WWE Battleground 2015. – Előzetes

bbf3d-wwe_battleground_wallpaper_1600x900_by_rory1171-d7xhq19

A Battleground 2015. július 19-én Randy Orton szülővárosából, St. Louis-ból, Missouri államból fog jelentkezni, ahol több érdekfeszítőnek ígérkező csatát is megtekinthetünk majd. Talán a legnagyobb figyelem a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért folyó küzdelemre fog szegeződni, hiszen Brock Lesnar lesz Seth Rollins ellenfele…Valamint a mérkőzéslista a hetek alatt nem csak bővült, hanem sajnálatos módon csökkent is, hiszen az Interkontinentális övért bejelentett Triple Threat küzdelmet törölni kellett Ryback sérülése miatt.

20150709_Battleground_LIGHT_matches-HP_BrockSeth

Brock Lesnar vs Seth Rollins (WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv)

Triple H az előző PPV-t követően szembesítette Seth-et azzal, hogy hatalmas feladat fog rá várni a nagyon közeli jövőben. Ez azonban nem rémítette meg a Bajnokot, aki magabiztosan várta, hogy kit is szán a COO leendő ellenfelének. Ezek a RAW-n megjelent Paul Heyman és Brock Lesnar, akinek a szimpla érkezése hatalmas ovációt váltott ki a közönségből. Ekkor még nem került sor ütésváltásra, ám egy héttel később Rollins és a Vezetőség csapata, szétváltak… A bajnok ennyi bocsánatkérés után egyedül marad? Az övét lassan lecsúsztatja a válláról a kezébe, de nem ejti le. Ekkor Kane hátba támadja Brock-ot, s jön J&J is, de mind alulmaradnak, Seth pedig ismét egyedül. A bestia beront a ringbe, a bajnok először lerohanja, de jön a German Suplex, aztán még egy, és még egy. Brock a WM óta várt erre a pillanatra. Adná az F5-ot, de Kane ismét talpon és érkezik a Chokeslam-mel, ami elsőre nem sikerül, de másodjára már igen! A fenevad összekapja magát és kioszt egy Suplexet a vörös szörnynek is. Hosszan ment az adok-kapok, közben acélszékkel kiiktatták Brock lábát is, ami lehet nem lesz tökéletes a Battleground-ra. Végül a túlerő győzött Lesnar felett.
A sztori utolsó állomása a PPV előtt a július 13-i RAW volt, ahol Brock és Rollins szerződtek a vasárnapi adásra. Itt is komolyan egymásnak estek a felek, ami után végül Seth távozott és Lesnar kiőrjönghette magát.
Kíváncsian várhatjuk, hogy milyen lesz Rollins újabb utazása Suplex City-be, vajon egy Bajnoki övért folyó csatában helyt tud állni a Bestiával szemben?

kevincena150719

Kevin Owens vs John Cena (United States Bajnoki öv)

A történetet kicsit megkavarta, hogy visszatért Rusev, aki egyből mérkőzést szeretett volna a Bajnoki címért John Cena ellen, ám ezt nem kaphatta meg, hiszen Kevin már be volt jelentve első számú kihívónak a PPV-re. Emellett pedig Cesaro is folytonosan jelen van a Nemzeti öv környékén…Vajon valaki beleavatkozik majd a küzdelembe, vagy zavarásoktól mentes összecsapáson harcolhat ismét az NXT egykori Bajnoka egy a United States címvédő?

20150614_Battleground_LIGHT_matches-HP-romanbray

Roman Reigns vs Bray Wyatt

Roman Reigns a Money in The Bank-en nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze azt a táskát, amivel egy esztendőn belül bármikor és bárhol kihívhatja az aktuális Nehézsúlyú Világbajnokot. Azonban Bray Wyatt váratlanul megjelent és elvette ezt a lehetőséget a Shield egykori tagjától. A hetek során Roman nagyon határozottan követelte Bray-től, hogy ne csak a kivetítőn jelenjen meg és beszéljen hozzá, hanem sétáljon le a ringbe és kezdjenek el bunyózni…Azonban erre nagyon kevésszer került sor, hiszen inkább a Bray-től megszokott horrorisztikus Backstage jeleneteknek lehettünk szem és fültanúi. Vajon Roman képes lesz a “New Face Of Fear” ellen határozottan és lendületesen szerepelni, vagy Wyatt felülkerekedik leendő ellenfelén?

