WWE Extreme Rules 2018. – Előzetes

Következik a SummerSlamet megelőző – vagy ha úgy tetszik felvezető – PPV, amely az Extreme Rules képében tárul majd a szemünk elé.

Meglehetősen telített kártya, hét címmérkőzés kíséretében. Brock Lesnar kivételével az összes bajnok megméreti magát, hamarosan pedig kiderül, hogy több, vagy kevesebb sikerrel teszik-e mindezt.

Kickoff
Kezdés – hétfő, 00:00

Sin Cara Vs. Andrade “Cien” Almas w/Zelina Vega

Kedden váratlanul rittyentettek egy igencsak jó mérkőzést, így kíváncsian várhatjuk a második felvonást. Andrade ezt is sikerrel abszolválja honfitársával szemben?


The New Day Vs. Sanity – 6 Man Tag Team, Tables Match

Igencsak megosztólag hatott, hogy pont ezt a találkozót pakolták a felvezető műsorra – szemben mondjuk a Bálor vs. Corbin, vagy épp RAW Tag Team bajnoki övmeccsel. No mindegy, rosszabbul így sem járunk majd. Talán több időt kapnak a srácok, hogy kiéljék extrém hajlamaikat ezen összecsapás alatt, amelynek alapjául egy viszonylag friss rivalizálás szolgál. A New Day ugyanis megsínylette a Sanity egyik-másik erődemonstrációját, és bizony túlságosan is érzékenyen érintették a móka nagymestereit ahhoz, hogy csak úgy eleresszék a történteket.



Main Card
Kezdés – hétfő, 01:00

Seth Rollins Vs. Dolph Ziggler (C) w/Drew McIntyre – Intercontinental Championship, 30-Minute Ironman Match

Ha minden a terv szerint halad, erről a meccsről most nemigen kellene beszélnünk. Seth Rollins nagyszerű IC-bajnoki futásának Dolph Ziggler vetett véget pár hete, amikor is legyőzte Sethet annak Open Challenge alkalmával. Visszavágójuk instant klasszikus lett a RAW történelmében, ám Drew McIntyre belerondított, így a PPV-re 30 perces Ironman csatát utaltak ki nekik osztályrészül. Mire megy az Architect? Ne feledjük, Ziggleren túl még McIntyre-re is figyelnie kell.


Asuka Vs. Carmella (C) w/James Ellsworth – SmackDown Women’s Championship, Shark Cage Match

Egyelőre megállíthatatlannak bizonyul Staten Island hercegnője, aki immár három hónapja birtokolja a kékek Women’s címét. A Money In The Bank után, ezúttal is Asuka lesz az ellenfele. Visszavágójuk nagyban köszönhető James Ellsworthnek, aki féléves száműzetést követően bukkant fel ismét a promóciónál. Végzetesen befolyásolta a címmeccset, Carmella legnagyobb örömére, na és persze Asuka legnagyobb bánatára. Most azonban a Shark Cage fogja lesz. Igen ám, csakhogy a közelmúlt Shark Cage meccsei hűen példázzák, hogy a szerkezet önmagában még édeskevés ahhoz, hogy kizárja a beavatkozást. Vajon ez jelenti majd a különbséget, s egyúttal az egérutat Carmellának?


B-Team Vs. Deleters of Worlds (C) – RAW Tag Team Championship Match

Érdekesség lehet, hogy ennek a meccsnek már a Money In The Banken létre kellett volna jönni, de végül hat nappal a gála előtt a puszta ötletét is bőszen tagadták. No mindegy, íme a pótlás. A nagy lendületben lévő B-Team, vagyis az egykoron méltán híres Miztourage élesben is megkapja a lehetőséget a flagship show csapatbajnoki aranyaira. Folytatják a megkezdett utat, vagy a címvédők kapják össze magukat érdemben?


