RAW Összefoglaló, augusztus 6. – Angle reagál

Florida államba, azon belül is Jacksonville városába tesszük át székhelyünket a flagship show kedvéért. Visszatekintéssel indítunk, méghozzá nem meglepően a múlt hét legfelkapottabb sztorivonalával, amelynek végén Brock Lesnar F5-val büntette Kurt Angle-t.

A RAW adás IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Kurt Angle érkezik a nyitányon, s nem is egyedül, hanem Constable Corbin kíséretében.

Kurt a szokásoknak megfelelően köszönt bennünket a RAW-n, majd felhívja a figyelmet, egyrészt a Ronda-meccs szempontjából történelmi jelentőségű estére, másrészt arra, hogy a lánynak – egyes UFC ex-bajnokokkal ellentétben – nem esik nehezére ringbe lépni. Angle elkezdené ecsetelni az F5 következményeit, de ekkor megérkezik Roman..
Roman hangsúlyozza, hogy tiszteli Kurt munkásságát, de legyenek őszinték egymással; ha kipaterolja a Big Dogot a házból, mégis ki fog rendet tartani? Senki! Ezért intézhette őt el Brock. Roman kíváncsi volna rá, hogy mit tart Corbin ilyen mulatságosnak, főleg annak tükrében, hogy hanyatt-homlok menekült mihelyest Lesnar ránézett.
Kurt szerint senkinek sem voltak ínyére a történtek, mindenesetre ez csak a jéghegy csúcsa volt.
Roman nagy szeretné, ha most nem Brock felfüggesztése, vagy a meccs törlése következne..
Kurtnek esze ágában sincs törölni a meccset. Lesnar ringbe fog lépni, Romannek pedig megvan az esélye. Sőt; Kurt reméli, hogy Roman szét is fogja rúgni Lesnar valagát.
Corbin megvédené magát a kritikával szemben. Nem menekvésnek nevezné tettét, hisz aznap éjjel ő már túlvolt egy meccsen, ráadásul azzal szemben, aki Romannel ellentétben meg tudta nyerni a Universal övet.
Kurt viszont úgy véli, Baron ezzel együtt is viselkedhetett volna férfi módjára.
Corbin tudni szeretné, hogy Kurt az ékes példája a férfiasságnak? Úgy tesz, mintha övé lenne a RAW, holott ő csak meccseket ír ki. Baron, egyszerűen megbízhatatlannak tartja Angle-t.
GM-ünk igazat ad neki; ő írja ki a meccseket. Rendel is egy bírót a ringbe, ugyanis máris kezdődhet Baron és Roman összecsapása.

Constable Corbin vs. Roman Reigns 
Corbinnal piszkos kis támadása nem vezetett eredményre, mint ahogyan a Roman által rögtönzött Superman Punch sem.. Nagyszerű csatát láthattunk, Corbin igyekezett a legjobbját nyújtani a frusztrációtól hajtott Reignsszel szemben. Mivel semmit sem tudott győzelemre váltani, végül inkább meg akart hátrálni a Spear elől. Érkezett viszont Bálor a bejárat felől… Roman egy Superman Punchal mattolta a kizökkentett Corbint, majd a Spearrel rövidre zárta a mérkőzést.

Corbin megpróbáltatásai ezzel még nem zárultak le, hisz Bálor is megtorolta a múlt heti ütközetük után történteket..

Láthatjuk Dolph és Drew múltkori támadását, amelyet Seth-tel szemben indítottak.
Rollins ennek kapcsán érkezik Angle-höz, mégpedig, hogy megpróbálják orvosolni a McIntyre keltette állandó problémát. Kurt felajánl egy tag team meccset ma estére, amennyiben Seth talál maga mellé egy partnert.

Bobby Roode vs. Mojo Rawley 
Jópár hónapos (még a SmackDownos időkből eredő) csatabárdot ástak ki a srácok az elmúlt időszakban. Igen erőfitogtatós meccset vívtak a konfliktusuk tükrében. Roode megtalálta régi önmagát, gátat szabva ezzel Mojo remeklésének.

Elias elmaradhatatlan szegmense következett, a tarkításról pedig ismét Bobby Lashley gondoskodott. A szópárbaj persze veréssel végződött, melyből most sem Elias jött ki jobban.

Tyler Breeze próbálkozik be Rollinsnál, hátha lehet a partnere.. Hamar ki kell azonban ábrándulnia, hisz megjelenik Roman, aki gyorsan közli, hogy ő fog küzdeni a kistesó oldalán.

Rezar vs. Titus O’Neil 
Rezar megoldotta, vagyis úgy is fogalmazhatunk, hogy Akam helyett is köszörülte a csorbát.