20150614_Battleground_LIGHT_matches-HP_OrtonSheamus

Randy Orton vs Sheamus

Az első komolyabb összetűzésükre a Money In The Bank-en került sor, ahol a győzelmet végül a Kelta tudta megszerezni. A hetek során többször egymásnak estek a RAW és a SmackDown adásain, ahol több kevesebb sikerrel képesek voltak felülkerekedni a másikon. Ezúttal vajon az ír bebizonyítja, hogy miért is érdemes a Mr. Money in The Bank név használatára, vagy a Vipera a szülővárosában képes lesz móresre tanítani ellenfelét?

20150614_Battleground_LIGHT_matches-HP_PTPNewDay

Prime Time Players vs The New Day (WWE Tag Team Bajnoki öv)

A Prime Time Players frissen összeállva megszerezte a WWE Tag Team Bajnoki öveket a New Day bandája ellen, akikkel ezúttal ismét összecsapnak, ám most azért, hogy megvédjék a címeket. Vajon sikerülni fog nekik a bravúr, vagy a trió képes lesz felülkerekedni a közönség ellenszenvességén és visszaszerzik a csapatöveket?

20150713_Battleground_LIGHT_Kickoff_HOMEPAGE 2

King Barrett vs R-Truth (Kick-Off)

Az adás első csatájára a Kick-Off-ban fog sor kerülni, ahol a 2015-ös King Of The Ring győztes Barrett fog R-Truth ellen ringbe szállni, akivel a hetek során akadtak komolyabb ellentétei. Vajon a Barrett-et parodizáló Truth képes lesz legyőzni Őt vagy Bad News bebizonyítja, hogy miért is viseli a “King” nevet?

Ezeket a csatákat jelentette be előre a szervezet, amik mellett meg kell említeni, hogy több sajtópletyka szerint Undertaker a napokban eléggé sűrűn jár konditerembe, ami arra utal, hogy ezen az adáson meg fog jelenni. Kíváncsian várjuk ,hogy a Dead Man tényleg megmutatja-e magát a PPV-n…

19 című bejegyzés “WWE Battleground 2015. – Előzetes” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Taker visszatér,robban az aréna.
    Annyi a kérdés,hogy beleavatkozik-e a Lesnar kontra Rollins meccsbe avagy majd a meccs után esik neki Lesnarnak(jóeséllyel)

    Kedvelés

  2. Ambrose mi a fenéért nem kap meccsett? ez már szégyen, az előző ppv-n 1 centire volt a WWE övtöl, a 2 hónapal ezelőttin meg megis nyerte bakker, most meg meccsett sem kap, pfej grat WWE majd csak tönkretesztek még egy tehetséges pankrátort, de csak nyomassátok a széna open csellendzsekett mert az kell a népnek… ah..

    Ettől a PPVtől sokat várok, és hogy UT is ott lesz így meg főleg remélem nem basszák el….

    Akik szerintem nyerni fognak:

    Orton – szülő hazájában lesz, úgyhogy kötve hiszem hogy meglépik hogy kikap, bár Sheamus így még jobban gyengülni fog, nem tudom hogy tervezték vele a táskabeváltást

    KO – ha nem nyer, felakkasztom magam, az lenne a legjobb az üzletnek ha KO nyerne, és Cena szépen csöndben visszavonulna, de sajna még vagy 10 évig elkell viselnünk a fetrengéseit, meg a nevör gív ápot is…..