Shinsuke Nakamura Vs. Jeff Hardy (C) – United States Championship Match

Voltaképp még el sem kezdődött Styles és Nakamura összecsapása a Money In The Banken, már meg volt alapozva ez a US-bajnoki viszály a folytatásra. Emlékezhetünk; Nakamura egy övön aluli ütéssel demonstrálta Hardyn a MITB előtt, hogy mi vár Stylesra. Jeff azonban meglehetősen a szívére vette a történteket, így a MITB után meg is célozta Shinsukét a revans jegyében. Címmeccsük első körben elmaradt, mivel a japán szerencsétlen kutyatámadás áldozata lett. A felsőbb vezetés viszont nem esett kétségbe, és kiírták a találkozót az Extreme Rulesra. Elérkezett a trónfosztás ideje? Netán Hardy lep meg bennünket azáltal, hogy hibátlanul állja majd a sarat esélyesebb riválisával szemben?


Nia Jax Vs. Alexa Bliss (C) – RAW Women’s Championship, Extreme Rules Match

Egy hónapja ilyenkor alig akadt volna olyan, aki ezt a párosítást vetíti előre az Extreme Rulesra. Nia az akkori bajnok épp Ronda Rouseyval feudolt, majd ütközött, ám meccsük nem érhetett érdemi véget. A friss MITB-győztes, Alexa Bliss csapott le rájuk. Hatástalanította Rouseyt, utána pedig annak rendje és módja szerint Nia-t. Kiosztotta a Twisted Blisst, amely meghozta számára az ötödik Women’s bajnoki regnálást. 24 órával később, Rouseyt felfüggesztették miután eldurrant az agya és alaposan helybenhagyta Alexát. Nia közben visszavágót kapott a PPV-re, ráadásul Extreme Rules-stipuval fűszerezve. Hétfőn már kaphattunk is egy minimális ízelítőt, na de mi lesz a helyzet élesben? Nem szabad továbbá arról sem megfeledkezni, hogy Rousey az első sorból figyeli majd a ringben zajló eseményeket. Beavatkozik?


Rusev w/Aiden English Vs. AJ Styles (C) – WWE Championship Match

Túl a Shinsuke Nakamura elleni viszályon, új kihívások felé evezett a november óta regnáló WWE Bajnok, AJ Styles. Ezt egy hat fős Gauntlet meccs segítségével kapta meg. Rusev került ki belőle győztesen, így a bolgár a karrierje legnagyobb lehetőségével találta szemben magát. Mire megy Styles ellen? Bizonyítja, hogy helye van a main eventben, vagy Styles simát átlép rajta a SummerSlam felé vezető út érdekében?


Braun Strowman Vs. Kevin Owens – Steel Cage Match

Az elmúlt hetek megpróbáltatásait és menekvéseit követően, ezúttal garantáltan nem lesz kiút. Legalábbis, Kevin Owens számára. Egy acélketrecben lesz kénytelen megküzdeni Mr Money in the Bank, Braun Strowmannel.


Finn Bálor Vs. Baron ‘Constable’ Corbin

A töltelék meccsek töltelékjét kapjuk, amikor is Finn Bálor egy az egyben ütközik a RAW kordinátorával, Baron Corbinnal. Corbin új karaktere meglehetősen lebutította őt a ringben, kb Kane 2015-ös szerepéhez lehetne hasonlítani. Ebből kifolyólag nem is valószínű, hogy sok jó vár rá. Bálor megoldhatja, bár láttunk már furcsa dolgokat…


Team Hell-No Vs. The Bludgeon Brothers (C) – SmackDown Tag Team Championship Match

Alighanem az eddigi legkeményebb dióval szembesül a Bludgeon Brothers, hisz ellenfeleik az egyesült Team Hell-No lesznek. Daniel Bryan és Kane elszántan hajszolják a címeket, igaz az összhangon van még mit csiszolni. Képesek lehetnek tartóztatni a mindeddig tartóztathatatlan címvédőket?

Roman Reigns Vs. Bobby Lashley

Ezzel pedig elérkeztünk a program végére, vagyis a főeseményhez. Roman Reigns ellenfele ezúttal Bobby Lashley lesz, szóval Lesnar híján máris ellövünk egy szupermeccset. Mindkét srácnak elege van a másikból ezért vagy azért, így nem volt különösebb kérdés, hogy Kurt végül összeereszti-e őket a gálára. Kemény bunyót ígérnek mindketten, meglátjuk mennyi igazolódik be a jóslatokból. Egyfajta #1 contender meccsnek is felfofhatjuk ezt, tekintve, hogy aki innen győztesen távozik, az jó eséllyel Brock Lesnarral nézhet farkasszemet legközelebb.