Kevin Owens érkezik, méghozzá a bejárat oldalához elszeparálva, hisz következik a rég nem látott ‘Kevin Owens Show’ legfrissebb kiadása. Owens vendége nem más, mint Jinder Mahal, akinek KO saját bevallása szerint köszönettel tartozik a spirituális technikák hathatós alkalmazásáért. Kevin felemlgeti, hogy mindketten legyőzték Strowmant, Jinder ráadásul kiszámolással, amely történetesen ha a SummerSlamen következik be – Kevin megkaparintja a Money in the Bank táskát. Kevin szeretné, ha Jinder ma este is összecsapna Braunnal. Az érintettnek nem fűlik hozzá a foga, mindenesetre nincs mit tennie. Strowman ezután a legváratlanabb helyről bukkan fel. Felborítja őket pódiumostól, hogy aztán a ring felé vegye az irányt.

Jinder Mahal vs. Braun Strowman 
Owens megint túljárt Braun eszén, igaz kellett hozzá Jinder is, aki elszenvedte a DQ-t érő csapást a táskával.

Stephanie szeretne beszélni Angle-lel, aki cseppet sem tűnik boldognak a hallottak alapján..

Roman Reignst hallhatjuk, miközben keretbe foglalják nekünk a Brock Lesnarral folytatott riválizálását. Roman nem foglalkozik a kritikákkal. Más is kapott már ki Lesnartól, ő viszont szétrúgta a valagát. A WrestleMania 31-en háborút vívtak, de Brock nem győzte le. A WrestleMania 34-en, Brock a legjobbjával találkozott. A lényeg, hogy össze kell szedned magad és újra nekiveselkedni. Szaúd-Arábiában, a kimenteltől függetlenül ő győzött így ő a valódi Universal bajnok. Brock nem ismer se istent, se embert. Mindemellett tiszteletlen mindenkivel. Roman megteszi, amire Brock képtelen. Hétről-hétre fellép, és kiérdemli a jogot, hogy megvédhesse a világbajnoki címet. Brock egy szörnyeteg, és sokakat lenyomott már, de nem voltak Romanhez foghatóak. Brock leütheti, de Roman csakazértis talpra áll. A SummerSlamre pedig nem ismer más opciót, mint a győzelem.

Roman és Seth haladnak a ring felé, de megállítja őket Corbin és Angle. Kiderül, hogy Roman nem vehet részt a tag team meccsben. Ha mégis köti az ebet a karóhoz, búcsút mondhat a SummerSlamnek.. Corbin nagyon elégedett a felsőbb utasítással, de Roman azért odapakol egyet a fájlalt bordájára.

Dolph Ziggler & Drew McIntyre vs. Seth Rollins 
Rollins helytállt ameddig tudott, de végül legyűrte őt a túlerő. Ráadásul a spori is hibázott, hisz Drew volt meccsben, miközben Ziggler a Superkicket követően kopogtatta Rollinst.

Valaki nagyon készül a főeseményre…

B-Team vs. Revival 
A megmérettetés káoszba fulladt, köszönhetően a semmiből felbukkanó Deleters of Worldsnek.

Paul Heyman van soron egy exkluzív interjú erejére, bár az már elsőre látszik, hogy a képviselőt alaposan megviselték a legutóbb történtek. Paul elárulja, hogy Brock nem reagált a hívásaira az elmúlt napokban. Problémája van, nem fog tetszeni neki, hogy ilyesmiről nyíltan beszélgetnek, sőt egyenesen fel fogja bosszantani őt. Heyman elmondja, hogy továbbra is barátként tekint Brockra, mint ahogy Paul gyermekei is barátként tekintenek Brock gyermekeire. Mindig is azt tervezték Brockal, hogy két műfajos bajnok lesz. Azt azonban nem tudja megmondani Paul, hogy Brocknak szüksége van-e még rá. Mást képvisel majd a jövőben? Egy hete ez még elképzelhetetlen volt, de mégis hogyan volna rá képes? Renee megkérdezi, hogy Heyman szerint ki nyer majd a SummerSlamen. Heyman kihangsúlyozza, hogy tizenhat éve ismeri Lesnart, de még nem tapasztalta ezt az oldalát. Ott volt vele minden sikernél és döccenőnél, de még sosem látta ilyen elszántnak és koncentráltnak. Ez ellen a Brock Lesnar ellen, Roman Reignsnek esélye sincs! – állítja Paul.

Riott Squad vs. Sasha Banks & Bayley
Sasha és Bayley ezúttal is kézben érezhették az irányítást, s ezáltal a győzelmet, ám Ruby Riott váratlan visszatérést produkált. Logan nyomban fordította Sasha-t, és kopogtatta a győzelemhez.

Komoly bejelentés a főmeccset megelőzően! A B-Teamnek kockára kell tenni a Tag Team öveket jövő héten, méghozzá egy Triple Threat meccsen a Deleters of Worlds, valamint a Revival ellen.