    Brock – Nagy kedvencem, ezért őt szeretném győztesnek látni, de van egy olyan sanda gyanúm hogy ez ma nem fog megvalósulni, UT itt fog megjelenni az biztos, csak kérdés hogy kit fog megtámadni, valószínűleg Brock nyer DQ-val, és Sethnél marad az öv sajnos…

    New Day – na nem azért mert nagyon csípázom őket, csak így talán kapna egy kis esélyt a Lucha, bár ahogy elnézém belőlük is jobbert fognak csinálni, újabb grat WWE

    Wyatt – mivel Reings nem nagyon csípázom, bár itt annyian nem érdekel a győztes, csak egy jó zúzós meccsett akkarok látni, és ha Reings is csinál valamit, akkor felőlem ő is nyerhett, bár ha végigfekszi majd a meccsett, akkor egyértelműen Wyatt

    Barrett – így is már milliószor kikapott mióta nyert a Ring-en, úgyhogy egy kis győzelmet érdemelné, bár utálom mint a fenét, az 1 mozdulatával együtt, de ne legyen már a jobbberek jobberje, az már elég szégyen rá nézve is….

    Kedvelés

    1. Vicces dolog a merchandising. Cena ezért nem veszít, mert az a rengeteg krumpliagyú mai napig veszi az undorító cuccait. Pont emiatt vesztett múltkor Owens, merthogy John szarjainak eladásai egy vereség után visszaestek. : D . Állítom itt már Cena is inkább háttérbe vonulna, de Vince tolja ezerrel a pénz miatt. Ez volt a sötét oldal. A világos oldal pedig Ambrose. Punk felkaroltja, a pankráció volt istene Jon Moxley. Ő minden egyben, amit Mcmajom a spanyol inkvizícióval űz a cégéből a végtelen egysíkúsága és kiöregedettsége végett, annyi különbséggel, hogy erre mindenki számított is. Dehát az öreg olyan mérhetetlen szarrágó, hogy a fanok, akik valami oknál fogva imádják Deant és veszik az ő cuccait is elég rendesen, egy elég szépen tejelő márkává emelték Dean Ambroset, ilyet nem hagy elveszni az öreg. Így ő is ott van, ahogy itt valaki fogalmazta, folyamatosan közel a tűzhöz, hogy bármikor ki lehessen rugdalni nagyobb fennakadások nélkül a sztoriból és ugyanúgy vissza is lehessen rugdalni, ha éppen szükség van színvonal emelkedésre. Ha nem lennének -de szerencsére vannak- itt az új lányok, akkor biztosra mondanám, hogy mentőmeccsként őt és x-et dobnák be. De reménykedjünk, hogy csak pihentetik, és augusztus közepétől újra kap pusht….amíg ki nem jön a 12R 3:L,,,na igen. Arra rá egy hónapra ismét vegetálás. Ó hol vagy még Crowe,,,

      Kedvelés

      1. szerintem én írtam, és igen, szóról szóra egyetértek. a merch nagy úr. 😀 nem aggódom Ambrose-ért, szerintem is csak egy következő push előtt pihentetik, el tudom képzelni hogy a film promózása miatt pár hetet ki is kell majd hagynia, ezért nem futtatnak most vele komolyabb sztorit. nyár végén / ősz elején újra elő fogják venni és valószínűleg erre az “asylum” témára kicsit felfrissítik a karakterét (aminek nem örülök, miért pont ez a ketyós vonal?). addig pedig bármikor elő lehet venni egy jó meccsre x ellen, pont így.

        Kedvelés

  3. Nekem is lenne egy kérdésem tudom most nem tartozik ide de L.Harper vagy E.Rowan a sérült ?
    Valamint mikor es hogy (vagy valami ilyesmi) ???????????

