WWE Extreme Rules 2018. – Összefoglaló

Zsúfolásig telt kártyával jelentkezik az Extreme Rules, amely mindenekelőtt a szokásoknak megfelelő Kickoff adással veszi kezdetét.

A Kickoff ide kattintva tekinthető meg.

 

 

B-Team Vs. Deleters of Worlds (C) – RAW Tag Team Championship Match
Axel és Dallas heteken át dominálták a bajnokokat, így általános várakozást szűlt, hogy ezúttal alulmaradnak. A meglehetősen átlagos csata azonban totális döbbenetbe torkollott, ugyanis Axelék legyőzték a címvédőket. Döbbent arcok a leláton, mindazonáltal nem csalás-nem ámítás; új RAW Tag-bajnokaink vannak.

Kurt Angle-t láthatjuk és hallhatjuk. A GM ultimátumot ad Brock Lesnarnak, ugyanis újra sikertelennek bizonyultak a tárgyalási kísérletek. Lesnarnak mostantól két választása van. Az első, hogy megjelenik holnap este a RAW-n. A második, hogy elfogadja Kurt ajánlatát a következő címvédést illetően. A harmadik eshetőség, hogy Angle megfosztja őt a Universal bajnoki címtől.

Finn Bálor Vs. Constable Baron Corbin 
A közönség nagy szeretetben részesítette Bálort, aki ennek megfelelő akarással vetette magát a küzdelembe, amely a vártnál talán jóval színvonalasabb volt. Corbin tisztesen helytállt, sőt, sikerrel hárította Bálor főbb kísérleteit a győzelemre. Végül azonban, Bálor megkontrázta az End of Dayst, amelyből kopogtatni tudta Corbint.

A backstage-ből kapunk képet, amint Harper és Rowan hatalmas verésben részesítik a Team Hell No-t. Hogy lesz ebből így címmeccs?!

Asuka Vs. Carmella (C) – SmackDown Women’s Championship Match 
Carmella az első pillanattól próbált megragadni minden lehetőséget a csalásra, azonban Asuka résen volt. Aprította rendesen a bajnokot, akinek látszólag nem volt menekvés. Az Asuka Lockból még kiutat talált, de utána már Ellsowrth közbenjárására volt szükség. James addig-addig tökéletlenkedett, míg kijutott, majd felakadt a ketrecre. Asuka kihasználta a helyzetet és alaposan elpáholta, a segítségére siető stuffosokkal együtt. Carmella hátulról támadott, nekilökte Asukát a ketrecnek, majd sikeresen kopogtatott.

Shinsuke Nakamura Vs. Jeff Hardy (C) – United States Championship Match 
Villámgyors ütés övön alulra, még a gong előtt.. Hardy sorsa megpecsételve. Nakamura kiosztja a Kinshasa-t, és kopogtatja a sebesült bajnokot! (Jeff egyébként sérült, így érthető a gyors finish!)
Ekkor nem más érkezett, mint Randy Orton. A térdműtétből felépülő Vipera lassan, megfontoltan vette birtokba a ringet. Szemezett egy sort Nakamurával, majd hidegvérrel tetézte Jeff gondjait. Heel Turn Randytől, méghozzá egy altájékra mért rúgás következtében. DRÁMA!

Braun Strowman Vs. Kevin Owens – Steel Cage Match 
Owens megppróbálkozott a menekvéssel, de miután nem sikerült neki inkább felvette a kesztyűt. Váratlan Superkickkel rendítette meg Strowmant, majd értékesített egy Frog Splasht,  ám a tus azonnali kudarcba fulladt. Csakhamar jött a büntetés, amely kellemetlen pillanatokat okozott Kevinnek. Ő azonban derekasan küzdött, és még egy bilincset is bevetett a siker érdekében. Közvetve nem ment vele semmire, így hát elindult felfelé a ketrec falán. Strowman elszakította a karperecet, majd Owens után indult. A ketrec tetejére álltak, a közönség soraiban talpra szökkentek, hisz OMG-moment következett. Strowman levágta onnan KO-t, egyenesen a kommentátorasztalra. Owens ugyan nyert, de a mellékelt ábra hűen árulkodik a helyzetről.. Hordágyon távozott, miközben Strowmant ismét elöntötte a pusztítás mámora.

Team Hell No Vs. Bludgeon Brothers (C) – SmackDown Tag Team Championship Match 
Bryan dönthetett, hogy nekivág-e Kane nélkül.. Természetesen fejjel rontott a falnak, és egymaga indult csatába Harperék ellen. Állta a sarat ameddig tudta, de még a YesLock sem lehetett elég hatékony a túlerővel szemben. Kane is megérkezett aztán, így többé-kevésbé kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Chokeslam-partyt rendezett a veterán, de túlgondolta a szitut és a Tombstone-ba már beletört a bicskája. Bryan beváltotta magát, viszont ez sem vezetett fényesebb jövőhöz. Hamar kiiktatták, így végül címvédést láthattunk.

Roman Reigns Vs. Bobby Lashley 
Hoppá-hoppá.. Nem ők vívják a főeseményt. Lassan indultak be az események, folyamatosan próbáltak egymásra licitálni, több-kevesebb sikerrel. Lashleyé volt az első komolyabb manőver, de Roman sem maradt sokáig az adósa. Lashley komoly bumpot produkált a kötelek fölött, ám a riadalom ellenére nem esett komolyabb baja. Olyannyira nem, hogy utána még egy Dominatorra is futotta az erejéből. Roman kitört, a pillanatokkal későbbi Spear-kísérletet pedig egy Superman Punchcsal kontrázta. A kopogtatás eredménytelennek bizonyult, s ezen a ponton fordulóponthoz érkeztünk. A ringen kívüli Spearből semmi nem lett, Lashley blokkolt hatásosan. A ringbe visszatérve, Lashley ismét a sarok felé indult. Reigns leszedte onnan egy Superman Punchcsal, majd a Spearrel tett volna pontot az ütközet végére, azonban Lashley a magáéval válaszolt kontraképp. Kopogtatott, és megnyerte az összecsapást. Ő mehet Lesnar ellen?

Nia Jax Vs. Alexa Bliss (C) – RAW Women’s Championship, Extreme Rules Match 
Káosz a köbön.. Beavatkozott Nattie, alkotott Mickie, na és persze Rousey sem nézhette tétlenül az igazságtalanságot. Nia mindeközben majdhogynem lezárta a meccset, de Bliss segítségére ismét Mickie sietett. Bliss ezután érvényre juttatta taktikáját, és megvédte a címet.

Rusev Vs. AJ Styles (C) – WWE Championship Match
Rusev végig partiban volt és kiélezett csatát volt képes produkálni a már 250 napja regnáló bajnokkal…Szabadult a Culf Crusherből, majd English közbenjárásával előnyhöz jutott és kiosztotta a Machka Kicket, de Styles kitört az utolsó pillanatban. Acolade, de nem.. Styles a Pelé Kickel előnyt szerez. Tovább támadna, de Rusev egy Roundhouse Kickel blokkol. Acolade kísérlet, de nem bírja a térd.. Elképesztő izgalmak.. Dráma a köbön. AJ kioszt egy 450 Splasht, ám ez sem vezet eredményre. Rusev az utolsó leheletéig küzd.. Styles lerázza Englisht, majd értékesíti a mindent eldöntő Phenomenal Forearmot.
A meccs előtti legnagyobb kérdés az volt, tudja-e bizonyítani Rusev, hogy megérett a main eventre? Nos, tudta. Parádés teljesítmény, amellyel nem utolsó sorban AJ Stylest is visszahozta az élők sorába! WWE Bajnokhoz és #1 brand-archoz méltó performanszot villantott a címvédő! 