Alicia Fox vs. Ronda Rousey
Aliciának lassan akaródzott megkezdeni a harcot, Bliss pedig csak másodjára tudta hatásosan megzavarni Rouseyt. Foxynak csak villanásai voltak, Rousey hamar beindult, fenyített, majd feladatással megnyerte a mérkőzést!

A SummerSlam PPV eddig bejelentett mérkőzései: 

  • Finn Bálor vs. Constable Corbin
  • Drew Gulak vs. Cedric Alexander (C) – Cruiserweight Championship
  • Seth Rollins vs. Dolph Ziggler (C) – Intercontinental Championship
  • Charlotte Flair vs. Becky Lynch vs. Carmella (C) – SmackDown Women’s Championship
  • Braun Strowman vs. Kevin Owens – Ha Owens nyer, övé a Money in the Bank táska
  • Jeff Hardy vs. Shinsuke Nakamura (C) – United States Championship
  • Ronda Rousey vs. Alexa Bliss (C) – RAW Women’s Championship
  • Samoa Joe vs. AJ Styles (C) – WWE Championship
  • Roman Reigns vs. Brock Lesnar (C) – Universal Championship

Folytatás jövő héten, legalábbis ami a RAW-t illeti.

12 című bejegyzés “RAW Összefoglaló, augusztus 6. – Angle reagál” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Fogalmam nincs, hogy mit terveznek corbinnal, rosszabb esetben nekik sincs, mindenesetre az biztos, hogy az a nagy push még várat magára, ha egyáltalán eljön valaha.
    Mondjuk jelenleg nála az is pozitívum, hogy egy olyan ellenfelet kapott, mint roman, erre már rég volt példa.
    Engem nagyon irritál, hogy a meccseken sem veszi le az öltönyt, de úgy vagyok vele, hogy inkább meccseljen öltönyben, mint sehogy.
    A us cím óta ez a “constable” szerep a legértelmesebb amit kapott.
    Roode lenyomta jobberrawleyt, van igazság a földön, de ezzel csak megágyaztak a summerslamnek, ahol valószínű nem ez fog történni.
    Szerencsétlen roode, álmomban nem hittem volna, hogy ide fog jutni, egy olyasvalakit kell felfuttatnia, akinek nincs jövője.
    És ha már a jobbereknél tarunk….
    Valaki magyarázza már meg nekem, hogy mégis hogy van az, hogy jobbermahal 2x(!!!) egymás után győztesen kerül ki egy strowman elleni meccsből??
    Persze tudom ezek tulajdonképpen nem is voltak meccsek, egyik se tartott 2 percnél tovább, de akkor is!
    Mindkét meccset mahal hagyta el győztesen, ezek már megint mit akarnak?
    A végén kitalálják, hogy ezzel a 2 győzelemmel mahal kiérdemelte, hogy bekerüljön owens és strowman summerslam meccsébe, amit ha meglépnek én felrobbanok!
    Strowman wwe jövője, owens napjaink legtehetségesebb előadói közt van, bármelyiknél jó helyen lenne a táska, de ha ebbe most belerondítják a jobbert és megint esélyt adnak neki, hogy ő kapja meg a táskát…..
    De nem, ha be is kerül nyilván csak azért, hogy ő legyen lepinnelve, mióta a rawra került vége lett az értelmetlen pushnak, amit kapott, semmi értelme nem lenne nekiadni a táskát, legfeljebb akkor, ha azt akarják, hogy valaki sikertelenül váltsa be.

    Kedvelés

    1. Szerintem azért Strowman NEM a legtehetségesebb….Sőt. Van pár mozdulata,de most ő az ügyeletes óriás és jól csinálja.

      Kedvelés

      1. bocs, elnéztem a sorokat, szarul rakta ki a mobil. 🙂
        De a jövő sem annyira ő, inkább lesz sok szerepe,illetve lehet rá rakni sokmindent.

        Kedvelés

  2. Lesnar megint sehol szóval ez a sztori kb áll…..finn a levegőben van amióta feljött kb…..roode-ról ne is beszéljünk hogy mennyire nem ezt érdemelné…..az authors of paint sikerült a main rosteres kreatívoknak olyan semmilyenre csinálni hogy reakció se jön rájuk és titusékkal bohóckodnak…..lashleynek jobb híján oda dobták eliast hogy verje őt meg hetente(holott eliasnak már ic övnél kéne tartania)…..felesleges meccsek mint a seth handicap meccs(ki gondolta hogy ilyen vége lesz…..kb mindenki) és braun bohóckodása mahallal és owensel(akinek kb ez az egész megalázás az előző karrierjéhez képest) szóval összességében a raw továbbra is egy érdektelen viccparádé ahol kb 2 rendes sztori van a többiek meg random mennek egymás ellen vagy mellett……a legszomorubb az hogy elvileg ezért a munkáért valaki fizet a kreatívoknak…..

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!