    Kedvelés

    1. Rowan sérült le azt hiszem valamikor egy Cesaro elleni meccsén (ha jól tudom Live Eventen) és azt hiszem a kezében szakadt el egy izom 4-6 hónapot kell kihagynia

      Kedvelés

  4. Elég kevés mérkőzés, szóval biztos lesznek olyanok is, amiket nem tudunk megtippelni.
    Rollins marad a bajnok (max DQ-val nyer Brock)
    Prime Time Players
    Roman Reigns (bár ezt a feudot nem egy PPV-sre tervezték)
    Kevin Owens
    King Barrett
    Sheamus.

    Kedvelés

  5. Kíváncsi vagyok vajon a lesnar-rollins meccset ki nyeri, rollins egyedül nemsokra viszi a bestia ellen. Bér én nem szeretném ha megint lesnar lenne a bajnok !!!
    A cena-owens meccs szerintem kicsit unalmas lesz, de el kéne már venni az övet cenatol !!
    Remélem Wyatt cena, jericho, ambrose, bryan, ryback után reigns-t is elintézi !!!
    Azt is remélem hogy orton győzelmet arat, bár jelen pillanatban lehet jobb lenne az üzletnek ha sheamus nyer !!
    A PTP. most szerezte az övet és én nem gondolnám hogy ez megváltozna !
    Én nagyon nagyon remélem hogy ezzel a meccsel lezárul a barrett-truth sztori !!!!!!!!

    Egy kis diva meccs tényleg jól jönne!!
    Ahogy az is hogyha taker visszatérne !!!!!!

    Kedvelés

  6. New Day vs PTP—> Inkább a PTP mint az a három idióta..-.- habár talán hárman a New Day nélkül el is mennének de ezzel a ha jó a kedved üsd a tenyereddel mindenkit kitudnak kergetni a világból
    Cena vs Owens—->Owens egyértelmű, remélem Cena nem akar visszavágót…
    Reigns vs Wyatt—> Remélem Wyatt és Reigns megy heelbe, habár ha nyeri is akkor se hiszem hogy tisztán megveri, arra is gondoltam hogy Wyatt felhasználja majd Reigns lányát kitellik tőle hogy meglépje ezt az opciót
    R-Truth vs Barett—> Szerintem Barett, engem már nagyon idegesít Truth, WM előtt még poénos volt ahogy lopta az IC övet..:D de most ?…WC pumpával mászkál…miért nem hoz be egy WC-t és használja Trónnak ? -.-“””. Pedig szerintem alapból nem rossz pankrátor de ezzel az idióta karakterrel csak jobbernek való.
    Sheamus vs Orton—-> 1000% hogy Orton, csak Sheamus-nek nem tesz jót egy vereség ha mostanában akarják beváltatni a táskát vele…pedig amekkora nagy beharangozása volt hogy visszatér a nagy “Kelta Harcos” kb most Royal beceneve illik rá:”Írek szégyene:”DD” Kár érte.
    viszont a Lesnar vs Rollinst nehéz lenne megjósolni…így majd éjjel kiderül mi lesz.
    arról is beszélnek ,hogy betolnak még egy meccset az adásba ami egy Neville vs Stardust lesz ahol szerintem Stardust nyer majd…habár az is jó lenne ha visszajönne Goldust és felkarolná utána meg megvernék a PTP-t az SS-en…
    Undertaker biztos szerepelni fog mert ott van a helyszínen :D:$*.* ez lesz az adás fénypontja:$

    Kedvelés

    1. IC meccs helyett egyrészről nagyon remélem, és esélyét is látom, hogy női mérkőzést lássunk. Egy Lynch vs Naomira nagyon kíváncsi lennék. Másrészről, ha még így se lenne meg az adásidő, akkor jelen meccsek alapján pihenőpályán lévő kedvenceimet egymásnak ereszthetnék egy NO DQ-ba. Természetesen Deanről és Harperről beszélek. Minden mással egyetértek, nagyjából pont ezt írtam volna le én is.

      Kedvelés

      1. Dean vs Harper és NO DQ jól hangzik 😛 igen olvastam hogy az NXT-s díváknak lehet lesz megint szegmensük habár szerintem a triple threat TT meccset az SS-re tartogatják

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek