryannel törődött nemrég, holott ő is ugyanakkor kapta meg a visszatérésre vonatkozó engedélyt. Herótja van attól, hogy örökké mások árnyékában kell ténykednie, így hát kézbe vette az irányítást. Kérdés, hogy egymaga rendezi-e, vagy netán segítséget is kap? The Miz esetleges felbukkanása sem zárható ki, pláne ha menet közben alulmarad Seth Rollinsszal szemben.


Braun Strowman & Bobby Lashley Vs. Kevin Owens & Sami Zayn – Tag Team Match 

Túl sokat nem lehet elmondani erről az ütközetről, amely alapjáraton a két héttel ezelőtti RAW-n látott szösszenetük visszavágója lesz.


AJ Styles (C) Vs. Shinsuke Nakamura – WWE Championship, No Disqualification Match 

A harmadik felvonás. AJ Styles ismételten Shinsuke Nakamurával szemben teszi kockára a világbajnoki címet, amely immár 180 napja birtokol. Paige a keddi SmackDownon szabályok nélkülivé formálta az összecsapást, vagyis minden megengedett lesz a siker érdekében. Styles az összes rendelkezésre álló eszközzel törlesztést juttathat érvényre, Nakamura viszont az utóbbi időben előszeretettel alkalmazott low blowkat eresztheti szabadjára. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, megkapják a főmeccset, ami egyben azt is jelentheti, hogy Nakamurának reális esélye nyílik a győzelemre. Ha most sem lesz képes megugrani az akadályt, úgy Styles regnálásának idejére kénytelen lehet búcsút inteni a címnek.



Az élő közvetítéshez ide vagy ide kattintva találhattok majd linkeket.

Egy gondolat a(z) “WWE Backlash 2018. – Előzetes” című bejegyzésnél

  1. Ruby és a squad most került a rawra és eddig megállíthatatlanok, nem fogja elveszíteni az első ppv meccsét az új brandjén, plána a már szebb napokat is megélt bayley ellen.
    Sajnos az ic meccsnek már most mindenki tudja, hogy mi lesz a vége, egy branden nem lehet 2 öv, hiába lenne ez miz rekordot jelentő 9. uralkodása, és lenne a legtovább uralkodó continental bajnok, 1 branden nem lehet 2 midcard öv.
    Az sd womens meccset én szívesen odaadnám charlottenak, ő volt az, aki felfuttatta az övet, carmella karaktere köszönő viszonyban sincs az övével, de szerintem asuka fogja elvenni tőle az övet.
    Reigns vs Joe.
    Ez egy egymeccses feud lesz, hiszen joe (hála égnek) átkerült az sd-re, viszont itt több szempontból is nehéz lenne megtippelni a győztest.
    Egyrészt itt nem lehet abból kiindulni, hogy kinek erősebb a karaktere, hiszen joe-t a lesnar elleni feudja óta mindenki komolyan veszi, ráadásul reigns karaktere az utóbbi hónapban rendesen meggyengült, de ettől még ő reigns, sosem szabad leírni.
    Namármost mivel joe legutóbb bejelentkezett a címre, így jól jönne neki, egy győztes feud, viszont nem hiszem, hogy reigns zsinórban 3 nagy meccset is bebukna, ezért az ő győzelmét tartom valószínűbbnek, de nagyon szorítok joenak. 😉
    US meccs.
    Álmomban nem gondoltam volna, hogy a végén ez lesz abból, hogy mahal címet nyer a wm en.
    Minden idők 3. vagy talán 4. legrövidebb bajnoki uralkodása, elzavarták a rawra jobbolni, helyette pedig kaptunk egy legenda vs legenda nosztalgiameccset, minden jó, ha a vége jó.
    Itt címvédést várok, de ki tudja, lehet meglepnek és orton visszaveszi az övet, hogy az mitb-re kapjunk a 3 threat meccset sheltonnal.
    A raw woman’s meccsnél szerintem címvédés lesz, bliss jó bajnok volt, de túl régóta volt bajnok, kell neki egy kis pihi.
    CASS vs bryan….
    Nemtudom miért de nekem ez a cass nagyon ellenszenves.
    A semmire pusholják, semmi inring, semmi mikrofon, de még karaktere sincs.
    Egy tök átlagos nagy ember, még mahalban is több volt ennél, ő legalább tudott bánni a mikrofonnal és volt valami karaktere, de ez a cass…
    De hát ugye magas.
    Mindenesetre nagyon csalódott leszek ha bryan első egyéni meccsét a visszatérése után beáldozzák neki.
    The best friends vs the giants…
    Ezt inkább nem kommentálom 4 olyan sztárt használnak alibi helykitöltő meccsekre, akiknek main eventben lenne a helyük.
    Owens és sami pedig maradhattak volna az sd-n, itt a rawon max teamben lehet esélyük.
    Na de mindegy egyértelmű, hogy lashley és braun be fogják húzni.
    A végére pedig…
    Amennyire biztos voltam benne az elején, hogy a heel nakamura bajnok lesz a feud végén, most annyira biztos vagyok benne, hogy nem lesz.
    Ez a feud 3. meccse és ha nakamura most nyer akkor egy még minimum lesz, de lehet, hogy több is.
    Ennek a feudnak ma este vége lesz és aj meg fogja kezdeni a feudját joe val.
    Ettől függetlenül nakamura biztos, hogy bajnok lesz valamikor, ez a karakter nagyon illik hozzá.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek