RAW Előzetes, április 16. – Superstar Shake Up (1. nap)

Ma éjjel új fejezet íródik a Brand Split történelmébe, búcsút inthetünk szeretett – vagy épp gyűlölt – rosterünknek, ugyanis következik a két napos Superstar Shake Up. 

Kezdve rögtön a RAW-val, ahová egytől-egyig megérkeznek majd a SmackDown LIVE kiválasztottjai.

Befejezetlen ügy

Bobby Lashley ezzel a címszóval tért vissza tíz év után a WWE-be. A RAW legújabb üdvöskéje impresszív belépőt produkált Eliasszal szemben, de vajon mit tartogat a jövő számára? Állítása szerint a nagy meccsek miatt érkezett, szóval kezdhetjük dörzsölni a tenyerünket a szupernehézsúlyú derbikre.

Újabb szálka a szemben

Bayley segíteni akart, jó szándékkal jött, ám végül véletlenül lecsapta Sasha-t, aki ennek következtében fájó vereséget szenvedett Mandy Rose-tól. A vezetés nem késlekedett sokat, így kiírtak egy találkozót a két egymástól egyre inkább eltávolódó barátnő között. Legutóbb Bayley nyert, vajon most is neki kedvez a szerencse?

Célállomás: Szaúd-Arábia

Sheamus és Cesaro visszavágót kaptak a RAW Tag Team övekre, vagyis inkább csak címmérkőzést, tekintve, hogy a új bajnoki duó 24 óra múltán fel is oszlott. A BAR ellenfele vagy a frissen alakuló Hardy és Wyatt, vagy pedig a Revival lesz. Előre lefutott párharc, netán meglepetés győzelem a Revivaltól?!

Ki lesz a kihívó?

Ember Moon debütált, minden szép és jó volt, viszont Nia Jax kihívóra vár. A RAW Women’s bajnok hamarosan kaphat is egyet, kérdés, hogy pillanatnyi kolléganői, vagy esetleg a kékektől érkezők közül kerül ki a majdani Backlash-ellenfele.

Kihívás elfogadva

Roman Reigns az elveszített Mánia-főmeccset követően nem adta alább szándékait arra vonatkozóan, hogy megveri Brock Lesnart a Universal Heavyweight övért. Ekkor azonban visszatért Samoa Joe, aki a maga sajátos stílusában, miután rámutatott a lényegre – kihívta Romant a Backlashre. Mondhatni ő mindenképp jól jár, hisz a legjobb forgatókönyv alapján a bajnoki címért léphet ringbe, míg a “legrosszabb” esetén is sansza nyílik arra, hogy lefojtsa Reignst a Prudential Center közepén.

A Shake Up első estéje

Az adás fénypontjaivá válhatnak a SmackDownról érkező Szupersztárok. Egyelőre megtippelni is nehéz, hogy kik lesznek a szerencsések, aki a jövőben a flagship sho kötelékében hivatottak majd húzni a szervezet szekerét.

Egy gondolat a(z) “RAW Előzetes, április 16. – Superstar Shake Up (1. nap)” című bejegyzésnél

  1. Szerencsére minden olyan átment aki már nagyon zavart mahal roode(kezdett unalmas lenni), natalya(ő is nagyon unalmas volt), mojo,breezango és remélem ezek helyett minőségi cserék jönnek és talán helyre is jön a smack….bár örültem volna ha orton is megy mert már látványosan nincs kedve semmihez viszont mivel cimmecsekbe rakják elveszik a lehetőséget a többiektől …..Főleg hogy heel turnt nem adnak neki nehogy élvezze az egészet….

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!