Seth Rollins Vs. Dolph Ziggler (C) – Intercontinental Championship, 30-Minute Ironman Match
Az első tíz perc abszolút Sethről szólt, hisz kétszer is képes volt detronizálni Zigglert – másodszor a Curb Stomppal. Ekkor McIntyre esett neki Rollinsnak, ezért pedig DQ járt. 3:0..! A verés folytatódott, Ziggler pedig behúzta az első pontját. Csakhamar követte a második, amelyet egy Superkick váltott ki a megtépázott bajnokon. Újabb Superkick-kísérlet, de ezt blokkolja Seth. Dolph azonban túljár az eszén, villan a Zig Zag, amellyel egyenlít a ShowOff. Ziggler egy orbitális csalással szerzett vezetést, majd hosszasan kezdte gyötörni Rollinst, aki tíz perccel a vége előtt kapott erőre. Elkeseredett harcot folytatott az idővel Seth, de egyszerűen semmi sem akart összejönni. Három perccel a vége előtt aztán sikerrel kopogtatta Zigglert, kiegyenlítve az állást. A végén hiába indított mindent elsöprő rohamot, a Curb Stomp utáni tusra már nem maradt idő.. Érkezett Angle, aki kijelentette, hogy nem érhet ilyen véget ez az elképesztő összecsapás. A következő tus dönt!! Rollins harcra kész, ám a semmiből felbukkanó McIntyre eltereli a figyelmét. Ziggler résen, kiosztja a Zig Zaget, amely címvédést eredményez!

Ezekkel a képsorokkal ért véget az Exreme Rules, amelyet a RAW követ majd. Vajon tiszteletét teszi Brock Lesnar?

13 című bejegyzés “WWE Extreme Rules 2018. – Összefoglaló” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Még azt is el tudnám képzelni, hogy romant most kihagyják ebből az egészből és tényleg lashleyt küldik brock ellen.
    Strowman pedig itt fog váltani, vagy úgy, mint rollins legutóbb, vagy a győztesen.
    Megszerzi az övet és majd ez után fog beszállni roman.
    Merész, de lehetséges forgatókönyv.
    Habár az is igaz, hogy ez a roman-lashley egy tét nélküli meccs volt, tehát korántsem biztos hogy lashley megy brock ellen.

    Kedvelés

  2. Rusev előbb utóbb WWE Champ lesz, ebben biztos vagyok!
    Ronda Rousey-ról mondtam már, hogy jó segge van, de azt is, hogy nem pankrátor a csaj. Nos…ez még mindig igaz.

    Kedvelés

    1. Hát szerintem ahhoz képest hogy hónapok alatt kellett megtanulnia a szakmát ennyi idő alatt ennyi fejlődés nagyon is jó….. sőt rajta legalább látszik hogy mennyire is akarja ezt csinálni és mennyire élvezi hogy itt lehet

      Kedvelés

  3. Két, de max három értékelhető meccs volt ezen a gálán, New Day vs Sanityt nem láttam a Kickoffon, de talán még az?

    Lashley nyert ezzel a spearrel hívott dolognak, számomra nagyon unalmas, de lehet csak azért, mert már a TNA-ben is untam őt bevallom inkább nyert volna Roman. Rusev-Styles valami eszméletlen jóra sikeredett, Styles ugyanolyan mint Lesnar, fogalmam sincs mikor és ki ellene fogja elbukni az övet egyszerűen annyira egyben van, hogy nincs rá egyenlőre megoldás. Rusev kapott egy nagy esélyt, hogy felkeltse a vezetőség figyelmét is, szerintem élt vele, de a SummerSlamre meglepődnék ha megint 1v1-be kapna esélyt az övre. Fő meccs meg ami felrakta az i-re a pontot, számomra az iron man match egyik legfárasztóbb stipu ami a birkózásban létezik, mert tudnak borzasztó rossz meccsek is keletkezni belőle a hosszú idő kikötések miatt. Hát én nem hittem, hogy Ziggler a Roode elleni rossz feud után még lehet érdekes, de nagyon passzolnak McIntyrel, és hiába küldték ki McIntyret a végén mégis visszajött segíteni Dolphnak hiszen ugye milyen kijátszható ez a kiküldés szabálya is. 😀 Végén bevallom azt hittem jön Ambrose főleg mikor ráváltott a kamera valaki berohanó emberre, Ziggler nyer őket új irányba viszik és jöhet a Dean vs Rollins.

    Szerintem ahogy ti is írtátok, nem vártunk sokat, így az én mércémet is megugrotta a PPV,de ennél azért jóval több kell a SummerSlamre.