A PPV videó-anyaga már hétfő reggel elérhető lesz az oldalon, összefoglalóval azonban csak késő este tudunk majd szolgálni. Amennyiben élőben szeretnéd követni a 2018-as Extreme Rulest; akkor ide kattintva könnyedén megteheted majd hajnali egy órától.
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

6 című bejegyzés “WWE Extreme Rules 2018. – Előzetes” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Szerintem:
    – sima Andrade
    – Sanity (ha van eszük), New Day ha jól fogynak a palacsinták
    – Seth vs Ziggler döntetlen
    – Carmella (vicc, amit Asukával művelnek)
    – mindegy, valamelyik vicc csapat, gondolom Wyatték
    – Nakamura (herecsapással)
    – Bliss, majd SS-en Triple-Threat
    – Styles
    – ez annyira Strowman-nak néz ki, hogy Owens (valaki beavatkozik)
    – Corbin
    – Brothers
    – Regins

    Kedvelés

    1. Nekem is annyira gyanús ez a full strowman dominancia hogy tuti valahogy behúzza owens…….az lenne a legjobb ha brock beállna zavarni a rámpára ezzel is jelezve hogy ez még nincs lefutva és strowman se sebezhetetlen aztán valahogy elvennek végre lesnartol az övet a következő hónapokban…..de ezzel a bezavarassal még kicsit értelmet is adhatnak az egésznek

      Kedvelés

      1. Pinnelni biztosan nem fogja, de az szerintem is benne van, hogy amíg valaki bezavar. addig Kevin kiszökik. Vagy valamilyen agyament befejezés, mint a Big Show ellen vagy Lesnar vs Reignsen, hogy kidöntik a ketrecet és Owens ér le előbb.

        Lesnart pont nem hiszem, szerintem neki megjelenésenként fizetnek és talán már csak egy van kifizetve, ami az utolsó meccse lesz (remélem). Jó lenne valami beavatkozás egy hiteles arctól, aki Braun méltó ellenfele lehet az SS-en, mert jelenleg Owens-el együtt csak kallódnak.

        Kedvelés

  2. Tippjeim:
    Andrade
    Sanity
    Ziggler (vagy 0-0-val döntetlen)
    Carmella (Ellsworth valahogy kijut a ketrecből)
    Deleters of Worlds
    Jeff Hardy
    Bliss
    Styles
    Owens (vagy szövetkezik újból valakivel, vagy más trükköt vet be.)
    Corbin (Nála is ugyanaz, mint Owens-nél)
    Bludgeon Brothers
    Reigns

    Kedvelés

  3. Minden meccs 100%-ra biztos végkimenetellel rendelkezik szerintem ..nevetséges hogy egy ilyen rosterrel ennyire semmirevaló cardot hoztak össze ilyen kiszámítható eredményekkel..majdnem minden meccsnek ellenkező eredménnyel kellene zárulnia ,mint ahogy fog.

    Kedvelés

  4. Nem írnám le corbint.
    Ezzel a karakterrel szerintem kezdetét fogja venni a push, amit már a rawra kerülése előtt pletykáltak.
    Én sem vagyok oda azért, hogy a meccseken is öltönyt hord, de inkább ez, mint az amit ezelőtt kapott, vagyis a semmi.
    Bálorral ráadásul nem kezdenek semmit, aj óta voltaképpen semmit nem nyert, még kane-nek is jobbolt, szerintem simán odadobják corbinnak.
    Finn azért volt olyan sikeres mikor felkerült, mert akkor volt roman doppingbotránya és vince úgy gondolta, hogy inkább bálor legyen a
    #1guy, de a sérülése mindent felülírt.
    Vince időközben rájött, hogy romant akarja, mire bálor visszajött már ismét roman körül forgott a világ.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!