    Kedvelés

  4. Nagyon érdekes, a vártnál több izgalmat, de több kérdést is hagyott.
    Kiemelnék néhányat.

    RAW TT MECCS
    bebizonyították, hogy mennyire is nem érdekelt senkit wyatt és hardy viccfutása, pedig jó is lehetett volna

    SD TT MECCS
    ennek most tényleg mi értelme volt?
    harper és rowan az utóbbi évek legsikeresebb tt-je, simán be kellett volna húzniuk a meccset és ezzel véget vetni a feudnak, de hát nem…
    a napnál is világosabb, hogy ennek még lesz folytatása, mivel a féllábú kane és a félkarú bryan még így is helytállt, ami már önmagában vicc

    US MECCS
    no comment

    LASHLEY VS REIGNS
    hát igen
    gondolom nem mondok úja, ha azt mondom nem is a meccsen, hanem a végeredményen néztem nagyot
    akkor most lashleyt küldik lesnar ellen?
    ezzel csak az a gond, hogy hogy lashley nem győzhet
    kizártnak tartom, hogy azért hizlalták eddig brock karakterét, hogy egy olyasvalakit lakassanak végül jól vele, aki a legjobb esetben is 2, max 3 évig lesz még a szakmában
    tény, hogy jól tartja magát, és a legtöbb huszonéves megirigyelné a kondiját de már túl van a 40 en
    ez lesz az utolsó futása, ha ő megy brock ellen, akkor be fog bukni és kitudja meddig lesz még bajnok

    WWE MECCS
    nagyot néztem volna, ha ráadják az övet rusevre
    de szerencsére igazam volt, képes megállni a helyét a main mezőnyben, neki kellett volna megkapni a táskát, de remélem most azért felfigyeltek rá

    UNIVERSAL MECCS
    jah mindig elfelejtem….

    Kedvelés

    1. Muszáj lenne logika szempontjából mást küldeni roman helyett lesnar ellen mert ha belegondolsz most egymás után többször is ő volt és többször is veszített és igen én is annak örülnék a legjobban ha valaki véget vetne végre lesnar vicc uralmának (akár roman is elveheti tőlem ) csak gondolom pont mivel évek óta erről szól minden kicsi logikának kell benne lennie

      Kedvelik 1 személy

  5. Bray végre egy pusztítóként áll ott erre ilyen szarral veszít egy ilyen vicc ellen… szégyen

    Asuka – carmella
    mindenki tudta mi lesz majd de még így is fel tud húzni

    Shin – Jeff
    ez megint mi a fasz volt? legalább Orton heelként tért vissza és nem megvédeni akarta Hardyt

    Braun egyre inkább egy rossz vicc
    egy eltúlzott karikatúra lett ez is
    remélem Brock ellen is ennyi esze lesz és úgy lesz erős hogy elveszíti a meccset

    Bob-Roman
    tényleg érdekelt ez a meccs valakit?

    Kedvelés

  6. Amúgy szerintem ez ilyen wwe taktika mostanság hogy előzetesen mindenki egy szar ppv-t vár mert a cardról meg mindenről arra következtet az ember és aztán hoznak egy kb közepes ppv-t ami nekünk mivel szarra számítottunk jónak tűnik…..alacsony lécet könyebb megugrani😂

    Kedvelik 1 személy

  7. Hát összességében mivel nem volt szerintem senkinek nagy elvárása a ppv-vel szemben ezért annyira nem volt ez vészes……voltak jó meccsek (rusev vs aj pl.) Voltak meglepetések (lashley win, b team win)….és hát nemtudom de én bálort corbint asuka-t és owens-t is nagyon sajnálom mert mindegyiknek ettől csak jobb időszakai voltak mint amit most kreatív szinten művelnek velük és többet érdemelne a jelenlegi helyzetétől mind a 4…..és hát nemtudom orton mennyire vehet turnt ha nakamura ellen akarják esetleg küldeni mert hogy nakamura is heel plusz értem én hogy orton meg élő legenda meg minden de jobb lenne már átadni a helyet a többieknek mert egy dillinger simán lehetne az us öv körül egy almas is de akár egy samoa joe is amíg nem viszik főövre

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!